A magyarok istene vicces góllal büntette az időhúzó kapuscserét

Gyimesi László és Kiprich József remek összjátéka után a kapujába még alig beérő, majd onnan egy gondolatnyival késve kirobbanó Okan Gedikali még belekapott a tatabányai csatár lövésébe, de a labda az akciót kísérő és elvágódó egyik török védő fejéről visszapattant Kiprichhez, aki – a magyarok istenének erre az estére rendelt földi helytartója – azonnal kapcsolt, és estében a hálóba lőtt.a kapujába még alig beérő, majd onnan egy gondolatnyival késve kirobbanó Okan Gedikali még belekapott a tatabányai csatár lövésébe, de a labda az akciót kísérő és elvágódó egyik török védő fejéről visszapattant Kiprichhez, aki – a magyarok istenének erre az estére rendelt földi helytartója – azonnal kapcsolt, és estében a hálóba lőtt.

„Megadta!” – nyugtázta megkönnyebbülten az addig látottaktól keserű kommentátor, a sokat – de ilyet talán még nem – látott Vitray Tamás.

MAJDNEM VISSZAVONULT SZOMORÚSÁGÁBAN

Okan Gedikalinak, a Genclerbirligi kapusának ez volt a negyedik – és egyben utolsó mérkőzése az A-válogatottban. Bár vicces gólnak minősítettük, a történet az ő olvasatában nagyon is tragikus: ez volt élete egyik legszomorúbb napja, állítólag ez a peches gól – amely azért orbitális potyának nem nevezhető – tántorította el a patinás Fenerbahce vezetőit attól, hogy korábbi terveiknek megfelelően szerződtessék.

A nekibúsuló kapus fejében még a visszavonulás gondolata is megfordult, de végül még majdnem egy évtizedig folytatta, majd kissé megtört karrierje befejezése után kapusedzőnek állt – és alighanem sohasem tanácsolt 90. percbeli taktikai kapuscserét főnökeinek…

Ami a cserét végrehajtó, szövetségi kapitányként ezen a meccsen debütáló Tinaz Tirpant illeti, nem sokáig maradt a helyén: a sikertelen vb-selejtezők után, egy év múlva leváltották. De még így is hosszabb ideig volt hivatalában, mint a most tárgyalt meccsen a magyar csapatot szintén debütánsként dirigáló Bálint László…

TALÁN NEM TŰNIK TÚLZOTTNAK

„Az elmúlt két találkozó egy híján tucatnyi lőtt gólja után talán nem tűnik túlzottnak az óhaj: megszülethetne a Népstadionban a törökök elleni negyedszázadik magyar találat” – írta lapunk a barátságos mérkőzés előzetesében.

Nos, ahhoz a bizonyos negyedszázhoz négyet kellett volna rúgnunk a fiatal török csapatnak, amely – mint az összefoglalóból is érzékelhető – alaposan meglepte a mieinket: ha a hajrában Szendrei József nem véd egy óriásit, nyerhetett is volna…

Érdemes emlékeztetni: volt már rossz emlékünk a futballban akkoriban még nem sokra tartott törökökről. 1956-ban a klasszikus Aranycsapat hat tagját (Buzánszky, Lantos, Bozsik, Puskás, Czibor, csereként Hidegkuti) felvonultató válogatott 3:1-re kikapott Isztambulban. Az a meccs mély nyomokat hagyott a török futballban, mást ne mondjunk, az 1988-as török delegáció pályaedzőjére, Ergun Öztunára – mint technikás fiatal reménységre – akkoriban ragadt rá a „Puskas” becenév!

CSAK KIPRICH IGYEKEZETE

„Félholdfogyatkozás az utolsó percben” – címlapján a lényeget emelte ki a Népsport, de beljebb előkerült a nem túl nagy számban megjelent közönség akkoriban sokszor alkalmazott tiltakozó rigmusa („Mexikó, Mexikó!”), és a szintén kórusban megfogalmazott óhaj, hogy az emlegetett 1986-os irapuatói csapás ellenére kit szeretnének kapitánynak („Mezey Gyuri, Mezey Gyuri!”).

„Kiprich az utolsó percben ünnepléssé változtatta az átkokat”; „Csak Kiprich igyekezete dicsérhető” – belső címek a lapból, amely elismeri, hogy a csapat foghíjas volt (az idegenlégiósok a kapus Szendrei József kivételével nem térhettek haza), és hogy az újonc kapitány a kísérletezés fázisában tart, „de azért ennél a produkciónál mindenki többet várt”.

„Ezen a válogatotton meglátszott, hogy tagjai nem értették meg egymás gondolatait” – folytatódott a sportlap értékelése, majd jött a konklúzió: az elhibázott cserével tulajdonképpen „a vendégek kapitánya találta meg a török áfium elleni orvosságot”.

EHETETLEN TERMÉK

A hatodik válogatott meccsén szereplő Fitos József bonmot-ját („alkalmi csapat, alkalmi eredmény”) a hivatalosan technikai igazgatóként dolgozó Bálint László a következőkkel toldotta meg a lefújás után: „Az 1–0-s győzelemmel elégedett vagyok, de ahogy ez a siker megszületett, azzal már nem. Mégis azt mondhatom, hogy nem remélem, tudom: sok örömünk lesz még a válogatottban.”

A Népsport két nappal későbbi elemzésében időt kért a publikumtól és a döntéshozóktól – „azzal kell főznünk, amink van…, most még ehetetlen a termék, de várjuk ki azt az időt, amikor (Bálint) feltálalja az ételt”–, a türelem azonban csak további öt mérkőzésen át tartott ki.

Ami az osztrákok elleni májusi, budapesti mérkőzésen az asztalra került (0–4), csúnya foltot hagyott az abroszon, és egyúttal megpecsételte Bálint sorsát.

1988 nyarától újra Mezey volt a kapitány.