Zabel címvédésre készül

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2002.08.03. 20:09
Címkék
Három hónapos szünet után az országúti Világkupa-sorozat vasárnap a hamburgi HEW Cyclassics versenyével folytatódik. A HEW Cyclassics 1998 óta része a Vk-sorozatnak, akkor a holland Leon van Bon szerezte meg az első helyet, egy évvel később meglepetésre egy szökés végén az olasz Mirko Celestino győzött, két évvel ezelőtt ugyancsak egy szökés végén az olasz Gabriele Missaglia nyert, míg 2001-ben a német Erik Zabel előzött meg mindenkit a mezőnybefutónál.
A Telekom szupersprintere címvédésre készül, s bár saját bevallása szerint nincs olyan jó formában, mint tavaly volt – amikor a Tour de France-on sorozatban hatodszor nyerte el a legjobb sprinternek járó zöld trikót –, ám a Francia körverseny után csak egy győzelem tenné elégedetté. Ebben remek csapat segíti majd, Aldag, Fagnini, Hondo, Vinokurov, Wesemann, Schaffrath és Klier alkotja a Telekomot.Zabel legnagyobb riválisa lehet az ausztrál Robbie McEwen,
Borbély elôrelépett

LAUSANNE. Megkapta kinevezését a magyar kerékpársport elsô A-kategóriás nemzetközi bírója. Borbély Ferenc a BMX szakágban szerezte meg a legmagasabb minôsítést, amirôl Hein Verbruggen, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) elnöke értesítette a magyar szövetséget.

Huszonkét Vuelta-csapat

MADRID. A szeptember 7-én rajtoló Vuelta a Espana szervezôi közzétették a résztvevô csapatok listáját, amely szerint a spanyol ONCE, iBanesto.com, Kelme, Euskaltel, Relax és Jazztel, az olasz Mapei-Quick Step, Fassa Bortolo, Lampre, Tacconi, Saeco, Alessio, Acqua e Sapone és Alexia, a francia Cofidis és AG2R, a német Telekom és Coast mellett a belga Domo-Farm Frites, az amerikai US Postal, a svájci Phonak, valamint a portugál Milaneza kapott indulási jogot.

Vallon körverseny
(2.3-as kategória, Belgium)
5. szakasz, Soignies–Flobecq (149.8 km): 1. Peter Van Petegem (belga, Lotto) 3:32:14, 2. Tombak (észt, Cofidis) azonos idôvel, 3. Paolini (olasz, Mapei-Quick Step) a. i., 4. Klier (német, Telekom) a. i., 5. Bettini (olasz, Mapei-Quick Step) a. i. A végeredmény: 1. Paolo Bettini 19:32:38, 2. Paolini 5 mp h., 3. Nardello (olasz, Mapei-Quick Step) 6 mp h., 4. Leukemans (belga, Palmans) 9 mp h., 5. Tombak 11 mp h., 6. Popovics (ukrán, Colnago) 14 mp h.

Portugál körverseny
(2.2-es kategória)

1. szakasz, csapat idôfutam, Maia (11.7 km): 1. iBanesto.com (spanyol) 14:14, 2. Boa-vista (portugál) 2 mp h., 3. Cantanhede-Marques De Marialva (portugál) 3 mp h. Az összetettben: 1. Adolfo Garcia (spanyol, iBanesto.com)

U23-as Európa-bajnokság, Bergamo
Egyéni idôfutam
Férfiak (31.8 km). Európa-bajnok: Jonas Olsson (Svédország) 39:10, 2. Bespalov (Oroszország) 14 mp h., 3. Zrimsek (Szlovénia) 26 mp h.
Nôk (23.8 km). Eb: Olga Zabelinszkaja (Oroszország) 32:22, 2. Carrara (Olaszország) 46 mp h., 3. Koedoder (Hollandia) 1:05 p h.
(A magyarok eredményeirôl lapzártánkig nem érkezett jelentés.)

aki Franciaországban igen sok borsot tört rutinosabb riválisa orra alá, sőt, "egy az egyben” többnyire le is győzte a német versenyzőt. A Lotto mindenesetre "két lábon áll”, McEwen mellett a belga Van Petegem is az esélyesek közé tartozik. Az olasz Lampre a még mindig "bujkáló” Rumsas nélkül, de Missagliával és a cseh Svoradával indul harcba, a Domo-Farm Frites a Museeuw, Van Bon, Fred Rodriguez trióban bízhat, a Rabobank indítja a Vk-címvédő holland Dekkert, a Phonak az 1997-es világbajnok svájci Oscar Camenzind rutinjára épít, a CSC-Tiscaliban rajthoz áll a Tour pöttyös trikósa, Laurent Jalabert, a spanyol ONCE szinte teljes Tour-csapatát felvonultatja, Belokival és Igor Gonzalez de Galdeanóval együtt, ellenben az amerikai US Postal az immár négyszeres Francia körverseny-győztes Lance Armstrong nélkül száll harcba. Erős csapatot nevezett a Saeco, amelyben visszatér a Giro d’Italiáról kizárt Gilberto Simoni. Ki kell térni az egynaposok specialistáira, az olasz Bartolira (Fassa Bortolo) és Rebellinre (Gerolsteiner), no és a magyar érdekeltségű együttesre, az olasz Mapei-Quick Stepre.
A milánói gárdában ezúttal is helyet kap Bodrogi László, aki Bettini, Freire, Nardello, Paolini, Horillo, Tafi és Bramati oldalán versenyezhet. A Tour de France első magyar résztvevője az esélyeit illetően bizonytalan volt, elmondta: a háromhetes viadal után megerősödve, akár egy kiemelkedő eredményre is képes lehet, ám az is előfordulhat, hogy a néhány napos szünet alatt még nem tudta megfelelően kipihenni magát, s ezt érezni fogja a Világkupa-futam során.
A hamburgi viadalt élőben csak a német NDR közvetíti 12.30-tól, míg az Eurosport 23.45-kor összefoglalóban számol be az eseményekről.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik