Válogatott: Megvannak az okai, miért történt ez most – Lang Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.08. 20:26
A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-s vereséget szenvedett Finnországtól a Nemzetek Ligájában. A mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány, Lang Ádám és Pátkai Máté értékelt az M4 Sportnak.

Marco Rossi a következőket mondta: Marco Rossi a következőket mondta:

„Tudtuk, hogy a finnek a labdavesztés utáni gyors kontrákra számítanak, kétszer is veszélyes helyzetet alakítottak ki, az egyikből gólt lőttek. Nekünk is voltak helyzeteink, de a legfőbb gondot az jelentette, hogy nem találtuk el a kaput. A finnek veszélyes szabadrúgásokat lőttek, olyat is, amit a bíró odaajándékozott nekik, ezt nem értettem. Bár elkövettünk néhány hibát, végig nálunk volt a labda, jobb eredményt érdemeltünk volna. Én vagyok a felelős az eredményért. A szurkolóknak köszönöm, hogy elkísértek minket Tamperébe.”

Lang Ádám így látta a mérkőzést:

Nem kezdtük jól a meccset, a hetedik percben egyből jött a hideg zuhany. Labdát vesztettünk a középpályán, a finnek mindjárt az első hibánkat kihasználták, és ezzel behúzták a találkozót. Pozitívum, hogy voltak helyzeteink, nekem is három, abból egyet minimum be kellett volna lőni. A helyzeteink alapján akár fordíthattunk is volna, a végén pedig már mindent egy lapra tettünk fel. Tanulunk a hibákból, szeretnénk megnyerni a következő mérkőzést. Megvannak az okai, miért történt ez most.”

Pátkai Máté így értékelt:

„A kapitány felhívta a figyelmünket arra, hogy a finnek erősen fognak kezdeni, agresszívan is játszottak, tíz-tizenöt perc után átvették az irányítást. Legalább hatvan percen át azonban mi uraltuk a meccset, annyi helyeztünk volt, amennyivel több mérkőzést is meg lehetne nyerni. A szívünket-lelkünket kitettük a pályára, ha az utolsó harmadban nem veszítjük el a labdákat, akkor még több helyzetünk lett volna, és gólt is lövünk. Hazai pályán mindenképpen javítani kell a görögök ellen.”

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)

Tampere, Tampere Stadion, 10 200 néző. V: Mazeika (litván)
Finnország: Hradecky – Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) – Lod, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen – Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber Z. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61.), Sallai R. (Eppel, 72.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Pukki (7.)

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
17 órája

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
20 órája

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
Tegnap, 6:30

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 6:30

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
2025.03.24. 16:27

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40
Ezek is érdekelhetik