Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

2026.09.03. 15:10
null
Fotó: Árvai Károly
Megfiatalított kerettel, újoncokkal készül a magyar férfi futsalválogatott, amely szeptember közepén két mérkőzést játszik az üzbég együttessel.

A magyar szövetség csütörtöki beszámolója szerint a nyári szünetben a nemzeti csapat több alapembere is külföldre szerződött, rájuk nem számíthat a szakmai stáb, mivel a két felkészülési mérkőzést nem FIFA-napokon rendezik. Sergio Mullor szövetségi kapitány az üzbégek elleni összecsapásra megfiatalított kerettel készül, több újonc is bizonyíthat a szakmai stábnak, így Tarnóczi Marcell, Magyari Csaba és Papp Ábel debütálás előtt áll.

„Összeállítottunk egy hosszú listát azokkal a játékosokkal, akik a következő négy évben bekerülhetnek a válogatottba. Erről a listáról minden játékost szeretnénk tesztelni a nemzetközi porondon is, jó páran már most, Üzbegisztán ellen bizonyíthatnak” – mondta a spanyol szakvezető.

A világranglistán 30. magyar és 21. üzbég csapat szeptember 17-én és 19-én játszik egymással a budaörsi Aramis-csarnokban.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Alasztics Marcell (Aramis SE), Gémesi Gergö (Újpest), Tarnóczi Marcell (Újpest)
Mezőnyjátékosok: Bartha Balázs Sándor (Nyírbátor), Győri Balázs (Nyíregyháza), Haász Benjámin (Veszprém), Kajtár Mátyás (HOPE), Kovács Máté (Veszprém), Magyari Csaba (Berettyóújfalu), Papp Ábel (Magyar Futsal Akadémia), Rábl János (Berettyóújfalu), Rutai Balázs (Újpest), Suscsák Máté (Újpest), Szabó Lajos (Nyíregyháza), Szalmás Zoltán (Újpest), Tóth Attila (Debreceni EAC)

 

Legfrissebb hírek

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 13:04

Görög csapattal vált teljessé az Újpest csoportja a futsal BL-ben

Minden más foci
2026.08.29. 20:15

Harmadik meccsét is megnyerte az Újpest, továbbjutott a futsal BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.08.28. 19:44

Az Újpest kiütéses sikerrel kezdett a futsal BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.08.25. 20:45

Futsal NB I: kétgólos előnyről ikszelt az előző idény ezüstérmese

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 22:57

Videó: elkaszálta, majd kétszer fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét; öt évre eltiltották a futsalost

Minden más foci
2026.07.28. 14:14

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
2026.07.24. 16:43

Koszovói, San Marinó-i és török ellenfele lesz az Újpestnek a futsal BL előselejtezőjében

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 13:34