
A magyar szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint a fiatalok összetartása vasárnap kezdődik Telkiben, majd jövő csütörtökön 19.30-tól a felcsúti Pancho Arénában fogadják Izraelt, március 31-én 16.30-tól pedig az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszanak Ukrajnával.
Előbbi lesz az Újpest FC vezetőedzői posztját átvevő Szélesi Zoltán helyére kinevezett Németh Antal első mérkőzése a korosztályos nemzeti csapat élén. A válogatott az eddigi négy Eb-selejtezőjén három pontot szerzett és jelenleg a negyedik helyen áll csoportjában.
„Szélesi Zoltán elkezdett egy munkát a csapattal és annak ellenére, hogy eddig három pontot szerzett az együttes, a horvátok ellen például már sok minden látszott ebből és hasonlított arra, amit ő is elképzelt. Ezért ami nála jól működött, abba nem szeretnék belenyúlni, a játékosok számára is fontos, hogy meglegyen a stabilitás” – mondta Németh Antal.
Hozzátette: ahhoz, hogy versenyben maradjanak, az ukránok elleni meccset meg kell nyerni. Ennek érdekében főleg támadójátékban kell változtatniuk.
Az U21-es válogatott kerete
Kapusok: Erdélyi Benedek (DVSC), Lehoczki Bendegúz (Csákvár), Pécsi Ármin (Liverpool – Anglia)
Hátvédek: Bíró Barnabás (ETO FC), Bodnár Gergő (Újpest FC), Dragóner Áron (NK Nafta – Szlovénia), Kovács Patrik (MTK Budapest), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia), Vajda Botond (DVSC), Yaakobishvili Antal (CD Tenerife – Spanyolország)
Középpályások: Átrok Zalán (MTK Budapest), Fenyő Noah (Újpest FC), Horváth Kevin (Paksi FC), Keresztes Noel (NK Nafta – Szlovénia), Tóth Rajmund (ETO FC), Tuboly Máté (DAC – Szlovákia)
Támadók: Bánáti Kevin (ETO FC), Dénes Vilmos (KV Kortrijk – Belgium), Gruber Zsombor (Ferencváros), Klausz Milán (Kazincbarcika), Krajcsovics Ábel (Újpest FC), Molnár Ádin (MTK Budapest), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium)








