Túl a tényeken – Malonyai Péter jegyzete

Olyan film Bacsó Péter Tanúja, hogy számtalan élethelyzetben idézhető belőle. Mert itt van például a logopédus elvtársnő örökbecsűje: „A tények makacs dolgok”. Ez cáfolhatatlan, emellett ráhúzható az élet ki tudja, hány történésére.

Miért éppen a futball lenne kivétel? Szűkebben a magyar–szerb, ami természetesen nem világmegváltó esemény, de cseppben a tenger. Meg aztán a meccs előtt jó volt szembesülni a tényekkel, adatokkal. Arra bizonyítékul, hogy karnyújtásnyira állunk az 2024-es Európa-bajnoki részvételtől, hogy a mi Szoboszlai Dominikunk a legértékesebb játékos a pályán, hogy Marco Rossi immár dokumentált magyarként ül a kispadon – és így tovább.

Más kérdés, hogy a futball nem a számok, az adatok világa, hanem a játéké, a dokumentálás csak egy-egy erőpróba után következhet. Meg aztán – és ez már személyes – mindig úgy voltam vele, hogy hiába a biztató előzmények, a meccs alatti érzelemingadozás elkerülhetetlen.

Emlékszem, amikor gyerekkoromban, a hatvanas évek Albert Flóriánnal, Tichy Lajossal, Sándor Csikarral és kortársaikkal fémjelzett válogatottjának külföldi mérkőzéseiről csak a második félidő volt hallható a rádióban, én már a meccs kezdetétől izgalomban voltam, függetlenül attól, hogy tudtam, klasszisokról van szó. Miközben bőszen hallgattam néprádiónkon (Kossuth, Petőfi és kész) az előtte többnyire hallható Nótacsokor című gagyit, hogy hátha előbb kapcsolnak Szepesi Györgyhöz.

Most már ugyebár itt a tévés totál (a kifejezés minden értelmében), így a szombati meccs minden mozdulata elém került. Mit mondjak, örömtelien. Az elkényeztetett drukker derűjével, hiszen a csapat múltja alapján magától értetődőnek tartottam, hogy vezetünk, azt is, hogy Varga Barnabás góljával, és még bosszankodni sem volt időm azon, hogy alaphelyzetből, szöglet után egyenlítenek a szerbek. Szöglet után – erre azért illik figyelni, ám Marco Rossi megmondta, hogy nem fenoménekből áll a csapat. Klasszisokból viszont igen, mert ugyebár azonnal jött Sallai Roland zseniális válasza.

Két kapufa, két lesgól – ezzel tűntek ki a szerbek a második félidőben, a magyar csapat dolga a küzdés volt, a drukkeré pedig némi körömrágás. Így van ez rendjén, amikor egy góllal vezet a csapata. Aztán a megkönnyebbülés, az öröm, és jöhetnek újra a tények – kiemelném selejtezős csoportunk tabelláját.
Ám érdemes a tények mögé nézni, hiszen ez a csapat valóban válogatott. Nomen est omen: válogatott legényekből áll.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!