Kordont bontó magyarok, egymást ütő románok - a bukaresti hangulat

Az már a párosítás ismeretében félő volt, hogy hiába a felhívás a két fél részéről, nem fog tudni balhétól mentesen lezajlani a nagy téttel bíró világbajnoki selejtező. Élnénk a gyanúperrel, hogy a hazánkból elindulók között is volt, aki inkább a balhé miatt utazott Bukarestbe, de a legtöbb szurkolói és kísérői beszámoló megegyezett abban, hogy a románok részéről is számos provokáció érkezett.

Péntekre virradóra már volt egy kisebb összetűzés Bukarest belvárosában, ahol öt magyar állampolgárt őrizetbe vettek. Délelőtt már több száz magyarral lehetett találkozni a városban, a szurkolók legnagyobb csoportja különvonattal érkezett, amely helyi idő szerint négy órakor futott be az Északi pályaudvarra. Itt könnygáz bevetésére is sor került (a beszámolók szerint a csendőrök is provokálták, köpködték a mieinket), miközben egy magyart sérülés, kettőt pedig rosszullét miatt kellett elvinni. Külön buszok szállították a magyar szurkolókat a stadion körül kijelölt zónába, az úton néhány járművet megdobáltak. A beengedés három órával a kezdés előtt indult meg, és bár szigorú volt (egy Tatabánya feliratú zászlót például csak rögtönzött földrajzóra után engedtek át), de nagyobb balhé nélkül lezajlott.

Másfél órával a meccs előtt érkezett meg a magyar csapat busza, hangos füttyszó közepette. A stadion lassan telt meg, de már ekkor szópárbajt vívott egymással a két tábor. A románoknál jól elkülöníthetőek voltak a különböző csapatok ultrái, a kolozsvári „U" szimpatizánsai nem is tétlenkedtek sokáig, és elkezdtek szidalmazni („Ez Románia, ez a mi házunk, és lepisiljük az országotokat”). A magyar szurkolók nagy része fekete pólóban érkezett, rajta fehér betűkkel a Magyarország felirat.

A fenti magyar szektorokban már a meccs előtt megindult a kordonbontás, amire megjelentek a csendőrök, és gumibotozás után helyreállt a rend. A magyar himnuszt hangos füttyszóval fogadták a románok, a helyi hangosító nem csavarta fel a hangerőt, nyilván nem szerette volna elnyomni a fütyülőket. A román kapu mögötti élőkép alatt egy első világháborús katonadal sorai jelentek meg, amivel anno bevonultak Erdélybe a románok. Egy másik csoport 1918-as számot tartalmazó lapokat tartott fel. A mieink hátat fordítottak a román himnusznál, amely alatt a székekre helyezett román zászlók borították be a lelátót. (És az megvan, hogy román tévések a szlovák zászlót rakták ki a magyar helyett a csapatok bemutatásánál?) A lezárt biztonsági szektorok miatt sem valósulhatott meg a telt ház, később kiírták, hogy 41 405 nézőt regisztráltak.

A magyar csapat sajnos hozzájárult a hazaiak jó hangulatához, Guzmics nagy hibája és Marica vezető gólja megadta a találkozó alaphangját. „Ki a magyarokkal az országból” – csendült fel a románok kedvenc rigmusa. Miközben a románok a vezetés tudatában „lenyelték" a labdát, a hazai ultrák (valószínűleg a Steaua és a Dinamo szurkolói) egymásnak estek a lelátón, amely odáig fajult, hogy egy szektort kiürítettek, míg a lentieket fentről dobálók is eltűntek, lehet valahol kívül folytatták a „bulit”.

Ez nem a mi esténk, gondolhattuk az első félóra végén, amikor Pintilii hatalmas gólt ragasztott Bogdán kapujába. A magyar szektor el is halkult egy időre, és az sem javított a hangulatukon, hogy a bemondó többször is magyarul felhívta rá a figyelmüket, az MLSZ mindenkinek két-két italt és ételt fizet a büfében. Két gól mondjuk jobban jött volna e pillanatban...

A második félidő csendesebben telt, a románok a biztos vezetés tudatában érthető módon nem erőlködtek, míg a lelátón mexikói hullámmal szórakoztatták magukat a hazaiak, no meg a CFR szidalmazásával.

„Harcolunk, meghalunk, de Erdélyt megvédjük” – feszült ki egy molinó a román kapu mögött. A magyar drukkerek már többnyire csöndben figyelték a mérkőzést (a korábban „természetesen” elhangzó Erdéllyel kapcsolatos rigmusok is ritkábbak voltak), míg a hazaiak többször elénekelték a himnuszt. Az utolsó perchez érve Tanase ugrasztotta még talpra a románokat, teljessé téve a hazaiak győzelmét. „Menjetek, haza”; „Egy, kettő, három, rátok pisilünk” – hangzott a románoktól a végén. A magyar játékosok még kimentek megtapsolni a szurkolókat, akik már minden bizonnyal azt a pillanatot várták, amikor elhagyhatják a stadiont.

Hosszú út várt a táborra hazafelé.