Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

November 14-én Grúzia vendégeként lép pályára a magyar válogatott a Nemzetek Ligája B-ligájában, három nappal később Észak-Írországot fogadja a Puskás Arénában – az esztendő utolsó két meccsére Marco Rossi szövetségi kapitány kedden hirdet keretet. A névsor összeállításánál elsősorban az a kérdés, a sérülések ezúttal mennyire írják át a szakvezető elképzeléseit.
Redzic Damir, Tóth Alex és Tóth Milán sem csatlakozhat a csapathoz, utóbbi kettőnek ráadásul súlyos a sérülése, hónapokra dőltek ki a sorból. Kedvezőbb hír, hogy az előző összetartásról hiányzó Varga Barnabás, Sallai Roland, Callum Styles és Bolla Bendegúz már visszatért klubcsapatában a pályára, azaz alighanem ott lesznek a Grúzia és Észak-Írország elleni keretben.
Szoboszlai Dominik terhelhetősége szintén fontos szempont lehet, a Liverpool középpályása az előző NL-dömping mind a négy mérkőzésén futballozott, és bár a szakmai stáb is érzékelte rajta a fáradtságot, sérülés nélkül tért vissza Angliába. A Grúzia elleni lecserélését is a nagy terhelés indokolta, és bár azóta ki kellett hagynia meccseket, a hétvégén az Arsenal elleni bajnoki rangadón – ha csereként is – visszatért. A november 17-i, Észak-Írország elleni hazai találkozó 20.45-kor kezdődik, már minden regisztrált szurkoló vásárolhat jegyet. A grúzok elleni idegenbeli mérkőzésen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek magyar szurkolók.
Ha a mieink megnyerik a hátralévő két találkozójukat, egyenesen ágon jutnak fel az A-ligába.
NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, B-CSOPORT
5. forduló
November 14., szombat
18.00: Grúzia–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Észak-Írország–Ukrajna
6. forduló
November 17., kedd
20.45: Magyarország–Észak-Írország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Ukrajna–Grúzia

Korábbi mérkőzések
1. forduló. Szeptember 25., péntek
Grúzia–Észak-Írország 0–1
Magyarország–Ukrajna 0–1
2. forduló. Szeptember 28., hétfő
Grúzia–Ukrajna 0–0
Észak-Írország–Magyarország 0–0
3. forduló. Október 2., péntek
Magyarország–Grúzia 1–0
Ukrajna–Észak-Írország 0–3
4. forduló. Október 5., hétfő
Ukrajna–Magyarország 1–2
Észak-Írország–Grúzia 0–0

Xhaka és Embolo is visszatérhet a svájci válogatottba







