Mit ér az elmúlt négy év legjobb válogatott mérlege és a Fradi-bravúr?

A magyar futball 2019-es évét három irányból érdemes vizsgálni a minél teljesebb képhez: a válogatott, a nemzetközi kupacsapatok és az utánpótlás felől. Kezdjük a „szétnézést” a kirakatban, vagyis a válogatottnál, amelynek aktuális eredményei alapvetően határozzák meg futballunk megítélését. Még úgy is, hogy valójában a mindenkori szövetségi kapitánynak és csapatának a legkisebb a mozgástere, mert a válogatottnál már nincs idő a játékosok fejlesztésére, az utánpótláskorban kialakult hiányosságok pótlására és ha valaki klubszinten nem szerepel hétről hétre nagy tempójú, magas színvonalú meccseken, attól hiába is várjuk el, hogy a válogatottban felvegye a versenyt a világ legjobbjaival...

A LEGJOBB VÁLOGATOTT MÉRLEG 2015 ÓTA

A magyar labdarúgó-válogatott 2019-ben tíz mérkőzésen szerepelt, négyszer győzött, hatszor kikapott (kétszer felkészülési meccsen), tíz gólt szerzett, 15-öt kapott. Ha az összes meccset pontokra váltjuk, hárompontos rendszerben, akkor azt mondhatjuk, hogy idén 40 százalékos mérleget produkált Marco Rossi csapata. 2018-ban 37, 2017-ben 33, 2016-ban 39, 2015-ben 67 százalékot ért el nemzeti csapatunk. Vagyis a 2015-ös, Eb-kijutást eredményező csúcs óta az idei volt a legjobb mérleg. Ez azzal együtt is tény, hogy számottevő előrelépésről nem beszélhetünk, a 40 százalék körüli mutatóra pedig egyetlen válogatott sem lehet büszke.

A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy az említett évek közül idén volt az egyik legnehezebb dolga a csapatnak, már ami az ellenfeleket illeti (a 2016-os Eb éve hozott még hasonlóan kemény ellenfeleket). A tíz meccsből csak hármat (kettőt Azerbajdzsán, egyet Montenegró ellen) vívott meg alacsonyabban jegyzett riválisokkal szemben, viszont megmérkőzött kétszer-kétszer a vb-ezüstérmes horvátokkal és az Eb-elődöntős Walesszel, a Puskás Aréna megnyitóján pedig a vb-negyeddöntős Uruguay volt az ellenfél. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, az év eleji bravúrok, a horvátok és a walesiek elleni egy-egy győzelem után hat meccset játszottunk, ebből ötször kikaptunk, csak Azerbajdzsánt tudtuk megverni itthon 1–0-ra (jókora bírói segítséggel). Idegenben pedig 2016. októbere óta 13 mérkőzés alatt csak egyszer nyert nemzeti együttesünk, tíz vereség és két döntetlen mellett. Összességében tehát folytatódott az elmúlt évek hullámzó teljesítménye,és nagyon nehéz megjósolni, márciusban, a bolgárok elleni szófiai Eb-selejtezőn melyik arcát mutatja majd a Rossi-csapat. Abban bízhatunk, felépülnek a sérültjeink és közel egy év után ismét a lehető legerősebb csapatot küldheti pályára a kapitány, mert azt láthattuk ősszel, hogy nem bírjuk el egy-egy kulcsember kiesését vagy formaingadozását.

*3 pontos rendszerben számolva minden meccs végeredményét, egész számokra kerekítve.

ISMÉT CSOPORTKÖRBEN AZ EGYIK KUPACSAPATUNK – ELŐSZÖR IDEGENBELI VERESÉG NÉLKÜL

Egy ország futballját a válogatottja mellett elsősorban a nemzetközi kupacsapatainak teljesítménye alapján szokták megítélni. Ezen a téren nagy előrelépés, hogy mióta bevezették a csoportköröket, először fordult elő, hogy két egymást követő évben két különböző magyar együttes is főtáblára került a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában. Ráadásul a Vidi tavalyi szerepléséhez hasonlóan a Ferencváros is szépen helytállt, kis híján tovább is jutott csoportjából, a fővárosiak a fehérváriakhoz hasonlóan magyar rekordot jelentő hét ponttal fejezték be a szereplésüket, viszont első magyar csapatként csupán egy vereséggel zártak a csoportban, idegenben egyszer sem kaptak ki – sem a csoportkörben, sem a selejtezők során. Ez utóbbi azért nem kis bravúr egy magyar csapattól, főleg úgy, hogy Barcelonában, Moszkvában és Zágrábban is járt a Szerhij Rebrov vezette Fradi.

Továbbá amit még érdemes kiemelni, hogy mindegyik hazai kupameccsüket remek hangulatban, közel felét ház, 18-19 ezer szurkoló előtt játszhatták a zöld-fehérek, még a máltai Valletta ellen is. Egyébként tavaly a Vidi összes El-meccsén is több mint 10 ezer szurkoló összejött, ahogy a legutóbbi két MK-döntőn, aHonvéd–Vidi és a PAFC–Újpest meccsen is. Ezek persze nem kiugróan magas számok, de azt mutatják, hogy a magyar futballnak megvan a maga törzsközönsége, amely kíváncsi a nemzetközi találkozókra, a nagy téttel bíró meccsekre, de az érdeklődés fenntartásához, folyamatosan csoportkörös mérkőzésekre, azokhoz pedig kiegyensúlyozott teljesítményre lenne szükség csapatainktól. Az olyan nagy ingadozások nem férnek bele, amilyet a Vidi produkált, amely tavaly még a Chelsea-nek is egyenlő ellenfele tudott lenni, idén pedig kiesett a liechtensteini Vaduzzal szemben.

Az egy másik kérdés, hogy például a Fradi csoportkörös szerepléséből mennyit profitálhat a magyar futball és a válogatott, ha a keret jelentős részét légiósok alkotják. Rövid távon nem sokat, de azt látni kell, többségében magyar kulcsjátékosokkal nincs esély a csoportkör elérésére, viszont a válogatott szempontjából már az is eredmény, ha egy-egy magyar fel tudja hívni magára a figyelmet és fejlődni tud a nemzetközi meccseken. Ahogy idén ennek is köszönhetően lett például válogatott Sigér Dávid, míg tavaly a Vidiben, az El-ben Kovács István tudta bizonyítani, ilyen szinten is lehet rá számítani, s a válogatottban is visszakerült a keretbe. Ahhoz viszont, hogy a sor folytatódhasson és egyre több válogatott kerüljön ki a nemzetközi kupaszereplőktől, újra és újra el kell jutni a csoportkörig, valamint ki kell képezni, illetve meg kell találni azokat a magyar fiatalokat, akik valóban helyt tudnak állni a nemzetközi porondon.

UTÁNPÓTLÁS – SZOBOSZLAI LEGYEN A PÉLDA; VEGYÜK ELŐ A DOUBLE PASS-JELENTÉST!

A magyar labdarúgás és egyben a válogatott előrelépésének kulcsa, hogy tudunk-e hosszú távon olyan labdarúgókat képezni, akik megállják a helyüket nemzetközi színtéren, illetve az NB I-nél magasabb szinten. Itt jutunk el a bevezetőben említett harmadik pillérhez, az utánpótláshoz. Szoboszlai Dominik az élő példa arra, hogy akár egy 18-19 éves fiatalember is képes lehet válogatott szintű teljesítményre, ha a klubjában megfelelő képzést és rendszeresen nemzetközi szintű terhelést kap. Az eddigi nyolc válogatott meccsén ugyanis egyáltalán nem lógott ki a nemzeti együttesből, szinte azonnal alapemberré nőtte ki magát. Szoboszlai fejlődésének titka éppen a kiegyensúlyozottság, hogy a legtöbb magyar fiatallal szemben nem jellemzik nagy szélsőségek a játékát. Olyan hullámzások, amilyet például az U17-es válogatottól láthattunk idén, amelyik az Eb-n megverte Portugáliát, és többek között Angliát valamint Belgiumot is megelőzve jutott ki a brazíliai vb-re, ahol viszont már egy nem éppen erős csoportban (egyetlen csoportellenfelünk sem jutott túl a nyolcaddöntőn) sem tudott olyan hatékony futballt bemutatni, mint néhány hónappal korábban.

Alighanem ez a hullámzás is közrejátszik abban, hogy a 18–20 év körüli magyar fiatalok az utánpótlásból kikerülve nagyon nehezen vetik meg a lábukat a felnőttfutballban, az elmúlt két idényben például folyamatosan csökken az NB I-ben az U21-es játékpercek száma, amiért Csányi Sándor MLSZ-elnök a tavasszal sosem tapasztalt éles bírálatot is intézett a klubvezetők felé. Az U21-esek mellőzése után pedig nincs mit csodálkozni azon, hogy Gera Zoltán U21-es válogatottja idén egy meccset sem nyert, sőt a hatból négyet el is veszített (és összesen csak két gólt szerzett). A bajok eredője nagyjából azon pontoknál kezdődhet, melyekre a 2019-es Double Pass-jelentés is felhívta a figyelmet:

1. A klubok szintjén még mindig ritka az alapos üzleti modell, a klubok többsége még mindig nem rendelkezik világosan megfogalmazott, a saját utánpótlására vonatkozó stratégiával.

2. A játékosok felfelé áramoltatását számos tényező hátráltatja: erős eredménykényszer, az első csapat stábjának gyakori változása, egyéni karriertervezés hiánya.Az akadémiáról, illetve annak működéséről kevés helyen készül rendszeres jelentés a klub vezetői számára.A klubok többsége nem nyújt garantált, felülről jövő anyagi támogatást saját akadémiájának. Olyan példa is akad, melynél a folyamat megfordult és az akadémia támogatja anyagilag a klubot.

3. A stratégiai döntésekgyakran egyszemélyi döntésekként születnek, a döntéshozók – gyakran maguk a tulajdonosok – jelentős szerepet játszanak az operatív működésben is. A vizsgált klubok közel felében az akadémia nem képviselteti magát a klub vezetőségében.

4. Az első csapatok vezetőedzői továbbra is ritkán tartanak fenn rendszeres kapcsolatot az akadémiával,annak szakmai stábjával, az ő bevonásuk az akadémiafutball szakmai kérdéseibe és tevékenységébe egy fontos előrelépés lenne a klub és az akadémia közötti kapcsolat erősítésében. Az esetek többségében a klub és az akadémia játékstílusa között nincs egyértelmű összhang.

Ha a fent vázolt sort megfordítjuk és a klubok a belga auditáló cég ajánlásai mentén képesek lennének javítani az utánpótlás-nevelés hatékonyságán, a jelenleginél jóval több fiatal tudna gyökeret verni az NB I-ben, és közülük egyre többen kerülnének külföldre, ahol játszanának is, illetve egyre több magyar játékosnak lenne lehetősége a nemzetközi kupák csoportkörében szerepelnie, akkor több versenyképes futballista kerülhetne a nagyválogatotthoz, és akkor, de csak akkor elmondhatnánk, hogy valami elindult...

Addig viszont marad a csodavárás, hogy a valós esélyeket felülírva valahogy mégiscsak bekerülünk Európa legjobb 24 csapata közé, és kijutunk az Eb-re, ha már egyszer mi (is) rendezzük...