Lőw és Dárdai dilemmája: „Felkészültek vagyunk a feladatra?”

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 13:44
null
Lőw Zsolt lehet Dárdai Pál segítője a válogatottnál, ha a Red Bull engedélyezi (Fotó: Veres Viktor, archív)
Pénteken már beszámoltunk róla, hogy Dárdai Pál szövetségi kapitány Lőw Zsoltot kérheti fel segítőjének. A Red Bull Salzburg pályaedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, elsősorban a klubján múlik, hogy tud-e segíteni az új kapitánynak.

 

– Felkérte már segítőjének az újdonsült megbízott kapitány, Dárdai Pál?
– Palival már napokkal ezelőtt beszélgettünk arról, mitévők legyünk, ha konkrét felkérést kap, számba vettük a pozitívumokat és a negatívumokat is. Azután hogy Pali elvállalta a kapitányi tisztet, üzent, hogy majd hív, és hogy az MLSZ is megkeres. Megtörtént, elmondtam, megtiszteltetőnek érzem, hogy egyáltalán gondoltak rám, de az én helyzetem merőben más, mint Palié. Európa-ligában részt vevő felnőttegyüttes pályaedzője vagyok, rengeteg a munka, tele a versenynaptár, annyit tehettem, hogy felvetettem a klubnál a kettős munkavállalásom lehetőségét. A Salzburg válasza megszületett, de erről előbb a szövetséget és Palit szeretném tájékoztatni. Hétfőig türelmet kérek.

– Lőw Zsolton amúgy nem múlna?
– Azért azt elárulhatom, Palival együtt megfogalmazódtak bennünk kételyek, elsősorban a tekintetben, elég felkészültek vagyunk-e a feladatra, még ha mindketten nagyszerű helyen dolgozhatunk is.

– Maradjunk akkor a kapitánynál, ő a biztos pont. Félti?
– A magyar válogatott mindenkori kapitányát félteni kell. Nemcsak kitűnő szakembernek kell lennie, hanem remek pedagógusnak, jó kapcsolatteremtőnek és kommunikátornak is, hogy abból a negatív közegből, amely körülveszi őt és a futballt, valamiképp pozitívat kreáljon. Pali szorgalmas, becsületes, munkás ember, példaértékű, egyben hatalmas tett, ahová játékosként eljutott. Azt követően ugyanazzal az alázattal és agilitással vágott bele az edzősködésbe és saját maga képzésébe, mint ami a pályán jellemezte. Tisztelik is Berlinben, a sikereire máris felkapták a fejüket a Herthánál. Száz százalékkal veti majd bele magát a kapitányi munkába, de hogy az elegendő-e, hogy új feladatában is eredményes legyen, nem tudom megítélni.

LŐW ZSOLT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ INTERJÚBAN RÉSZLETESEN IS BESZÉL ARRÓL, MILYEN EDZŐNEK TARTJA DÁRDAI PÁLT, ILLETVE, HOGY MI A SAJÁT EDZŐI FILOZÓFIÁJA.

 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Dupla Tízes: ennyi volt Neymarnak – zsebek tömve, tehetség elpazarolva?

Minden más foci
2025.01.30. 14:22

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54
Ezek is érdekelhetik