Az összeesküvés-elméletről – másképp

Az NS Online szavazásán e sorok írásakor a voksolók háromnegyede szavazott arra, hogy a világbajnokságon a játékvezetés "vérlázító" vagy "gyanús". Tekintélyt parancsoló arány – valószínűleg az ő véleményüket fogalmazza meg honlapunk Az összeesküvés-elméletAz összeesküvés-elmélet című cikke. Jómagam "A bíró is ember…" pontra szavaztam (becsszó nem én adtam le az összes szavazatot!), és véleményemet már korábban is megfogalmaztam a Fújj, bíró! című cikkben. Szomorúan tapasztaltam, hogy néhány, ott elejtett jóslatom beigazolódott… Egyetlen vb-résztvevőnk, Székely Ferenc játékvezető-asszisztens szintén elmondta véleményét az ügyben ( Hibák vannak, de csalás nincs) – próbáljunk most érveket is állítani az összesküvés-elmélet elutasítása mellé. Remélem, hogy az Olvasó számára e szempontrendszer is érdekes lehet.

Mi szólhat az összeesküvés ellen? Először is, nem lehet minden, a játékvezetők nyakába varrt hibára rásütni a szándékos csalás bélyegét. A vitatott eseteket alapvetően négy csoportba lehet sorolni:
1. Azon esetek, ahol egész egyszerűen a játékvezetőnek volt igaza. Ilyen volt például a német-amerikai mérkőzésen reklamált kezezés – a labdarúgás szabályai ugyanis csak a szándékos kezezést büntetik, a vétlent nem. (12. szabály: "Közvetlen szabadrúgás jár az ellenfél javára, ha egy játékos szándékosan kézzel érinti a labdát.") Az adott esetben pedig amennyire egyértelmű, hogy Frings kézzel ért labdába, ugyanolyan egyértelmű, hogy ezt nem szándékosan tette. A keze nem mozdult a labda irányába, sőt, a felvétel alapján még egy kicsit hátra is húzta azt. Ergo: nem volt szabálytalan.
2. Azon esetek, ahol vitatható, hogy rosszul döntött-e a játékvezető. Ilyen Totti műesése, Inzaghi vagy Tommasi meg nem adott gólja – véleményem szerint mindegyik esetben jó ítélet született, de még a felvétel megtekintése után is megoszlanak az álláspontok a szituációkról. (Persze ha a felvétel segítségével sem egyértelmű az eset, akkor hogyan várjuk el a játékvezetőktől, hogy ott helyben pontosan döntsenek…?)
3. Azon esetek, ahol valóban rossz ítélet született, de nehezen hihető, hogy ez szándékosan történt. Ilyen a spanyolok második meg nem adott gólja Korea ellen – Joaquín egyértelműen nem vitte ki a labdát az alapvonalon, de a partjelző azonnal emelte a zászlaját, a játékvezető azonnal le is fújta az akciót, amire az egész koreai védelem leállt. Azt azért mégsem feltételezhetjük a két bíróról, hogy ők már a beadás pillanatában tudták, gól lesz a dologból. (Ugyanez az érv szól az első spanyol gól szándékos "elcsalása" ellen, hiszen ott is jóval a gól előtt harsant a sípszó; itt ráadásul – véleményem szerint – az is vitatható, hogy Iván Helguera szabályosan küzdött-e a labdáért.)
4. Azon esetek, ahol a játékvezetőnek nincs mentsége – egyértelműen rossz ítélet született. Sajnos ide is számos ügy tartozik, Vieri horvátok elleni meg nem adott gólja vagy a mexikói-amerikai találkozón esett kezezés csak két tetszőleges eset a sok közül.
Természetesen minden kategóriába lehetne még példákat sorolni – ha csak ennyi vitatható ítélet született volna, akkor ez a cikk nyilván nem íródott volna meg. Jelen írásnak azonban semmiképpen nem célja egyedi esetek elemezgetése, kétséges ugyanis, hogy az NS Online szerverei elbírnának ekkora mennyiségű adathalmazt. A fenti csoportokat azért mutattam be, hogy lássuk: nem minden eset egyforma, nem mindenhol lehet a hibából (vagy a hibának vélt esetből) az összeesküvésre következtetni, a fenti négy csoportból háromnál legalábbis kizárható a szándékos hiba, vagyis a csalás.

Az összesküvés-elmélet ezen kívül is több ponton sántít – az "üzleti érdekekre" hivatkozik úton-útfélen mindenki, holott számos esetben éppen az üzlet érdekeivel ellentétes ítéletek születtek. Például: miért csak az egyik társrendezőt, a koreaiakat jutatták el (legalább) az elődöntőig? Miért nem adták meg a japánok harmadik, győztes gólját Belgium ellen? A török-japán meccsre miért azt a Collinát küldték, akiről feltételezhető volt, hogy nem erőszakolja a legjobb a nyolc közé a japánokat? Vagy: miért "ejtették ki" (ha kiejtették) a FIFA urai azt az olasz válogatottat, amelyik messze az egyik legnépszerűbb csapat (Totti mezéből fogyott a legtöbb!), így értelemszerűen a legnagyobb bizniszt jelenti? Azt nem mondhatjuk, hogy a koreaiak útjában álltak volna, hiszen második helyüket a csoportban annak köszönhetik, hogy – az ő meglátásukban – a bírók ténykedése miatt kikaptak Horvátországtól és nem tudták megverni Mexikót. Elég lett volna az aztékok ellen az elején tizenegyest adni Panucci műesésért, és az olasz-koreai meccs máris csak az elődöntőben jöhetett volna össze. (A koreai-portugál találkozó ugye "fix egyes" volt, mi másért állították volna ki az ellenfelét brutálisan letaglózó Joao Pintót?)
Az is elgondolkodtató, hogy e vitatott esetek minden felszólaló szerint rengeteget ártanak a labdarúgás népszerűségének – vagyis feltehetőleg sokkal többet, mint amennyit a koreaiak menetelése segít. Márpedig akkor ez semmiképpen nem lehet "üzleti érdek", a FIFA így saját maga alatt vágná a fát… Ha azt feltételezzük, hogy az újabb négy évre megválasztott, azaz hosszú távra tervező Sepp Blatter ennyire bolond, hogy ezt nem ismeri fel, akkor nyilvánvalóan alábecsüljük annak az embernek a képességeit, aki kétszer is "széllel szemben" tudta megnyerni a FIFA elnökválasztását. Halkan teszem hozzá: a világbajnokság az univerzum legtranszparensebb, legátláthatóbb, leginkább kirakatban lévő üzlete, vagyis aki itt csalást tervez, az azonnal lebukik. Megint csak ennyire bolondnak tartjuk Blattert (és társait), hogy ezt vállalják?
Összegezve: az összeesküvés-elmélet túl sok sebből vérzik ahhoz, hogy hitelt tudjak adni neki - egyszer túl sokat, egyszer túl keveset feltételez a FIFA vezetőiről. Persze én is tévedhetek, és az is lehet, hogy túl naiv vagyok, de én még mindig hiszek abban, hogy a koreai válogatott (saját magán kívül) pusztán szerencséjének, és nem szándékolt segítségnek köszönheti menetelését.

Mi állhat akkor a játékvezetői hibák mögött? Az tény ugyanis, hogy sokkal több hiba, mint a korábbi vébéken. Ezek – általam hihetőnek tartott – okait a Fújj, bíró! című cikkben is említettem. Melyek ezek?
1. Az Európán kívüli játékvezetők túlzott pozitív diszkriminációja, melyet vagy vissza kell fogni, vagy a kiválasztott harmadik világbéli bírókat európai meccsekkel kell felkészíteni. (Arra azért vigyázzunk, hogy ne süllyedjünk le az egyszeri tévékommentátor szintjére; vö. "…nekem ne mutogasson a maldív partjelző!")
2. A FIFA nem fektet megfelelő hangsúlyt a játékvezetői kar következetességére: ugyanannak a megmozdulásnak minden meccsen (nagyjából) ugyanazt az ítéletet kellene maga után vonnia. Ronaldinho kiállítása, vagy az olaszok ellen ítélt koreai és a spanyolok ellen befújt második ír tizenegyes kiváló példa a létező következetlenségre, ezek az ítéletek ugyanis külön-külön elfogadhatóak, a legtöbb találkozón mégis másképp bírálják el az illetékesek.
3. Mindez legjobban hivatásos játékvezetők alkalmazásával oldható meg – nem tartható tovább, hogy egy ekkora összegekről szóló iparágban amatőr, napi nyolcórás munka mellett mérkőzéseket vezető bírók döntsenek "élet vagy halál" felett.

A labdarúgás többek közt éppen azért a világ egyik legszebb, és vitathatatlanul legnépszerűbb játéka, mert mindenki másképp látja, mindenki saját beállítottsága és vérmérséklete szerint ítéli meg. A sok vitatott eset ugyanakkor egészen biztosan árt a labdarúgásnak. Egyvalami miatt azonban talán mi magyarok örülhetünk a dolognak: ezután már egyetlen volt vagy jelenlegi hazai sztárfutballista és sztáredző sem állíthatja, hogy labdarúgásunk leginkább a játékvezetés terén van lemaradva a világ élvonalától…