Ungvári, a maribori győző

>Egy barátságos ebéd mellett ünnepelt visszafogottan a magyar válogatott a maribori Európa-bajnokság utolsó napján, s az egyes fogások között a csapatból szinte mindenki szóhoz jutott egy pohárköszöntő erejéig. A barcelonai aranyolimpia hőse, Kovács Antal arról beszélt, annak idején zöldfülűként egy nagy csapatba került, a rutinos és eredményes dzsúdósoktól rengeteget tanult, s csupán szerencse (?), hogy végül a sikerekben is felül tudta múlni őket. Mindezt az asztal végének címezte, ott húzódott meg szerényen a kontinensviadal legnagyobb meglepetését okozó fiatalember.
A 22 esztendős Ungvári Miklós valósággal berobbant a nemzetközi mezőnybe, a tavaszi Világkupa-versenyek kezdetén még szinte semmilyen eredménye sem volt, ám két ötödik helyezés (Leonding és Budapest) után kétszer is döntőbe jutott (Varsó és Róma), sőt, a lengyel fővárosban meg is nyerte a viadalt. Az európai ranglista első helyezettjeként utazhatott a maribori Eb-re, ennek ellenére kevesen számítottak rá, hogy veretlenül is távozik majd onnan…
A kontinensverseny első napján került sor a 66 kilósok küzdelmeire, s Ungvári négy ippongyőzelem után – sorrendben a bosnyák Mitar Mrdic, a görög Lavrentisz Alekszanidisz, a grúz Georgi Revazisvili, majd a fináléban a szlovák Jozef Krnac ellen – a dobogó legfelső fokára állhatott, s a magyar dzsúdó nyolcadik Európa-bajnokát ünnepelhette, négy évvel Hajtós Bertalan oviedói diadala után.
Ungvári a győzelmet követően sem lazított, három nappal később a csapatversenyek során is megnyerte mindkét meccsét, a másodikat éppen a tavalyi világbajnokság egyik döntőse, az ukrán Nasztujev ellen.
– Az Európa-bajnokság után a kecskeméti és a ceglédi dzsúdósok is megünnepeltek, nagy vetítést rendeztek nekem, s ezen megnéztük újra az Eb-meccseket – mondta Ungvári Miklós. – Amikor ezeket látom, újra szorongás fog el, vajon mit kellett volna másképp csinálnom, s nagyon kíváncsi lennék mások véleményére is. – A végeredményt tekintve mindent jól csinált…
– Azért egy-két dolgot másképp alakítanék, például a döntő elejét, amikor beleszaladtam egy vazariba. Sokan megállítanak, hogy látták a tévében a finálét, és egy kicsit megijesztettem őket az elején.
– Változott valamit az élete, most, hogy aranyérmes lett?
–Volt már három hetem, de még mindig nem érzem úgy igazán, mit is jelent Európa-bajnoknak lenni. A mindennapjaim nem változtak, igaz, a verseny után csak három-négy edzésem volt hetente, de most már nekem is rendesen be kell állnom a sorba.
– Ki sem pihenhette magát?
– Nem állhatunk meg, mert ebben az évben még várnak rám feladatok. Szeretnék a Grand Prix-n és az egyetemi világbajnokságon jól szerepelni, és fontos verseny lesz az oroszországi Elnök-kupa is, ahová idén erős csapattal megyünk majd, akár érmet is szerezhetünk. Ebben az évben még lesz egy japán edzőtáborozás is, az edzőm és a klubom is szeretné, ha az összejönne, de egyébként sem nagyon állhat meg a szekér, hiszen jövőre Európa-bajnokság, világbajnokság, aztán kezdődik az olimpiai felkészülés…