Nemzeti futball – Somogyi Zsolt jegyzete

Akaratán kívül került a hírekbe a két Yaakobishvili testvér. A Spanyolországban élő Antal, a Girona védője, valamint öccse, Áron, a Barcelona ifikapusa az internetes fórumozók (elképesztő mennyiségű gonosz, frusztrált, gyűlölködő ember él közöttünk sajnos) nyilainak fő célpontja lett, miután megjelent, izraeli válogatottak lennének. Édesapjuk grúz származású, de izraeli állampolgár, emiatt hihetőnek tűnhetett a sztori, de lapunk mai számában Georgi Attila menedzser cáfol. A folyamat mindenesetre érdekes, és nem visszafordítható.

A nemzetközi futballszövetségnek reagálnia kellett a világ változásaira: az egykori gyarmatosítók a korábban leigázott országokból érkezőkkel lettek erősebbek, Németországban török, lengyel bevándorlók fiai nőttek fel és kerültek döntési helyzetbe: szülőhazájukban vagy a szüleik hazájában legyenek-e válogatottak? Friss emlék a BL-döntő, amelyben az akkor City-csapatkapitány, Ilkay Gündogan és az Intert erősítő (aznap éppen gyengítő) Hakan Calhanoglu nézett egymással farkasszemet – mindketten Németországban születtek, de Ilkay a német, Hakan a török nemzeti csapatban szerepel. Hosszan sorolhatnánk a délszláv háború miatt külföldön nevelkedett horvát, bosnyák labdarúgókat, a katari vb-n Marokkó számos, Belgiumban született, a futballt ott megtanuló játékossal harcolt éppen Belgium ellen (hogy az anyaországban élő szurkolók Brüsszelben randalírozzanak, de ez már a társadalmi elégedetlenség, és nem egy futballcikk témája), a délfrancia vidéket ellepő észak-afrikai származású labdarúgók közül elég Zinédine Zidane vagy Karim Benzema nevét említeni – a keveredés megszokottá vált. Elfogadottá is? Ez nehezebb kérdés.

Apropó, Internazionale: az olasz klub alapítói 1908-ban leszögezték, a labdarúgás nemzetközi, vagyis nem ismer határokat, és bár a válogatottak sokáig éppen ez ellen harcoltak, ez a klubszemlélet a nemzeti csapatokat is eléri. Ne legyünk finnyásak: Willi Orbán édesapja magyar, a mi futballkultúránkhoz semmi köze, de mindenki örül, hogy nálunk játszik, Callum Styles 2020-ban tudta meg, hogy az egyik nagymamája magyar, addig a térképen sem találta volna Budapestet, álmában sem hitte, hogy válogatott játékos lehet, pláne nálunk, ehhez képest a litvánok ellen tizenkettedszer volt tagja Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának. Ez ellen lehet tiltakozni, de sok értelme nincs – persze szurkolunk, hogy a Yaakobishvili testvérek La Liga-sztárokként magyar válogatottak lesznek.

Ha pedig mégsem, a döntésüket akkor is kötelező tisztelettel elfogadni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!