Hihetetlen, hogy kétszer is megcsinálta ezt a válogatottban

GÓL, GÓÓÓÓÓL, GÓL! MONDTAM, HOGY LEHET LŐNI GÓLOKAT! GÓL, GÓÓÓÓÓL, GÓL! MONDTAM, HOGY LEHET LŐNI GÓLOKAT!

Kommentátor: id. Knézy Jenő

DE TALÁN PÁLYÁRA LÉPHETEK MAJD

Az ír sajtó beszámolója szerint Hamar István képében egy Hammer, azaz egy Kalapács sújtott le a hazai válogatottra, míg a Nemzeti Sport – fájlalván az első félidőben történteket és örülvén a fordulatnak – ezzel a címmel jelent meg: „Hamar(abb) is lehetett volna…”

Ennyit a nevekkel történő hol találó, hol kissé erőltetett játékról. Nézzük, miként élte meg azokat a napokat a Honvéd tököli születésű, 22 esztendős játékosa, Hamar István.

„Váratlanul ért a kerettagság, hiszen tavasszal még a Kispestben sem volt biztos a helyem. Sok a remek futballista, meg kell barátkozni a kispaddal – mondta a mérkőzés előtt. – Most sem számítok ennél többre, de talán pályára léphetek majd, ha csak néhány percre is.”

NÉLKÜLE NEM FUTHATOTT MAGYAR AKCIÓ

Láttuk, nem csak néhány percet kapott, és remek teljesítményt nyújtott.

„Azt sem tudom, (a szünetben) mi hangzott el az öltözőben, hiszen kint melegítettem, mindenesetre elhatároztam, hogy igyekszem majd rengeteget mutatni magam, sokat helyezkedve kérem a labdát, aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég” – ezt már a meccs után mondta röviden a sportlapnak, amely a folytatást ekképp méltatta:

„Klasszisokkal múlta felül elődjét (Eszenyi Dénest – A szerk.), már az első labdaérintéséből gólt szerzett, s ezt követően kiismerhetetlenül cselezett. Egy újonctól már ez is szép teljesítmény, de a kispestiek csatára nem elégedett meg ennyivel, rúgott még egy gólt, sőt nélküle nem futhatott magyar akció a pályán.”

NÉHA MÁSOKNAK IS TUDUNK

Fontos megjegyezni, hogy – a magyarral ellentétben – az ír szövetség nem tekinti hivatalos mérkőzésnek a dublinit.

Három nappal korábban még Albániában, a következő két és fél hétben Lettországban és Litvániában játszottak (és nyertek) vb-selejtezőt, a mieink elleni meccset kizárólag a legendaként tisztelt kapitányuk, David O'Leary hivatalos elbúcsúztatása miatt szervezték meg – így például hiába talált a kapunkba már az első percben Roy Keane, az akkori nagy reménységnek, későbbi manchesteri alapembernek valójában 1994-ig kellett várnia az első válogatott góljára...

Szóval az írek ünnepelni gyűltek össze, ennek jegyében Jack Charlton szövetségi kapitány már a kezdéskor is tartalékolt (Aldridge, Irwin, Moran és Townsend nem játszott), később a cserékkel sem bánt csínján, és lapunk megfogalmazása szerint a változtatásaival „padlóra küldte csapatát”.

Mert nem úgy indult, hogy nyerni fogunk Dublinban, és végül ez lesz a Nemzeti Sport tudósításának címe: „Néha másoknak is tudunk bánatot okozni”.

KEVESEBB TALÁN NEM IS LÉTEZIK

„Nehéz lett volna ennél siralmasabb kezdést elképzelni…, húsz másodperccel azután, hogy elkezdtük a mérkőzést, újra letehettük a labdát a kezdőpontra – idézte fel a rémes kezdést kiküldött munkatársunk. – Bántóan sütött a pályáról az írek fizikai fölénye, összehasonlíthatatlanul nagyobb dinamizmusa és labdabiztonsága…, fogalmunk sem volt, mit kellene kezdeni az ellenféllel…, támadásban az első félidőben nyújtottnál kevesebb talán nem is létezik.”

S bár mi is „nélkülöztük a nemzetközi futballbörzén legmagasabban jegyzett játékosainkat”, Détári Lajost, Kiprich Józsefet és Kovács Kálmánt, a második félidőben „meghökkentően jól, összehasonlíthatatlanul aktívabban” futballoztunk. Miközben az íreket a sok csere szétzilálta, „a magyar csapatnak hallatlanul jól jött a szünetben végrehajtott változtatás”, a négyből három gólon a csereként beálló Hamar és Balog Tibor osztozott.

Lapunk nem fukarkodott a dicsérettel: „Válogatottunk nagyszerűen használta ki a feltámadás lehetőségét, góljait nem a véletlennek, hanem a remek helyzetfelismerésnek, néhány jó ötletnek, ügyes akciónak köszönhette, és ami a legfontosabb: magyar labdarúgóktól szokatlan módon, játékosaink elhitték, érdemes a hátrány ellenére is hajtani, és már csak az önbecsülés miatt is tisztességgel futballozni. Az írek pedig nem értették, mi történik körülöttük.”

Puskás Ferenc, a magyar kapitány a győzelem ellenére visszafogott maradt, megjegyezve, „nehogy azt higgyük, ettől bárki jobb futballista lett, bármi is megoldódna labdarúgásunk millió gondja közül, szóval kezeljük ezt a sikert a maga helyén.”

A két és fél héttel későbbi izlandi vb-selejtezőnk – Hamarral a kezdő tizenegyben – fájdalmas nyomatékot adott szavainak.

ÉS AZTÁN MÉG EGYSZER

De ne hagyjuk abba így, idézzük fel inkább Hamar István másik nagy válogatott meccsét, amelyen – szinte hihetetlen – ugyanaz történt vele, mint a dublini bemutatkozáskor. Nem egészen két évvel járunk előrébb (1995. március 8.), a helyszín a Fáy utca, Hamar az ötödik válogatott bevetésére készül, megint a kispadon.

A Lettország elleni felkészülési mérkőzés a szünetig nem hozott gólt, ezért az akkori kapitány, Mészöly Kálmán úgy döntött, cserél – beküldte Márton Gábort és Hamart. A loboncos támadó az első labdaérintéséből megszerezte a vezetést, az 53. percben pedig bevágta a második gólt is – végül győztünk 3–1-re.

FANTASZTIKUS CSERE VOLT HAMAR ISTVÁN!

Kommentátor: Faragó Richard

A Csepelből induló, válogatottbeli góljai idején a Kispest-Honvédban futballozó, később a török és az izraeli bajnokságban is megforduló Hamar 25 válogatott mérkőzésen lépett pályára 1993 és 2001 között, 18-szor le- vagy becserélték (eleinte be, a későbbiekben le), gólt az említett négyen kívül nem szerzett – alighanem ő is jóval többen reménykedett.