Ki fog gólt lőni? – S. Tóth János jegyzete

Ha az eredeti forgatókönyv marad, a Magyar Labdarúgó-szövetség 2020. évi közgyűlése akkor sem lett volna rutinból lepörgethető. Egyrészt, mert egy tisztújításnak abban az esetben is megvan a diszkrét bája, ha a végeredmény jó eséllyel borítékolható, másrészt túl lettünk volna az Európa-bajnoki pótselejtezőn, aminek egyenes következménye, tétje jó esetben a pajzsra emelés, rossz esetben a bukással való szembenézés lett volna.

Csakhogy a világot hibernáló koronavírus-járvány elsöpörte a sportnaptárakat is, így aztán a magyar futball küldöttei legfeljebb reménykedhetnek abban (táv)szavazataik leadásakor, hogy 2021-ben a kontinensviadal budapesti csoportmeccsei válogatottunk részvételével zajlanak majd. Hogy pályára léphet-e Marco Rossi együttese a Puskás Arénában, alapvetően befolyásolja majd a Csányi Sándor nevével fémjelzett időszak végső megítélését – előre jelezhetetlen cunami kellene, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója mától ne folytassa az MLSZ élén a munkát –, ám futballvezetői munkásságának elemzésére már a magunk mögött hagyott évtized is alkalmas.

Egy bankvezértől nem idegenek a számok, így a Csányi-féle tíz esztendőről is mindennél többet mondanak a lapunk 4–5. oldalán olvasható statisztikák, ha a körkép értelemszerűen nem is teljes. Megboldogult Sárközy Tamás professzor mondotta volt még a jégkorongszövetség elnökeként a rá jellemző fanyar humorral, hogy „sikerült megteremteni a pénzügyi biztonságot, a sportágban nagyjából rend lett, kiválóak a kapcsolatok a nemzetközi szövetséggel, csupán azt nem tudtam elérni, hogy a fiúk ne akarjanak meccseket játszani, pedig abból rendszerint csak baj van”. S valóban: a magyar futball pénzügyeiben, menedzselésében, szervezetében, nemzetközi kapcsolataiban javarészt piacképes, a szakmát és eredményességet illetően viszont a Csányi-érának nyilvánvalóan zárkóznia kell, ha futballtörténelmünk legeredményesebb korszakaihoz közelítene. Nem feledve persze Laczkó Mihály bonmot-ját: „Az elnök nem lőhet gólt.”

Ám mostanság a góllövésnél is fogósabb feladat vár Csányi Sándorra, ha a közgyűlés 2010 és 2015 után ma újra elnökké választja. Tíz éve ugyan a romokról, de mégiscsak felmérhető, áttekinthető terepről kellett elrugaszkodnia csapatával, most azonban az egész világ labdarúgása mocsárban cuppog. Megtippelhetetlen a leendő áldozatok száma, s a világválság olyan stabilnak hitt és okkal irigyelt építményeket is megroppanthat, mint a Premier League, a Bundesliga vagy éppen a La Liga, s ráadásul Delphoiban sem tudnák megjósolni a krízis végét. Az MLSZ-nek pedig nemcsak az OTP Bank Ligáért van felelőssége, a teljes magyar futball jövőjét kell (át)terveznie a majdani újrainduláskor. Ha van valami jó a bajban, az például az, hogy infrastruktúra terén jócskán lépéselőnybe kerültünk a régiónkban (is).

Csányi Sándor majd' három évtized alatt az OTP-t magyar bankból régiós pénzügyi birodalommá emelte. A nagy stratéga bankvezérként már jött, látott, győzött. A szép (?), új futballvilágban MLSZ-elnökként is hasonlóan fajsúlyos kihívás vár rá.