Női vízilabda: brutális meccsen, a görögök legyőzésével ezüstérmes a magyar válogatott a felkészülési tornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.30. 13:18
Keszthelyi Rita öt gólig jutott (Fotó: Török Attila, archív)
Az olimpiai kvótás magyar női vízilabda-válogatott egy brutális találkozón 10–8-ra legyőzte a házigazda Görögországot a Tetisz-kupa nemzetközi felkészülési torna utolsó játéknapján, vasárnap, ezzel a második helyen végzett.

A magyar szövetség honlapja szerint a csapatkapitány Keszthelyi Rita öt góllal járult hozzá a sikerhez.

Az összecsapás közel sem volt mindennapi, hiszen igen hamar elfejultak az indulatok. Először Keszthelyi Rita és Athina Giannopoulou párharcából utóbbi súlyosan vérző fejjel került ki, majd Mahieu Geraldine ütése is piros lapot ért és végül Garda Krisztinát fejbe rúgta Maria Patra, úgyhogy neki is villant a piros. 

„Ezzel a csapattal gyakorlatilag ez az első ilyen torna, ami nem világesemény, és ahol nap nap után különböző stílusú és minőségű ellenfelekkel játszhattunk” – mondta Mihók Attila. A szövetségi kapitány arra utalt, hogy miután Cseh Sándorral tavaly ősszel átvették a csapatot, az Európa-bajnokság, majd a világbajnokság előtt egy-egy tesztmeccsük volt, de klasszikus felkészülési tornára nem jutott idejük.

„Elégedettek lehetünk, bár nyilván nem úgy képzeltük ezt a hétvégét, hogy rögtön kikapunk az ausztráloktól. Rendeztük a védekezésünket, aminek nálunk mindig is a célkeresztben kell lennie. Meccsről meccsre, vagy inkább negyedről negyedre javultunk, és pont ma, a görögök ellen sikerült a legjobbat nyújtani ezen a téren” – magyarázta a tréner.

A válogatott Görögországból nem tér haza, hanem San Franciscóba repül, ahol tíz napig együtt készül az előző három olimpiát megnyerő amerikai csapattal.

Az edzőpárosnak hamarosan három fővel szűkítenie kell a keretét. Mihók Attila elmondta: mindenképpen szeretné megnézni a statisztikákat, visszanézni az edzőmérkőzéseket, akár többször is, és csak ezt követően hozzák meg döntésüket

Magyarország–Görögország 10–8 (2–1, 3–4, 1–1, 4–2)
A magyar gólszerzők: Keszthelyi (5), Varró (2), Kurucz-Gurisatti, Parkes, Peresztegi-Nagy

Szombaton játszották
Magyarország–Kanada 11–6 (3–2, 2–1, 5–1, 1–2)

Pénteken játszották
Magyarország–Franciaország 9–7 (2–3, 2–2, 3–1, 2–1)
Ausztrália–Magyarország 12–11 (5–2, 5–5, 1–4, 1–0)

A torna végeredménye: 1. Ausztrália, 2. Magyarország, 3. Görögország, 4. Kanada, 5. Franciaország

 

Legfrissebb hírek

Szétlövéssel nyert a Szentes; kétgólos sikert aratott a III. Kerület a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.01. 23:35

Csoportelsőként jutott tovább az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 22:22

UVSE-siker született a magyar derbin a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 18:22

Varga Dénes Los Angelesben vízilabdázik tovább

Vízilabda
2025.03.01. 08:49

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

A Vasas két góllal alulmaradt hazai medencében a férfi vízi Eurokupa-negyeddöntő odavágóján

Vízilabda
2025.02.27. 21:16

Kihívásként tekint a Recco elleni párharcra a Vasas

Vízilabda
2025.02.27. 11:04

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45
Ezek is érdekelhetik