„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 00:43
A Mercedes dupla dobogót ért el Kanadában (Fotó: AFP)
George Russellnek ezúttal sikerült az, ami egy évvel ezelőtt nem a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon: győzelemre váltotta a pole pozícióját. A brit tudja, hogy a körülmények kifejezetten a kezükre játszottak, de ő és a Mercedes dupla dobogóját teljessé tevő Andrea Kimi Antonelli is bízik benne, hogy tovább tudják vinni a lendületet a következő versenyekre. A kettős közé beékelődő Max Verstappen eközben úgy érzi, mindent kihozott a vasárnapi futamból.

George Russell a pole pozícióból rajtolva végig az irányítása alatt tartotta a versenyt, és nagyszerű győzelmet aratott egy nehéz futam végén. A brit versenyzői az idei első, míg pályafutását tekintve a negyedik sikerét érte el, aminek köszönhetően 19 pontra megközelítette az egyéni vb-összetettben harmadik Max Verstappent, miközben a listavezető Oscar Piastri mögötti lemaradását 62 pontra csökkentette. A Mercedes ünneplését Andrea Kimi Antonelli tette még édesebbé, hiszen a fiatal olasz harmadikként látta meg a kockáz zászlót, így a csapat dupla dobogót szerzett. 

Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára, legutóbb tavaly Las Vegasban álltam itt. Az előző évben úgy éreztem, hogy kicsúszott a kezeink közül a győzelem, de valószínűleg a szombati hihetetlen pole pozíciós körnek köszönhetően most meglett a siker. Nagyon örülök, hogy Kimi is itt van a pódiumon, ez egy csodálatos nap a csapat számára! Köszönettel tartozom minden gyárban dolgozónak, akik olyan keményen dolgoztak azért, hogy újra futamgyőzelmekért harcolhassunk. Nagyszerű érzés!” 

Russell úgy érzi, elsődlegesen a hűvösebb időjárási körülményeknek köszönhetik a sikert. „Kicsit hűvösebb van itt, ezt már tavaly is láthattuk. Szeretnék reménykedni, de az autónk erőssége a hűvösebb időben mutatkozik meg. Meglátjuk, hogyan alakulnak a következő futamok, de egyelőre élvezzük ki a pillanatot. Az idő majd megmondja. Tavaly nyertünk Ausztriában, talán ez jó jel, de most ki szeretném élvezni ezt. Nagy elvárásokkal érkeztünk meg erre a hétvégére, és úgy is alakult, ahogyan azt gondoltuk.”

Max Verstappennek többször is meggyűlt a baja a gumikkal, az első és a második etap során is az ő tempója esett vissza leginkább az élmezőnyből, de a Red Bull mindkétszer korai cserével operált, ami végül kifizetődött, és a holland meg tudta tartani a második pozícióját. A négyszeres világbajnok ráadásul némileg csökkenteni is tudta a lemaradását: a második Lando Norrison 18, míg a listavezető Piastrin 6 pontot hozott az egyéni összetettben. 

Egészen jó versenyünk volt annak ellenére is, hogy az első két etap során eléggé szenvedtünk a gumikkal. Elég agresszív stratégiát követtünk, de  szerencsére sikerült kitartanunk az utolsó etapban, és alacsonyabb üzemanyagszint mellett már valamivel jobb volt a tempónk is. Egyszerre támadtunk és védekeztünk: támadtunk a taktikával, és védekeztünk a mögöttünk haladókkal szemben, ami végül kifizetődött, és úgy gondolom, nem volt ennél több a versenyünkben – magyarázta, majd kitért a bajnoki küzdelemre is. – Ez egy hosszú szezon, futamról futamra haladunk, mindig a lehető legjobb teljesítményt fogjuk nyújtani.”

A holland szót ejtett Russell biztonsági autó mögötti vezetéséről is, amit a csapatrádión kifogásolt. „Azt hiszem, mindketten azt szerettük volna jelezni a biztonsági autónak, hogy gyorsítson, mert csak 120 km/ó-val ment, de talán ez azért történt így, hogy több időt biztosítson annak érdekében, hogy talán tudjunk még egy kört versenyezni. Szóval George megpróbált gyorsítani a safety car mögött, és én is ugyanezt tettem. Egyszer, amikor gyorsított, elemelte, ami kisebb zavart okozott.”

Mint utóbb kiderült, a Red Bull ezen eset nyomán nyújtotta be az egyik óvását a győztes Russell ellen, aki mellett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) további nyolc versenyzőt is vizsgál a biztonsági autós szakasz alatt elkövetett esetleges szabálysértés gyanújával. Köztük van a pályafutása során először dobogóra álló Antonelli is, aki a leintés után nem meglepő módon nagyon boldogan nyilatkozott. 

Nagyon stresszes volt, de rendkívül boldog vagyok! Jól sikerült a rajtom, sikerült előrelépnem a harmadik helyre, és egyszerűen ottmaradtam az elejében. Az utolsó etapomon kissé túlerőltettem Max mögött, amivel kicsit tönkretettem a bal elsőmet, de nagyon örülök neki, hogy sikerült megszerezni a dobogót. Ez a pálya határozottan kedvezett nekünk, és az autó az egész hétvégét tekintve hihetetlen volt. Bízom benne, hogy tovább tudjuk vinni ezt a lendületet a következő futamokra” – tekintett előre a Formula–1 történetének harmadik legfiatalabb dobogósa.

FRISSÍTÉS: a Red Bull a futam után óvást nyújtott be Russell ellen, ám ezt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) végül elutasította, miközben összesen nyolc versenyzőnek osztott ki figyelmeztetést, míg Norris utólag 5 másodperces időbüntetést kapott. 

F1
12 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

A szövetség összesen nyolc versenyzőnek osztott ki figyelmeztetést a kanadai verseny után.

 

KANADAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

  1.George RussellbritMercedes- 
  2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda0.228 mp h. 
  3.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1.014 mp h. 
  4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes2.109 mp h. 
  5.Charles LeclercmonacóiFerrari3.442 mp h. 
  6.Lewis HamiltonbritFerrari10.713 mp h. 
  7.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes10.972 mp h. 
  8.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari15.364 mp h. 
  9.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
10.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1 kör h. 
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1 kör h. 
12.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1 kör h. 
13.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h. 
14.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1 kör h. 
15.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h. 
16.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h. 
18.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes4 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda53feladta
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes46feladta
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
  1.Oscar Piastri5812198
  2.Lando Norris2811176
  3.Max Verstappen2511155
  4.George Russell1511136
  5.Charles Leclerc310104
  6.Lewis Hamilton11  79
  7.Andrea Kimi Antonelli18  63
  8.Alexander Albon7  42
  9.Esteban Ocon4  22
10.Isack Hadjar5  21
11.Nico Hülkenberg3  20
12.Lance Stroll3  14
13.Carlos Sainz6  13
14.Pierre Gasly3  11
15.Cunoda Juki5  10
16.Fernando Alonso2    8
17.Oliver Bearman3    6
18.Liam Lawson1    4
KONSTRUKTŐRÖK 
  1.McLaren-Mercedes374
  2.Mercedes199
  3.Ferrari183
  4.Red Bull-Honda162
  5.Williams-Mercedes  55
  6.Haas-Ferrari  28
  7.Racing Bulls-Honda  28
  8.Aston Martin-Mercedes  22
  9.Sauber-Ferrari  20
10.Alpine-Renault  11

 

54. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 13., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:13.193
2. szabadedzés1. Russell 1:12.123
JÚNIUS 14., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:11.799
Időmérő1. Russell 1:10.899
JÚNIUS 15., VASÁRNAP
A verseny1. Russell, 2. Verstappen, 3. Antonelli
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 6., 16.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 27., 15.00

 

Legfrissebb hírek

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
4 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
4 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
12 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
15 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
16 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
19 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
20 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik