Fékezni a kapzsiságot!

Franz Beckenbauer kifakadt. "Tragédia, ami ezen a világbajnokságon történik – mondta ingerülten gesztikulálva. – Ha minden így halad tovább, akkor szép lassan meghal a futball. Eljöttek ide komoly csapatok, amelyek a végső győzelemre is esélyesek lehetnének, ám a játékosaik lényegében használhatatlanok. Túlhajszoltak, testük, lelkük holtfáradt, és képtelenek olyan szinten futballozni, amilyenre szükség lenne a sikerhez. Ez árt a világbajnokság imázsának is, hiszen sok a felejthető, csalódást okozó produkció, és az eredmények nem a valós erőviszonyokat tükrözik. Nagy a FIFA és az UEFA felelőssége, hiszen elsősorban az Európában szereplő labdarúgók kizsigereltek. Sürgősen megoldást kell találni erre a problémára!”A németek Császára tényleg dühös volt, és teljes joggal. Azt mondta ki, amiről itt a világbajnokságon mindenki beszél, és amit a csoportmeccsek lezárultával ki is kell mondani.Az ugyanis rosszat tesz a tornának, hogy seregnyi világsztár utazik haza ezekben a napokban, hogy olyan csapatok, mint például Argentína, Franciaország és Portugália, kiestek, Olaszországot csak egy hajszál választotta el a szégyentől, és a németek is sokat szenvedtek, sokat köszönhetnek hagyományos szerencséjüknek. Azt pedig helyhiány miatt meg sem kísérlem felsorolni, kikkel lettünk szegényebbek, de a példa kedvéért gondoljunk bele, kit néznénk szívesebben június végéig, egy csúcsformában parádézó Zinedine Zidane-t, Hernán Crespót, Gabriel Batistutát, Thierry Henryt vagy az amúgy derék futballistának számító mexikóiakat, svédeket, japánokat, paraguayiakat vagy törököket.A kérdés természetesen költői, a kulcsszó pedig a bombaforma. Ez az, amitől a nagy sztárok és az előzetesen esélyeseknek kikiáltott csapatok annyira messze vannak, mint amennyire messze van az otthonuk Japántól és Dél-Koreától. Hihetetlen például az, ami a franciákkal történt. Thierry Henry Anglia, David Trezuguet Olaszország, Djibril Cissé Franciaország regnáló (társ)gólkirálya, és a három "uralkodó” egyetlen árva gólt sem tudott összekaparni a három csoportmeccsen. Ez akkor is meghökkentő, ha tudjuk, Henryt a másodikon kiállították, és így a harmadikról hiányzott. A világ legdrágább támadói között találjuk az argentinokat is, akik mindössze két gólt hoztak össze, de a továbbjutott angolok sem lehetnek túlságosan büszkék a három meccsen szerzett két gólra, hiszen meglehetős visszafogottsággal futballoznak, és hiába játszik náluk Európa aranylabdás csatára, a csoportmeccseken Michael Owen sem tudott még feliratkozni a góllövőlistára.Franz Beckenbauer tényleg azt fogalmazta meg, ami itt mindenkit foglalkoztat. A médiabuszokon a stadionokig nagy az egyetértés az újságírók között: furcsa világbajnokság ez a mostani. Ám erről beszélnek a játékosok is."Az orvosok szerint a sérülésemet is a fáradtságnak köszönhettem, de az egész csapaton láttam, hogy hiába akart mindenki győzni, hiába akarta a legjobb formáját mutatni, fásultak voltunk, hiányzott belőlünk a frissesség, ami a hosszú és megterhelő idény után talán nem meglepő.” Ezt Zinedine Zidane mondta még itt, Ázsiában a hazautazás előtt. Látszott az arcán, hogy nem mentegetőzik, egyszerűen tényeket említ, az pedig mindegyik társáról sugárzott, hogy szinte el sem hiszik, ami velük történt. A japán televízió gyakran lejátszotta azt a jelenetet, amikor az argentin sztárok sírva roskadnak a gyepre a svédek elleni döntetlen után, még a világbajnoki közvetítések felvezető képsoraiba is bevágták. A tekintetek, a könnyek kegyetlenül árulkodtak arról, hogy ezek a világsztárok még fel sem fogták a történteket. Egy riporter rákérdezett Batistutára, szerepet játszott-e a kiesésükben, hogy az argentin szövetség előre megmondta, a válságos gazdasági helyzetben a világbajnoki címért sem tud fizetni egyetlen pesót sem, mire az "Angyalarcú” kis híján megverte. Ezek a futballfenomének már annyira gazdagok, hogy egy világbajnokságon nem a pénz motiválja őket. Ha a zsebüket néznék, nem zokognának, mint egy elpáholt kisfiú. A legjobb példa David Beckhamé. Az angolok nagy kedvence másfél hónappal a világbajnokság előtt megsérült, de mindent megtett azért, hogy itt lehessen. Ha a pénz érdekelné elsősorban, bezsebelné heti százezer fontos fizetését – ez negyvenmillió forintot jelent hetente! –, békésen ápoltatná magát luxuskastélyában a televízió előtt szurkolva társainak, és nem vállalná fel a hosszú kihagyás utáni leégés kockázatát.A helyszínen közelről látva őket, az úgynevezett mixed zone-ban karnyújtásnyira nyilatkozó játékosok tekintetéből, szavaiból egyértelműen kiderül, hogy ezek a dúsgazdag sztárok nagyszerű sportemberek, akiknek rettenetesen fontos a válogatott és a világbajnokság. Alkalmam volt személyesen is érzékelni például az írek boldogságát, a németek letörtségét, megcsodálni David Beckham és Michael Owen kisfiúsan ragyogó mosolyát az argentinok legyőzése után, és elhiheti mindenki, ezt a televízó csak közvetíti, de nem adja vissza. A fáradtságot azonban a szív, a sportemberi tartás sem képes tartósan közömbösíteni.A dánok remeklő csatára, Jon Dahl Tomasson a franciák legyőzését követően jelentette ki, amikor a riporter azt kérdezte, minek tulajdonítja csapata és saját kiváló teljesítményét: "Az a szerencsém, hogy én csak negyvenöt tétmeccset játszottam az utóbbi évben.”Patrick Vieira és Sylvain Wiltord, a franciák két, ugyancsak csalódást okozó csillaga az Arsenalban éppen húszszal több, azaz hatvanöt tétmérkőzésen szerepelt az utóbbi tizenkét hónapban. Hihetetlen szám, és Európa élcsapatainak futballistái nem sokkal maradnak le mögöttük, ráadásul nem lagymatag, hanem igazán embert próbáló bajnokságban küzdenek meg a sikerért. Aligha puszta véletlen, hogy azok a sztárok villognak elsősorban a világbajnokságon, akik az idény közben sérülés miatt sokat pihenhettek, ilyen például Rivaldo, Ronaldo, Miroslav Klose, Christian Vieri, és nem túlhajszoltak a dánok, a svédek, a japánok vagy a törökök sem. Természetesen vannak kivételek, más csapatok pedig nem a kimerültség, hanem a kevés vagy mára megkopott tudás miatt estek ki, ám az egész biztos, hogy Franz Beckenbauernek igaza van. Valamit ki kell találni, mert ha egy világbajnokságról idő előtt elfogynak a nagy sztárok, ha a végeredmény csak halványan tükrözi a realitást, akkor ez árt az esemény presztízsének, és emiatt hosszú távon elveszítheti a vonzerejét is. Nem arról van szó, hogy egy vb-t muszáj mindig a nagyoknak megnyerniük, de abban alighanem megegyezhetünk, hogy az argentinok és a franciák vannak annyira jók, mint a második körbe lépett csapatok többsége, sőt.Muszáj győznie a józan belátásnak. A FIFA és az UEFA hihetetlen mohósággal alakítja ki a zsúfolt programot a gazdasági érdekeket minden más szempont elé helyezve, Joseph Blatternek, a Fifa elnökének még az az őrült ötlet is megfordult a fejében, hogy kétévenként kellene világbajnokságot rendezni. A mostani tornánál keresve sem lehet jobb érvet találni arra, hogy meg kell fékezni a kapzsiságot. Másként a futball egész egyszerűen felfalja saját magát.