U17: „Régen nem így nézett ki egy korosztályos torna körítése”

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 13:04
null
Davor Suker horvát elnökként sokat dolgozik azért, hogy fejlődjenek a körülményeik (Fotó: AFP)
Hétfő délután az elegáns zágrábi Panorama Hotelban sorsolták az U17-es Európa-bajnokság csoportkörének beosztását (a magyar válogatott Franciaország, Skócia és Feröer mellé került). A ceremónián Davor Suker, a Horvát Labdarúgó-szövetség elnöke is részt vett. Az 1998-as világbajnokságon bronzérmet, valamint gólkirályi címet szerző korábbi csatárklasszis rövid köszöntőt is mondott az ünnepség előtt, majd a Nemzeti Sportra is időt szakított.

„Emlékszem, amikor még én voltam ennyire fiatal… Akkor még finoman fogalmazva sem így nézett ki a korosztályos torna körítése, elegáns hotelről, ünnepélyes sorsolásról szó sem lehetett – mondta a Nemzeti Sportnak a 49 esztendős Davor Suker. – Örülök, hogy azóta ez megváltozott, és az UEFA, valamint a FIFA többet költ ezekre a tornákra. Mindenkinek látnia kell, hogy ha felnőttszinten eredményes futballt akarunk látni, nagy pénzeket kell az utánpótlásra áldozni, más út nincs. Mi is sokat fáradozunk a körülmények fejlesztéséért, s büszkeséggel tölt el, hogy korosztályos és felnőttszinten is ott vagyunk a nagy tornákon. Ami a felnőttlabdarúgást illeti, tudom, hogy Magyarország a harmadik helyen áll vébéselejtezős csoportjában, de azért bízom benne, hogy jövőre Oroszországban üdvözölhetjük egymást Csányi Sándor elnök úrral.”

A szövetség elnöke hozzátette, a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is szoros együttműködésre törekszik az MLSZ-szel.

„Csányi Sándorral baráti a viszonyunk, kölcsönösen segítjük egymást, s látom rajta, nagyon elszántan dolgozik a magyar labdarúgás fejlesztéséért, de ugyanez a hozzáállás jellemzi az ország miniszterelnökét, Orbán Viktort is – remélem, a júniusi BL-döntőn ismét találkozunk. Ugyanakkor Horvátország miniszterelnökében, Andrej Plenkovicban is bízom, labdarúgásunk fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy a legmagasabb szinten is a sport mögé álljanak. Első lépésben az infrastruktúránkon kell javítani, ezen a téren elmaradásban vagyunk.”

FONTOS INFORMÁCIÓK A SZURKOLÓKNAK

Velika Gorica (Nagygorica)
Aki autóval megy, annak körülbelül 343 kilométert kell vezetnie. A letenyei határátkelőtől az E65-ös úton 112 kilométerre található a Zágráb szomszédságában lévő település.
A vonton utazók a gyékényesi határátkelő érintésével juthatnak el a célállomáshoz. Budapestről a vonattól függően 6-9 órányi menetidővel kell számolni.

Nagygorica (Velika Gorica) 19 kilométerre található Zágrábtól, ami tizenöt percnyi plusz vonatozást jelent.

A magyar válogatott programja
Május 3. (szerda): Magyarország–Franciaország
Május 6. (szombat): Skócia–Magyarország
Május 9. (kedd): Magyarország–Feröer
A-csoport: Horvátország, Spanyolország, Törökország, Olaszország
B-csoport: Skócia, Franciaország, MAGYARORSZÁG, Feröer
C-csoport: Németország, Írország, Szerbia, Bosznia
D-csoport: Hollandia, Anglia, Norvégia, Ukrajna

Térkép:

Legfrissebb hírek

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Jégkorong: vereséggel zárták az U18-asok a hazai Négy Nemzet-tornát

Utánpótlássport
2025.02.08. 17:25

Roberto Ozzano a Parmában fejlődve jutna el a magyar válogatottig

Olasz labdarúgás
2024.12.22. 09:28

Az U17-es magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Románia elleni Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2024.11.16. 15:04

Csíkszeredában nyert a magyar U17-es futballválogatott

Minden más foci
2024.07.27. 21:55

Birkózás: Laposa Márk bronzérmével zárult az újvidéki U17-es Eb

Utánpótlássport
2024.06.30. 20:38

Női vízilabda: brutális meccsen, a görögök legyőzésével ezüstérmes a magyar válogatott a felkészülési tornán

Vízilabda
2024.06.30. 13:18

Hogyan, kivel, merre folytassa útját a magyar válogatott?

Foci Eb 2024
2024.06.29. 12:20
Ezek is érdekelhetik