És akkor jött World Cup Keane

Ez volt az a mérkőzés, amely előtt biztosnak tűnt: látványos visszaesés következik be a németek eredményességében.
Na persze, elvégre a Nationalelf bemutatkozásképpen egy laza nyolcast szórt a hazájában máris közellenségnek kikiáltott Nasszer el-Dzsohár szaúd-arábiai válogatottjának, és nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, a németek Írország ellen bizony jóval nehezebb kilencven-egynéhány percre számíthatnak. Rudi Völler mester értelemszerűen nem is forgatta fel csapatát, a szombati győzők kaptak újfent lehetőséget a második három pont begyűjtésére. Egyedül az zavarhatta a németeket, hogy Szaúd-Arábia ellen egy páratlan lehetőséget hagytak elveszni: az 1974-es világbajnokság Jugoszlávia– Zaire 9–0-s mérkőzésén hét jugó futballista is a kapuba talált, míg a Völler-alakulat "alig” hat gólszerzőig jutott. No lám, bele lehet kötni egy 8–0-s sikerbe is…
Ennél valamivel azért jobban fintoroghattak az írek az első forduló után, mivel Kamerun ellen nem futballoztak igazán jól, és a döntetlennek köszönhetően nem kerültek lépéselőnybe legnagyobb riválisukkal szemben. Igaz, a zöldek futballját a kiegyenlítettség (kritikusabb nézőpontból a "rúgd és fuss” elv) jellemzi, így joggal bízhattak benne, hogy a legutóbbi produkció megismétlése most is elég lesz egy pontra. Pláne, hogy számukra eleve ünnepi volt a találkozó, lévén Steve Staunton éppen a századik válogatott meccsén játszott.
Az írek azonban egyetlen apróságra nem lehettek kellőképpen felkészülve: Miroslav Klose fejére. A Kaiserslautern támadója ugyan már a szaúdiaknak is hármat bólintott, de mivel az arab együttesben Mohamed el-Diaja gólvonalra helyezett piperetáskája is több problémát okozott volna a németeknek, mint maga a kapus, abból a teljesítményből azért csak óvatos következtetéseket lehetett levonni. Bezzeg amikor Michael Ballack beadása után is Shay Given hálójába fejelte a labdát, máris a vb egyik sztárjának és gólkirályjelöltjének örömtáncát (-szaltóját) láthattuk. Mert másfél meccsen négy fejes gól: igen dicséretes szorgalom.
Általában jót tesz egy mérkőzésnek, ha valamelyik csapat megszerzi a vezetést, ám a német találat ellenére sem változott az összkép. Mondhatnánk, hogy a nagy tét rányomta bélyegét a mérkőzésre, továbbá a mezőnyjáték domborodott ki, meg a küzdőjelleg dominált – a lényeg, hogy helyzetet egyikük sem tudott összehozni. Két lövés maradt a csemegézésre: előbb Matt Holland próbálta lekopírozni a kameruniaknak rúgott gólját, ám most tizenöt centit tévedett, majd a félidő végén Dietmar Hamann tesztelte Given reflexeit, de az ír kapus jobban vizsgázott, mint a gól előtt. Mindazonáltal negyvenöt percre ez a két kapura lövés és egy fejes igen keserves ellátmány volt – pláne, hogy a küzdő felek egyike nem is oly rég nyolc góllal melegített be.
A visszafogott német támadójáték gyorsan megbosszulhatta volna magát, mert az 56. percben az írek könnyedén átjátszották az ellen védelmét, de Damien Duff óriási ziccerben tíz méterről a szöget jól záró Kahnba püfölte a labdát. Ekkor már érezhető volt az ír fölény. Mick McCarthy csapata a szünet után rádöbbent végre, hogy az addig mutatott játék vajmi kevés lesz a pontszerzéshez, és végre komolyabban támadni kezdett. Igaz, ezek az akciók Duff lehetőségén kívül nem hozták izgalomba a német bekkeket. Sőt, a 67. percben, Ballack kiváló indítása után Carsten Jancker egymaga törhetett kapura, ám a tar fejű csatár okos emelése után a labda végül a kapufa mellett hagyta el a gyepet.
Ezzel aztán eldőlhetett volna, de maradt az egy–nulla, és így McCarthy kettős cserével próbált frissíteni sajátjain, a pályára küldte Niall Quinnt és Stephen Reidet is, míg a másik oldalon Oliver Bierhoff kapott esélyt – utóbbi talán labdához sem ért… Mert a gólt szokás szerint Klose szerezhette volna, de hat méterről tiszta helyzetben – hiszik, nem hiszik – fejjel hibázott. Aztán Bernd Schneider próbált vagy negyvenöt méterről a Given kifutása miatt üresen maradt kapuba ívelni, ám ez a kísérlet valahol a szögletzászlónál ülő nézőket riogatta.
Úgy tűnt, a németek nem veszik komolyan, hogy ők akár bajba is kerülhetnek ezen a meccsen, és bár a félidő második felében jobban játszottak, több helyzetet alakítottak ki az íreknél, a zöldek mégsem adták fel. Az egyik ír védő például majd felborította saját kispadját, annyira igyekezett visszahozni a kipattanó labdát, és ez a lendület bizony meghozta az eredményt: már javában tartott a hosszabbítás, amikor Robbie (az ír sajtóban World Cup – mert ugye Royt hazaküldték) Keane lépett ki, és közelről hatalmas gólt rúgott a bal felsőbe.
Meglepetés? Csak annak, aki nem látta. Az írek remekül küzdöttek, és azért mindenképpen dicsérhetők, hogy közepes teljesítménnyel is pontot raboltak. Ezzel szemben a németek megközelíteni sem tudták azt a játékot, amit – igaz, egy jóval gyengébb ellenféllel szemben – mutattak szombaton, mintha ők is elhitték volna, hogy az a nyolc–nulla egyeneses utat biztosít számukra legalább a döntőig.
A visszaesés tehát valóban bekövetkezett – ám azt a németek sem hitték volna, hogy ilyen mértékű lesz…