NS-hagyomány: újra évfordulós mise

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.03.26. 21:50
(Fotó: Szabó Miklós)
A két világháború között, Vadas Gyula tulajdonos-főszerkesztő által alapított tradíciót élesztették újra a mai utódok, akik a szentmise után ugyanúgy a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén fényképezkedtek, ahogyan egykor a legendás elődök.

 

Vadas Gyula és a Nemzeti Sport olyan történelmi korszakban járult jelentősen hozzá Magyarország sportnagyhatalommá válásához, amikor a trianoni trauma után különlegesen fontos volt a magyarság számára az önbecsülésének visszaszerzése. Ráadásul annak a negyed évszázadnak köszönhetjük elsősorban, hogy a Nemzeti Sport máig a magyar sportrajongók első számú hírforrása és fóruma – mondta Szöllősi György, a sportnapilap mai főszerkesztője, amikor néhány mondatban összefoglalta a jelenlévőknek, miért is jöttek össze a Thököly úti Rózsafüzér Királynéja-templomban, a régi hagyományt felelevenítve. – Miként tiszteleghetnénk méltóbb módon Vadas emléke előtt, mint éppen az általa elindított tradíció folytatásával?”

Ahogyan tehát egykor misét mondatott a zuglói templomban (vagy a kommunisták által 1951-ben felrobbantott közeli Regnum Marianumban) az újságért és az ott dolgozókért a főszerkesztő, úgy gyűltek össze a mai munkatársak, sportújságírók, szurkolók ugyanott, ahol szerdán Nagy Károly plébános celebrált szentmisét Vadas Gyula emlékére, a magyar sportért és sportsajtóért. A plébános úr maga is régi sportember, a papválogatott egykori oszlopos tagja, aki máig rendszeresen kerékpározik, túrázik és olvasója a sportnapilapnak.

(Fotó: Szabó Miklós) 

A Nemzeti Sport munkatársairól és a Magyar Sportújságírók Szövetsége vezetőiről, akik részt vettek az évfordulós misén – ugyancsak a hagyományoknak megfelelően – a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén készült közös fotó, majd, szintén az egykor Vadas Gyula által meghonosított szokások szerint a Gundel étteremben villásreggeliztek a főszerkesztő meghívására. Itt a legendás lapvezetőről és fennmaradt írásairól többször publikáló munkatársunk, Csillag Péter olvasta fel Vadas Gyula ma is érvényes és követendő emberi és szakmai hitvallását az alázat és az újságírói függetlenség fontosságáról.

A szerda délelőtti évfordulós misén és megemlékezésen az örökösök képviseletében részt vett Vadas Gyula dédunokája, Surányi-Vadas Tímea, aki maga is a hagyományok újraélesztésének egyik kezdeményezője volt, és meghatottan köszönte meg a szerkesztőség mai tagjainak a gesztusát. Mint fogalmazott, „most fejeződött be a rendszerváltás a Nemzeti Sportnál”.

A Nagy Károly plébános által celebrált szentmise után a résztvevőkről – ahogy Vadas Gyula idejében – a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén készült fotó 
 
Egyéb egyéni
2023.12.06. 07:38

Címlapsztori: igazi ritkaság! Így készült a Nemzeti Sport 1927-ben – VIDEÓ!

Évtizedekig lappangó, váratlanul előkerült mozgóképes dokumentum mutatja be, miként működött 1927-ben a szerkesztőség.

 

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
28 perce

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
Tegnap, 0:01

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

Bubu, az istenadta zseni – 75 éve született Mészáros Ferenc

Népsport
2025.04.11. 07:01

Kollégánk, Csillag Péter is versenyben az AIPS-médiadíjért

Egyéb egyéni
2025.04.10. 22:13

Idén is megrendezik a Football Forum Hungaryt

Minden más foci
2025.04.10. 15:02

A Kecskemét és a Nyíregyháza a legvalószínűbb kieső; Barca-gála a Dortmund ellen

E-újság
2025.04.09. 23:59
Ezek is érdekelhetik