Kinek hiányzik Roy Keane?

Vágólapra másolva!

2002.06.11. 21:29

Címkék

Fel volt adva a lecke az íreknek: kizárólag olyan teljesítménnyel juthattak tovább biztosan tehát a másik mérkőzés eredményétől függetlenül , amilyenre 11 eddigi vb-meccsük során még nem voltak képesek. Kétgólos győzelmet kellett aratniuk, márpedig egynél többször még sosem tudtak betalálni. A rivális pedig az a szaúdi válogatott volt, amely Kamerun ellen már határozottan futballcsapat benyomását keltette, s nem is kapitulált, csak egyszer.

Robbie Keane (10) még nem tud szaltózni, de az ír szurkolók ezt megbocsátják neki

Ez a problémakör erősen foglalkoztathatta Robbie Keane-t, mert addig zakatolt, míg a 7. percben máris gólt eredményezett az igyekezete. Gary Kelly vaktában, mégis hajszálpontosan emelt középre a jobb oldalról, az ifjú leedsi támadó kapásból kapura küldte a labdát, s a balszerencsés el-Diaja hiába ért hozzá, a karja alatt bepattant. (Keane meg odarohant a kamerához, és "belenyilazott”, így újfajta gólörömöt jegyezhettek fel az erre fogékonyak.) A történtek csúnyán felpaprikázták a szaúdiakat, mert a meccs folyamán először teketóriázás nélkül átlépték a felezővonalat. Ennél is többre futotta a 10. perc környékén, amikor el-Temjat kapott remek labdát az ötösön, ahol általában nincs idő átvenni – ő mégis megpróbálta, így legott el is vették tőle.

A félidő közepére úgy-ahogy rendezték soraikat az ázsiaiak, vezettek néhány tetszetős akciót, de a mezőnyfölénytől továbbra is messze voltak. A gólszerzéstől érdekes módon nem anynyira, Givennek előbb el-Dzsahani távolról eleresztett bombájánál kellett résen lennie, majd el-Sahrani tört be erőszakosan a tizenhatosra, s ha egy kicsit higgadtabb, lövéshez juthatott volna. A másik oldalon Kilbane és társai megpróbálták kihasználni saját gyorsaságukat és a zuhogó eső áztatta gyep csúszósságát, de az arab védelem viszonylag szilárdan állt a lábán.
Ugyanez nem mondható el Nasszer el-Dzsohárról: bizalom ide vagy oda, a szövetségi kapitány nyilván jól tudta, hogy három vereséget odahaza nem lehet megmagyarázni, s efeletti aggodalmában fel-alá ugrált a stáb számára kijelölt parányi "rezervátumban”. Emiatt vagy sem, mindenesetre kétségtelen, hogy lassan átvették a kezdeményezést a tanítványai, el-Temjat például hét méterre a kaputól jobbra-balra döntött két védőt, mire egy harmadik bevetődve tisztázott előle.

Ôk mondták

Mick McCarthy: – Mindig mondtam, hogy Roy Keane nélkül is továbbjutunk. A kereten kívûl senki sem hitt benne igazán, hogy egy világklasszis játékos – ez az ô kifejezésük, nem az enyém– nélkül is jók leszünk. Most álomszerû kezdést vettünk Robbie Keane góljával, de a szaúdiak megpróbálták lelassítani a játékot, és ez nekünk nem feküdt. Próbáltunk a védelmük mögé kerülni, de ôk az elsô félidô végére feljavultak. A fordulás után sokkal jobban játszottunk, és bejöttek a cserék is. A harmadik gól ugyan a szaúdi kapus hibájából született, de így is örültünk neki. Jól hangzik, hogy a világ legjobb tizenhat válogatottja között vagyunk, ugye?

Nasszer el-Dzsohár: – A csoportunk utolsó helyén végeztünk, és még gólt sem rúgtunk – de a franciák is hasonló mérleggel zártak, tehát igazán jó társaságba kerültünk. A viccet félretéve: büszke vagyok a játékosaimra. Úgy érzem, hogy ha ma az elsô játékrész második felében jobban célzunk, akkor pontot szerezhettünk volna. Nem éltünk a lehetôséggel, az írek pedig bedaráltak minket.

Steve Staunton: – Az ír drukkerek nagyszerûen buzdítottak minket, telt ház volt, többségben írek ültek a lelátón. Ôk ôrzik bennünk a lángot, mi pedig továbbra is mosolyt csalunk az arcukra. Az egész csoportkör fantasztikus volt, hiszen nem túl sokan bíztak bennünk, de még mindig itt vagyunk a világbajnokságon. Az elsô félidôben nem volt meg bennünk a kellô átütôerô, talán mert az esélyesség terhe idegessé tette a csapatot. Egyébként erôsebbnek érzem a mostani gárdát az amerikai vébén szereplô válogatottnál, mert jobban akklimatizálódtunk, és sok sikerre éhes fiatal is van közöttünk..

A 42. percben már Givennek kellett hárítania, méghozzá kétszer is. El-Sahrani a csapata legnagyobb helyzetét rontotta el, amikor a jobb szélről indulva befelé húzott, és éles szögből kemény lövésre szánta el magát. Kisvártatva egy veszélyesen csapódó ívelést volt kénytelen a mezőnybe öklözni az ír kapus. Sőt, hasonló bravúrt kellett bemutatnia közvetlenül a félidő lefújása előtt, miután el-Jami tetszetős "esernyővel” átverte a rátámadó Harte-ot.
Ír rohamokkal indult a második játékrész, a 47. percben Keane gyönyörű támadás végén, fordulásból lőtt épphogy mellé. Kicsit később a bal oldalon szöktették, egy pattanás után rákészült, és pontosan gyomron lőtte el-Diaját, akiről szerencséjére nem jött ki a labda. Ekkor kapták a hírt az írek, hogy Németország vezet Kamerun ellen, vagyis nekik valószínűleg nem muszáj többet lőniük. Nem meglepő, hogy mintegy tíz perccel ezután, a lelki teher enyhültével, másodszor is betaláltak: Staunton tekert be egy szabadrúgást, középen pedig Breen érkezett a legjobbkor. Még fel sem ocsúdhatott a közönség, amikor Quinn kísérletezett hasonlóval, kapáslövése azonban elszállt a jobb felső sarok mellett. Neki a 70. percben is volt egy ordító helyzete, de hiába volt tökéletesen elegendő helye az álldogáló hátvédek között, gyatrán fölé emelt.

Ez idő tájt a szaúdiak bizonyára letettek a meccs megfordításáról, mert láthatóan kiszabadultak az összes taktikai béklyó alól. Elkezdték azt a "korlátolt felelősségű” örömfocit játszani, amit régebben többször láthattunk tőlük, akkoriban még nagy tétre menő meccseken is. Negyedórával a vége előtt el-Temjat, el-Jami és el-Sahrani – talán a három legkreatívabb szaúdi labdarúgó – úgy adogatott az ír tizenhatoson, hogy a védelem radarral sem találta volna a labdát. Kár, hogy nem lett belőle gól, egyet igazán megérdemeltek volna a három mérkőzés alatt (igaz, mondhatják, hogy e szempontból nem rosszabbak, mint a világbajnok).
Keane megirigyelhette a fentihez hasonló trükközést, szintén megkockáztatott néhányat, de nem járt sikerrel. Annyit viszont elért, hogy az végső öt-tíz perc ismét az íreké volt. Mintegy ennek megerősítéseként tovább növelték az előnyüket, ír mércével mérve valóságos gólzáport zúdítva az ellenfélre. Szegény el-Diaja nem elég, hogy egytucat gombócot nyelt le a torna alatt, ráadásul ez a legutolsó a vb egyik (ha nem "a”) legnagyobb potyagólja volt. Írország tehát második győzelmét aratta a vb-k történetében, és harmadik részvétele alkalmával harmadszor is túlélte a csoportmérkőzéseket.