A magyar válogatott június 3-án Luxemburgban játszik felkészülési meccset a házigazdákkal, majd négy nappal később tétmérkőzésen lép pályára: San Marinóban szerepel Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a válogatott keretét, amely elsősorban a támadósorban változott a korábban megszokott összetételéhez képest: Szalai Ádám, Priskin Tamás és Rudolf Gergely sérülés miatt nem léphet pályára az említett találkozókon, ezért a szakmai stáb Szabics Imrét és Németh Krisztiánt is meghívta az együttesbe.
A válogatott tagjai május 25-én találkoznak először, és a kétnapos, három edzésből álló összetartáson azok a futballisták vesznek részt, akiket klubcsapatuk elenged addigra szabadságra. A teljes keret csak a mérkőzések előtti edzőtáborozás kezdetén, vagyis május 30-án gyűlhet össze.
"A keretben a legjelentősebb változás érthető módon a támadósorban van, hiszen az elmúlt évben köztünk lévő mindhárom csatár, Szalai, Rudolf és Priskin is sérült, ezért itt kényszerű módosításokra kényszerültünk – fogalmazott Egervári Sándor az mlsz.hu-nak. – A két rutinos támadó, Szabics és Tököli utóbbi időben nyújtott teljesítménye kapcsán örömmel tapasztaltuk az előrelépést, míg az elmúlt időszakban klubcsapatában többet szereplő Németh Krisztián esetében kiváló lehetőség kínálkozik arra, hogy felzárkózzon a többiekhez a válogatottban."
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Fülöp Márton (Ipswich Town), Király Gábor (1860 München) |
Védők: Juhász Roland (Anderlecht), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Lázár Pál (Videoton), Lipták Zoltán (Videoton), Pintér Ádám (Zaragoza), Vanczák Vilmos (Sion) |
Középpályások: Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA), Dzsudzsák Balázs (PSV), Elek Ákos (Videoton), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koltai Tamás (Győri ETO), Koman Vladimir (Sampdoria), Vadócz Krisztián (Osasuna), Varga József (DVSC-TEVA) |
Támadók: Németh Krisztián (Olympiakosz Volosz), Szabics Imre (Sturm Graz), Tököli Attila (Kecskeméti TE-Ereco) |