A hatodik vébéjükön győztek

"Nekem volt a legjobb helyem, hiszen ott posztoltam az első sorban” – mondotta fülig érő szájjal egy szöuli rendőrnő, aki a főváros egyik nagy terén felállított kivetítőt bámuló ezrek között volt hivatott rendet tartani kedden, a Dél-Korea–Lengyelország mérkőzés előtt, közben és után. Azt már egy kacsintás kíséretében tette hozzá, mennyire sajnálja azon kollégáit, akik valamilyen oknál fogva (mondjuk, egy galád zsebtolvaj kihallgatása miatt) lemaradtak a meccsről.Arról a meccsről, amelyről ódákat zeng a sajtó. Megjegyzendő, érthető okokból, hiszen Dél-Korea nemzeti együttese eleddig öt világbajnokságnak volt aktív résztvevője (1954, 1986, 1990, 1994 és 1998; hogy első fellépéséről egy 9:0-s vereség emlékét is őrzi, azt most inkább hagyjuk…), ám – bármennyire is hihetetlen – sikerrel egy találkozót sem tudott megvívni. Hanem aztán 2002. június 4-én Ju Szang Csulék végre valahára helyet követeltek maguknak a históriáskönyvekben, hála a lengyelek elleni 2–0-nak."Diadal!” – üvöltött a Korea Times szerdai címlapjáról. "Fiúk, büszkék vagyunk rátok, történelmet írtatok” – hízelgett a hősöknek a Korea Harald. "Álom ez?” – tette fel a kérdést a Jungang Ilbo című napilap, hogy aztán néhány sorral lejjebb a választ is megadja: "szó sincs álomról, a csodálatos csapategység, az elmúlt hónapokban elvégzett rengeteg munka eredménye az igenis reális győzelem.” Az egyik gazdasági (!) magazin pedig címlapján azt hirdette: "Hiddink, te zseniális stratéga, imádunk téged!”No igen, ha a külhonból érkezett polgárok közül valaki, akkor Guus Hiddink belopta magát az idegenekkel meglehetősen nehezen barátkozó dél-koreaiak szívébe. A holland szakembert élteti manapság mindenki a Sárga-tenger mentén fekvő országban, ugye, mondani sem kell, miért. A szurkolók rajonganak érte, a futballszövetség vezetői legszívesebben örökös szerződést íratnának alá vele, a játékosok pedig – és esetünkben alighanem ez a legfontosabb – már-már apjukként tisztelik a trénert."Életem legszebb napja volt a keddi, és ezt Hiddinknek köszönhetem. Irtózatosan kemény felkészülésen vagyunk túl, néha magam sem hittem, hogy túléljük, de a mester mindvégig azzal biztatott minket, meglátjátok, megéri ennyit dolgozni. Hát valóban megérte” – hallhattuk a támadósorban remeklő Szeol Ki Hjeontól.Az össznépi fiestából (százezrek vonultak az utcára a hármas sípszót követően; a televíziók azóta vagy százszor ismételték meg a derbit; aki nem a válogatott szerelésében pompázik, arra ferde szemmel néznek…) egyvalaki nem veszi ki a részét. Kitalálták, ugye, hogy Hiddink a "renitens”. A sok – győztes – csatát megélt szakvezető (gondoljunk csak a holland válogatottal elért világbajnoki negyedik helyezésére még 1998-ból, vagy a PSV Eindhovennel 1988-ban begyűjtött BEK-elsőségre) türelemre, higgadtságra inti a népet."Nagyon boldog vagyok, hogy megvertük a lengyeleket, mivel tudom, mekkora örömöt szereztünk ezzel az országnak – így az 56 éves kapitány. – De nem szabad elfelejtenünk, két csoportmeccsünk még hátravan, egyik nehezebb lesz, mint a másik. Természetesen az a célunk, hogy továbbjussunk, ám erre csakis akkor van sanszunk, ha továbbra is szerényen, kellő alázattal tesszük a dolgunkat.”Ismerve Hiddinket és a játékosait, a csapat hozzáállásán semmi sem múlik majd. Ugyanakkor arra is mérget vehetünk, hogy az Egyesült Államok, valamint a Portugália elleni találkozó alkalmából a nagyvárosok és a kis falvak főterein (tíz)ezrek gyűlnek össze a kivetítők előtt. Csak a rendőrkisasszony intézze el valahogy, hogy aznap ne az őrsön kelljen szolgálatot teljesítenie…