Remek támadó volt. Majd egy, a szárnyait bontogató edző. Tizennyolc éve a brazilok ellen a Maracanában aki az útjába akadt, azt kicselezte. Ma nem igazán tűri az egyénieskedést a pályán. A nagy metamorfózison átment ember John Barnes, a Liverpool hajdani pazar csatára, a Celtic egykori menedzsere. Aki a 2002-es világbajnokságon az egyik angol tévétársaságnál szakkommentátorként működik közre.
– Egyetért azzal, hogy Anglia a világbajnokság egyik favoritja? – Nem, nem hiszem, hogy favoritok lennénk. Véleményem szerint Argentína, Franciaország és… De nincs is és, ez a két csapat a favorit. Utána jön Brazília, valamint Olaszország, és csak azt követően Anglia, ráadásul nem is egyedül. – Nem éppen derűlátó. – Argentína és Franciaország a két legjobb csapat, ez vitathatatlan. Csak meg kell nézni a világranglistát, Anglia nincs ott a legjobb tíz között, így nem igazán sorolhatjuk a nagy esélyesek közé. – Olyan remek játékosokkal, mint Owen vagy Beckham, csak ennyire taksálja a csapatot? – Tény, ezek a remek futballisták valóban a mi együttesünkben vannak, de elég megnézni a többi válogatott keretét, és máris láthatjuk: minden riválisnak megvannak a maga sztárjai. Mindezeket figyelembe véve fenntartom, hogy Argentína és Franciaország kiemelkedik a mezőnyből, utánuk Brazília és Olaszország következik, majd jönnek szép sorban a többiek is. – Abban legalább egyetértünk, hogy Anglia hihetetlenül nehéz csoportba került? – Ezen kár lenne vitatkozni. Nagyon kemény ez a csoport. – Igazi halálcsoport? – Nem, hála Istennek itt futballmeccsek lesznek, így nem lehet halálcsoportról beszélni. Senki sem fog meghalni, csak játszaniuk kell a fiúknak. Az viszont igaz, hogy ez egy nagyon-nagyon nehéz kvartett. Talán a legnehezebb. De azt hiszem, Argentína és Anglia lép majd tovább a nyolcaddöntőbe. – Melyik lesz a legkönnyebb meccs a csapat számára? – Itt nincsenek könnyű mérkőzések, itt minden mérkőzés egyforma nehéz. – Mit szólt az angol csapatot sújtó sérülésekhez? – Most már nem olyan vészes a helyzet. Dyer is fitt, Beckham is felépült, mindenki egészséges. – De azért vannak hiányzóik, gondolok itt például Gary Neville-re… – Tény, Gary nincs itt, de nem az ő kiesése a legnagyobb veszteség, hanem Gerrardé. Anglia elveszítette a legjobb védekező középpályását. Nem tudom, képes lesz-e valaki pótolni. – A középpályás- és a csatársorra azért a hiányzók ellenére sem lehet panasz, ellenben a védelem nem mindig áll biztos lábakon. – Ez csak részben igaz. Tényleg voltak gyengébb meccsei a hátsó alakzatnak, de nézze meg, Anglia rendre nagyon kevés gólt kap. Sol Campbell nagyon erős, Rio Ferdinand nem különben, így nem hiszem, hogy aggódnunk kellene. Higgye el, minden rendben lesz a védelmünkkel. – Az Önhöz legközelebb álló csapatrészt, a csatársort eddig nem is említettük! – Nagyon jó, gólerős csatáraink vannak, akik kreatívak, és helyzeteket tudnak kialakítani. Mi több, gólokat is tudnak rúgni. Alaphelyzetben az angol válogatott nagyon ötletes futballt mutat be, ugyanakkor kevés igazi ziccert dolgoz ki. Külön szerencse, hogy vannak olyan csatáraink, akik nagyobb helyzet nélkül is képesek a kapuba találni. Elég csak Michael Owent említenem. – Egy ilyen remek csapathoz remek edző is illik, márpedig Sven-Göran Eriksson ilyen. Ha jól tudom, vele az volt az angolok legfőbb problémája, hogy nem a szigetországból érkezett. – Eriksson nagyon jó edző, aki azért jött Angliába, hogy kivezesse a csapatot a világbajnokságra. Jött, látott és teljesített. Anglia boldog lehet, hogy ilyen kapitánya van. Hogy itt mit tud majd elérni a fiúkkal, azt nem tudom. Tovább kell jutnunk a csoportból, a többit majd meglátjuk. Lehet, hogy a tizenhat között a franciákkal találkozunk, őket pedig nem könnyű legyőzni. – John Barnes beférne ebbe a csapatba? – Öreg vagyok én már ehhez, nekem ott az edzősködés, az most kitölti a napjaimat.
Barnes (világos mezben) még mindig szívügyeként kezeli a Liverpool szereplését
Barnes (világos mezben) még mindig szívügyeként kezeli a Liverpool szereplését
– Mielőtt az új szenvedélyéről kérdezném, elárulná, hogy játékosként melyik volt a kedvenc klubja? – Azt hiszem, a Liverpoolnál eltöltött tíz évemet sohasem fogom elfelejteni. Igen, a Liverpool volt a kedvencem. – Mi lehet a titka a csapat akkori és mostani sikereinek? – Előbb a mostaniról beszélnék, ha nem haragszik. Tavaly öt kupát nyert a Liverpool, és megkezdte a felzárkózást a Manchester United, Arsenal kettőshöz. Liverpoolban most nagyon jó a csapat, de más, mint a miénk volt. Az én időmben egyszerű futballt játszottunk, de az is eredményes volt. Ma más a helyzet. Járatják a labdát, Gérard Houllier az európai stílust honosította meg, de még hoszszú út áll előttük. – Nem sajnálja, hogy a maiakkal ellentétben nem nyerhetett európai kupát? – Inkább azt sajnálom, hogy még csak lehetőségem sem volt erre. A Heysel-tragédia miatt öt évre kitiltottak bennünket a nemzetközi porondról, pont arra az öt évre, amikor a legjobb éveimben voltam. Most már visszatértünk Európába, sajnálom, hogy nem most vagyok fiatal, és nem lehetek a fiúk között. – Edzőként viszont még ott lehet… – Hát igen. Menedzserkedtem a Celticnél, és belülről láthattam, mekkora a különbség a skót és az angol futball között. Skóciában csak a Celtic vagy a Rangers győzhet, míg Angliában több, egyforma erősségű gárda is van. Skóciában az már sikertelenségnek számít, ha a Celtic csak ezüstérmet nyer, különösen akkor, ha az arany a Rangershez kerül. Akkor az edző veheti a kalapját… Angliában viszont minden meccs kemény, minden csapat jobb, kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Skóciában a Rangers elleni meccsek jelentik a komoly erőpróbákat, míg a Manchestert, mondjuk, a Southampton is keményen megizzasztja. Sokkal erősebb az angol futball, ez kétségtelen. – Szerette, amit csinált? – Az edzősködést? Nagyon, tényleg nagyon. – Mi a különbség az edző és a játékos John Barnes között? – Játékosként sokkal inkább az egyéni képességekre helyeztem a hangsúlyt, gyakran önző voltam. Edzőként viszont a szervezettséget tekintem a legfontosabbnak. A fegyelemre, a csapatszellemre, a másik segítésére, a kommunikációra. Teljesen megváltoztam… – Önkritikája ellenére elismeri, hogy élete gólját az egyéni játékának köszönheti? – A brazilok elleni találatomra gondol? Valóban. Lehet, hogy nem akkor futballoztam a legjobban, de feltétlenül akkor rúgtam a legszebb gólomat. – Milyen céljai vannak még a labdarúgásban? – Hogy még sikeresebb legyek! – Ennél is? – Egy edzőnek mindig és mindig feljebb kell törnie. Ha a másodosztályban szerepel a csapata, akkor a felkerülésért kell küzdenie, ha az élvonalban, akkor a bajnoki címért vagy valamilyen serlegért. Másképp nem megy. Nem szabad elfogadni, hogy ha valaki azt mondja: nem, a te csapatod nem tudja megnyerni a bajnokságot. Küzdeni kell, sohasem szabad feladni.
