Frank M’bemba találatával idegenben győzött a Vasas

PALLAGI RÓBERTPALLAGI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2002.08.30. 21:17
Címkék
GÓLSZERZÔ
M’bemba a 80. percben Aranyos kitűnő indítását követően tíz méterről középről a tehetetlen Tóth Iván fölött a kapu közepébe emele a labdát (0–1)

SÁRGA LAP
Hámori (kezezésért) a 24., M’bemba (megrúgta Serfőzőt) a 42., Csillag (buktatta Hámorit) az 53. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:9 (3:5)
Az első pillanattól kezdve látszott, hogy – azon a mérkőzésen, ahol minden adva volt a jó teljesítményhez, kitűnő volt az idő, a pálya, és meglepően nagyszámú nézősereg volt – mindkét csapat a győzelemre játszott. Igaz, az első félidőben a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben, mindkét oldalon elsősorban a biztonságra törekedtek, ám az iramra és az akaratra nem lehetett panasz. A félidőben a Vasas a cseréjével is azt bizonyította, hogy elégedetlen az eredménnyel, nagy iramot diktáltak az angyalföldiek, de ebben partner volt a Százhalombatta is. A fokozódó iramban sajnálatosan néhány apró szabálytalanság is becsúszott, ez azonban nem befolyásolta a mérkőzést. A hajrában valamit javult a Vasas játéka, és egy remek akció révén kierőszakolta a győzelmet. Egyenlő erők küzdelmében azzal nyert a vendégcsapat, hogy kevés helyzetéből egyet értékesített. (A Vasas mérkőzéseit a Magyar ATV rendszeresen közvetíti.)

Mestermérleg
Gálvölgyi István: – A mérkőzésen a játékvezető nem biztosított egyenlő feltételeket a két csapatnak, meggyőződésem, hogy ezt a találkozót igazságos bíráskodás mellett eredményesen fejezzük be.
Csábi József: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Az első félidőben nem tetszett a csapat játéka, a második félidőben azonban ellenfelünk fölé nőttünk, és ha egy kis szerencsével is, de úgy érzem, egy góllal megérdemelten győztünk. A csapat nevében köszönöm a Vasas-drukkerek támogatását, és azt, hogy vidékre is ennyien elkísérnek minket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik