Marco Rossinak is el kell fogadnia, a csodavárók országa vagyunk

Új év, új remények, új szurkolók.

A magyar válogatott idei első, Szerbia elleni mérkőzését megelőzően a Puskás Aréna környékén egymás után álltak meg az ország különböző pontjairól érkező kisbuszok és kászálódtak le róluk a csapatszerelésbe, egyen melegítőbe öltözött, nyolc-tíz év körüli lurkók. Bicskéről, Leányfaluról, Szigetvárról, Szolnokról és Szombathelyről érkező gyereksereggel is találkoztunk. Sokuk alighanem először járt a Puskás Arénában, lelkesen fényképezgették a nagy stadiont és latolgatták az esélyeket.

Az első percekben pedig már a lelátón tapsolhattak, előbb Szalai Ádám, majd Sallai Roland helyzeténél – azzal aligha foglalkoztak, hogy mind a kétszer lest jelzett a partjelző. Viszont Nagy Zsolt öngóljánál már bosszankodhattak is. Sokan voltunk ezzel így, azok után, hogy a VAR-szobában ülő Bognár Tamás, Kóbor Péter kettős nem látta szabálytalannak az először kapura lövő Alekszandar Mitrovicsot, pedig a lövés előtt a karjáról pattant elé a labda. Ezt Marco Rossi is szóvá tette a meccs után.

A játékot tekintve egyébként nem volt rossz a mieink szempontjából az első félidő, a topligás sztárok egész sorát felvonultató, ősszel Portugáliában is nyerő, így már vb-résztvevő ellenféllel szemben, hiszen Sallai Roland szép szólója után Szalai Ádámnak megvolt az esélye az egyenlítésre, de nem találta el jól a labdát, majd a második félidő elején Sallai lőtt mellé.

A lurkókat sajnos nem kötötte le a meccs, ennek úgy adták jelét, hogy a stadion különböző pontjairól papírrepülőket dobáltak a pályára. A hangosbemondó meg is kérte a gyerekeket, hogy ne dobáljanak repülőket a pályára – ilyet sem láttunk és hallottunk még futballmeccsen, de azért reméljük, a papírrepülő dobálása még nem szerepel az európai szövetség szigorú fegyelmi szabályzatában a büntetendő pontok között, és nem sóznak ránk ismét egy zárt kaput…

A folytatásban Sallaiéknak többször is megvolt a lehetőségük arra, hogy a gyerekek számára ne csak a papírrepülőzésről maradjon emlékezetes a meccs, de mindent kihagytak, Szoboszlai Dominiknak még az üres kapuba sem sikerült betalálnia Schäfer András kapufája után (tegyük hozzá, a szerbeknek is voltak kimaradt ziccereik).

Sokra nem megyünk vele, de azért le kell szögeznünk, jóval több tiszta lövőhelyzetet tudtunk kialakítani a sztárokkal teletűzdelt szerbekkel szemben, mint mondjuk tavaly ősszel Albánia ellen. Persze, egy tét nélküli „felkimeccs” mindig más, de volt elképzelés a támadójátékunkban, és volt elképzelés például a csereként beállt Callum Styles játékában is, aki alighanem gyorsan alapemberré válik a válogatottban.

Marco Rossinak abban igaza van (a meccs után beszélt erről), hogy alapvetően elégedettnek kell lennünk a csapat játékával, ha például azt nézzük, hogy a szerb válogatott tele van topligás kulcsemberekkel, míg nálunk az új „titkos fegyver” a 27 éves paksi Ádám Martin, aki eddigi pályafutása során csak itthon játszott és csupán 41 percet töltött a pályán nemzetközi tétmeccsen (még a Vasasban két El-selejtezőben). Ugyanakkor azt az olasz szakembernek is el kell fogadnia, mi a csodavárók országa vagyunk, és igenis szükség van arra, hogy időnként a papíron erősebb csapatok ellen is bravúrt érjünk el hazai pályán, mert előbb-utóbb elmegy a kedve a gyerekeknek a papírrepülőzéstől. Vagy esetleg közben felcseperednek és szükségük lesz az igazi sikerélményekre, a példaképekre, akikre felnézhetnek, hogy ne menjen el a kedvük a magyar válogatottól, rosszabb esetben a futballtól. Attól, hogy továbbra is űzzék ezt a fantasztikus játékot. És egy nyolcéves gyereknek nem lehet minden mérkőzés után elmagyarázni: „értsd meg kisfiam, ezek jobbak mint mi”.

Igen, jobbak. Ahogy az Eb-ellenfeleink is jobbak voltak, mégis sikerült szereznünk két pontot – csoda volt, de hittel, alázattal, óriási koncentrációval, fegyelmezett játékkal sikerült ikszelnünk az előző két világbajnok ellen. Az nem fog menni, hogy a Nemzetek Ligájában majd kikapunk egymás után hatszor, és minden meccs után széttárjuk a karunkat, mondván: jobb az ellenfél. Tudjuk hogy jobbak, de ha az északmacedón válogatott – a keretében jelenlegi és korábbi NB I-es játékosokkal – eljutott a vb-pótselejtezőig, és idegenben kiejtette az Európa-bajnok olaszokat, akkor nekünk is fel kell kötni a nadrágot és néha el kell kapni az oroszlánokat is. Ahogy sikerült korábban a horvátok, a Nemzetek Ligájában a törökök vagy éppen a szerbek ellen is.

Azért Marco Rossi még mindig a kapitányunk, mert tudjuk, az ő irányításával csodákra is képes lehet a csapat. Ha a Nemzetek Ligájában az angolok, az olaszok és a németek ellen szerzünk néhány pontot, az már a csoda kategória lesz és boldogok leszünk. De ne úgy kezdjünk hozzá a sorozathoz, hogy ebből hat vereség is lehet…

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 0–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, 29 914 néző. Vezette: Glova (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka (Kecskés Á., 80.), Lang, Fiola – Nego (Bolla, 59.), Schäfer, Nagy Á. (Gazdag, 59.), Nagy Zs. (Styles, 70.) – Sallai R. (Vécsei, 80.), Szalai Á. (Ádám, 70.), Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZERBIA: V. Milinkovics-Szavics – Veljkovics (Racsics, 77.), Nasztaszics (Terzics, 65.), Pavlovics (Sz. Mitrovics, 55.) – Lukics (Radonjics, a szünetben), Gudelj – Zsivkovics (Jovics, a szünetben), Tadics, Sz. Milinkovics-Szavics, Kosztics (Risztics, a szünetben) – A. Mitrovics. Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovics
Gólszerző: Nagy Zs. (35. – öngól)