Pálinka behűtve – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.04.26. 23:25

 

A háromból az első már vasárnap összejöhet. Szoboszlai Dominik a napokban interjút adott a Sky Sportsnak, ahol arról is kérdezték, mi jelenleg a két legnagyobb, futballal kapcsolatos álma. Kettő helyett hármat mondott, és aki kicsit is ismeri őt, azt aligha lepte meg a válasz. Megnyerni a Premier League-et, a Bajnokok Ligáját és kijutni a magyar válogatottal a világbajnokságra. Nos, nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kijelentsük, az első biztosan összejön neki, a kérdés már csak az, mikor. Ha a Liverpool vasárnap nem kap ki a Tottenhamtől, akkor már ezen a hétvégén bonthatja a pezsgőt. Vagy inkább stílszerűen egy üveg pálinkát… Méghozzá Magyarország első Premier League-győzteseként. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a 2020-as, Covid által beárnyékolt elsőség miatt a liverpooli drukkerek 1990 óta nem ünnepelhettek aranyérmet a csapattal. Szoboszlai Dominik még nem is élt akkor, vagyis elképzelni is nehéz, mekkora fiesztában lesz része a következő napokban-hetekben. 

Méghozzá úgy, hogy oroszlánrészt vállalt a csapat szereplésében, abszolút kulcsembernek számít, és talán az sem túlzás, hogy ő a csapat egyik legnépszerűbb futballistája. Nehéz elképzelni, hogyan érezhette magát szombat este, a vasárnapi mérkőzést megelőzően. De valahogy úgy tudom elképzelni, mint azt a kisgyereket, aki karácsony előtt legbelül már tudja, hogy megkapja a hőn áhított ajándékot, de még meg kell várnia a szentestét. 

Persze rengeteget tett azért, hogy néhány év alatt a Salzburgtól az angol élvonal csúcsáig jusson. Biztosan rengetegen lennének most a helyében: nemrég házasodott, több millió rajongója van, a világ egyik legjobb csapatában futballozhat, és vitán felül ő jelenleg a legismertebb magyar. Vasárnap pedig megvalósulhat az egyik, labdarúgással kapcsolatos álma. Minden szempontból a csúcson van, de aligha elégszik meg ennyivel. Ez a siker pedig bizonyára még elszántabbá teszi. Hogy aztán remélhetőleg megvalósuljon a másik két vágya is, vagyis a BL-siker és az, hogy kijusson a válogatottal a vb-re. 

Aztán ha ez megvan, lehet még nagyobbat álmodni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Lipcsei Péter nyomdokain – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
10 órája

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
10 órája

A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:01

Támadószentek – Ballai Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
Tegnap, 0:00

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32
Ezek is érdekelhetik