Hosszabbítás és búcsúzás

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2002.06.24. 20:20
Címkék
Egy hónapos szünet után hétfő délután Székesfehérvárott a Sóstói-stadionban Várhidi Péter vezetőedző, Herédi Attila pályaedző és Tőkés László kapusedző irányításával megkezdte a felkészülést az újabb bajnoki évadra a Videoton labdarúgócsapata.
A tervek szerint a fehérváriak napi két edzéssel készülnek a bajnoki rajtra. Mivel a Sóstói-stadion centerpályáját részlegesen fel kell újítani, a csapat edzéseit a Bregyó-közi sportcentrumban végzi. A játékoskeret még nem végleges, de Karasz János technikai igazgató tájékoztatása szerint Milinte Árpáddal, Csató Sándorral és Földes Gáborral egy évet hosszabbítottak, Dejan Viloticcsal pedig kétéves szerződést kötöttek. Azok a játékosok, akiknek június 30-án lejár a szerződésük – Balassa Péter, Bekő Balázs, Gáspár Endre, Kiskapusi Balázs és Komódi László – már nem kell Fehérvárott edzeniük, felmentést kaptak a munkavégzés alól. A vezetők a csapat megerősítésén is dolgoznak. Viniczai Tibor ügyvezető szerint a következő napokban, hetekben előrelépés várható ez ügyben is. A Dunaferr-rel folyamatosan egyeztetnek Pomper Tibor ügyében, mivel a tehetséges futballista a hónap végéig kölcsönben van a Videotonnál. Más labdarúgókkal is tárgyalásban állnak, de a nevek egyelőre nem publikusak. A lényeg az, hogy igyekeznek a csapat működését újabb tulajdonosok bevonásával garantálni (korábban írtunk arról, hogy az első osztályból kiesett Vasas tulajdonosa, Rácz Gábor szerepet vállalhat a Videotonnál), s az is fontos információ, hogy néhány napos szünet után folytatódik a Sóstói-stadion rekonstrukciója is.
Legfrissebb hírek

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
26 perce

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
30 perce

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
40 perce

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
54 perce

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
2 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
8 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik