Csak imádkozni lehet Buzánszky Jenő felépüléséért

„Innentől kezdve már csak a jóisten tudja, hogy apu állapota hogyan s merre változik…”

Ifjabb Buzánszky Jenő hangjában egyszerre érződött a reménykedés és az aggodalom. Az Aranycsapat jobbhátvédjének fia szinte minden szabadidejét az esztergomi kórházban tölti édesapja ágyánál. Kritikus pillanatokat és napokat élt át – a magyar futballtársadalom tagjaival együtt. A közvélemény kevés információhoz jutott a legendás játékos állapotával kapcsolatban, de ez sem volt véletlen. Buzánszky Jenőt egy rosszullétet követően karácsony előtt vitték kórházba, s nem sokkal később műtétet hajtottak végre rajta. Hirtelen jött mindez, szinte előzmények nélkül.

„Édesapám mindig is örökmozgó ember volt – folytatta ifjabb Buzánszky Jenő. – Szinte minden meghívásnak eleget tett, és gyakorlatilag nem volt olyan felkérés, amelyre nemet mondott volna. Magam is sokszor elkísértem különböző eseményekre, és büszke voltam rá, hogy ilyen hihetetlen életerővel áldotta meg a sors. De az elmúlt napokban, hetekben minden megváltozott. Kiderült, hogy gyilkos kór támadta meg aput, ezért volt szükség az operációra. Szerencsére jó kezekbe került, az esztergomi kórházban mindent elkövettek a gyógyulása érdekében.”

Talán nemcsak az orvosok, hanem a jóisten is vigyázott az egykori hátvédre.

A rövidke hírek többször is arról szóltak, hogy Buzánszky Jenőnek kritikus az állapota, s ez valóban így volt. Amikor ott jártunk az esztergomi kórház intenzív osztályán, sem az ápolók, sem az orvosok nem nyilatkoztak, sem újságírót, sem barátot nem engedtek be a nagybeteg klasszishoz. Az állapota akkor fordult még kritikusabbra, szükség volt az újabb operációra.

„Az orvosok is csodálattal beszéltek apu életerejéről. Talán már akadt olyan is közöttük, aki kevés esélyt adott édesapám életben maradására. Aput mesterségesen lélegeztették, és folyamatos altatásban tartották. Közben rengeteg vért vesztett, amelyet újra és újra pótolni kellett, talán ezért is volt szükség az újabb műtéti beavatkozásra. Az elmúlt napokban aztán valamelyest jobbra fordult édesapám állapota, olyannyira, hogy kikerült az intenzív osztályról. Rendkívül legyengült, az ágyból nem tud felkelni, s a beszéd is nehezére esik. De ha halkan is, már valamelyest kommunikál. Az lenne a jó, ha visszatérne az életkedve, ha újra látnám a szemében az élni akarást. Ebben reménykedünk, és ezért imádkozunk…”

Így fejezte be mondandóját ifjabb Buzánszky Jenő.

Az egykori dorogi hátvéd gyermeke arra kér mindenkit, legyen türelmes és megértő, édesapjának nyugalomra van szüksége a felépüléshez. Éppen ezért továbbra sem látogathatja senki, jóllehet barátai, egykori játékostársai legszívesebben ott állnának Buzánszky Jenő ágyánál, és azt mondanák neki: „Gyerünk, öreg, harcolj, harcolj az életedért…”