Monza a szeretteit ünnepelte

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.09.15. 21:59
Címkék
Az elmúlt hét év három meghatározó Ferrari-pilótája avatta fel a monzai pálya új, egy lábon álló díjátadó tornyát: a Scuderia színeiben az idén már a hetedik, sorozatban harmadik kettős győzelmét ünneplő Rubens Barrichello és Michael Schumacher mellett a jaguaros Eddie Irvine lehetett ott az ünneplésnél. Barrichello az idei harmadik győzelmének köszönhetően két versennyel a szezon vége előtt 17 ponttal vezet az Olasz GP-t feladó Juan Pablo Montoya előtt, így biztosnak tűnik második helye a vb-pontversenyben. Michael Schumacher pedig újabb rekordnak örülhet, eddig még senki sem szerzett egy idényen belül 128 pontot. Igaz, eddig is a Ferrari németje volt a csúcstartó, tavalyi 123 egységével.
Nagy volt az öröm az új monzai pódiumon és azzal szemben, a célegyenesben is
Nagy volt az öröm az új monzai pódiumon és azzal szemben, a célegyenesben is
Nagy volt az öröm az új monzai pódiumon és azzal szemben, a célegyenesben is
Nagy volt az öröm az új monzai pódiumon és azzal szemben, a célegyenesben is
Nagy volt az öröm az új monzai pódiumon és azzal szemben, a célegyenesben is
Nagy volt az öröm az új monzai pódiumon és azzal szemben, a célegyenesben is
A Williams-istálló a szombati hivatalos időmérő edzésen és a vasárnap reggeli bemelegítésen mutatott teljesítményével ráijesztett a Ferrarira, Juan Pablo Montoya pole pozíciója, valamint Ralf Schumacher 3. rajtkockája és warm up-elsősége miatt kemény versenyre számíthattak az olasz szurkolók, akik a rajt előtt nem vehették biztosra Michael Schumacher és Rubens Barrichello Hungaroringen, illetve Spában látott dominanciáját.
A BMW-motorok a szombati hivatalos időmérő edzésen 19050 percenkénti (cilinderenként 158 másodpercenkénti) fordulatot produkáltak, ami kétezerrel több, mint amivel a müncheniek a 2000-es Ausztrál GP-n bemutatkoztak. "Ezzel a rekorddal újabb küszöbértéket sikerült átlépnünk. Óriási élmény egy motortervező mérnök számára, hogy olyan érték válik hirtelen valósággá, amelynek megvalósítása egykor elképzelhetetlen volt” – mondta dr. Mario Theissen, a BMW sportigazgatója.
A bizakodás azonban csak a negyedik körig tartott, akkor ugyanis Ralf Schumacher BMW-motorja megadta magát. A német remekül rajtolt, a harmadik helyről sikerült az élre állnia az egymásra figyelő Montoya, Michael Schumacher páros kikerülésével. A felvezető körben halvány füst gomolygott Ralf Schumacher autójának hátuljából, és ezek a jelek vészjósnak bizonyultak. A csapattársát szintén hátrányból lerajtoló Barrichello támadásait négy körön át álló Montoya Ralf lelassulása után csak a célegyenesben vezetett, a brazil ugyanis elment mellette.
A kolumbiai ezután kisodródott a Roggia-lassítóban, így már Michael Schumacher autója töltötte be a visszapillantó tükrét. Nem sokáig, a német ugyanis – szintén a célegyenes közönségét elkápráztatva – rövidesen elhúzott a kolumbiai mellett. Innen pedig már nem volt megállás, Barrichello két, Schumacher egy boxkiállást vállalva újra hatalmas fölényben versenyzett. A brazil körönként két és fél másodpercet vert Montoyára, akinek a kisodródása után már nem ment úgy, mint a tavalyi győzelme alkalmával. A 34. körben pedig kerékfelfüggesztésének meghibásodása miatt ki is kellett állnia, feltehetően az S-kanyarbeli kaland során szerzett apró károsodások miatt.
Barrichellónak a vb második helyéért folyó csatájában mindkét– egyaránt williamses – ellenfele "elhullott” a verseny kétharmadára, és mivel a brazil, illetve az egy kiállása ellenére mögötte maradó Michael Schumacher hatalmas előnyt halmozott fel a verseny végére a harmadik helyen álló Eddie Irvine-nal szemben, a hajrában kiengedhetett. Rubinho és Schumi is lelassult, a lekörözöttek sorban visszavették köreiket, és a célba egymás mögött, békében ért be a két vörös gép. A végén pedig együtt ünnepeltek a célegyenest elárasztó, több mint százezres emberáradattal, amely a kettős diadal reményében látogatott ki a pályára.
Irvine-t is szívesen látták, a Ferrarinál 1996 és 1999 között dolgozó ír a Jaguar színeiben másodszor állt a dobogóra, a tavalyi Monacói Nagydíj után ezúttal a versenynaptár leggyorsabb pályáján. Irvine pompás hét végét tud maga mögött, az ötödik helyről rajtolva a versenyen végig biztos pontszerző helyen állt, és a Williams betlijének köszönhetően elcsípte a dobogót. A Jaguar pedig megelőzte a két hondás csapatot, és már a hatodik a konstruktőrök között.
A Williams mellett a McLaren gyengélkedése is segítette Irvine-t, David Coulthard a rajtnál nekiment Kimi Räikkönennek, így a mezőny végére került kényszerű boxkiállása miatt. A skót az erős középmezőnyből nem tudta felverekedni magát a pontszerzők közé, pedig Montoya és Ralf Schumacher mellett Räikkönen kiesésével is feljebb jött a listán. Räikkönent egyébként ismét a Mercedes-motor bosszantotta, a Belga Nagydíj után újfent pont nélkül maradt a finn.

Massát megbüntették

SAUBER. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) megbüntette Felipe Massát, mert az Olasz Nagydíjon balesetet okozott. A Sauber brazil pilótája a következô, szeptember 29-én tartandó Egyesült Államok Nagydíjának hivatalos idômérô edzésén elért pozíciójához képest tíz hellyel hátrébbról – vagy az utolsó rajtkockából – vághat neki a futamnak. Massa a verseny 17. körében ütközött a spanyol Pedro De La Rosával, hibája miatt mindketten feladták a viadalt. Massa az elsô áldozata az idei évad elején bevezetett új szabálynak, amely a szakemberek szerint önfegyelemre ösztönzi a versenyzôket.
A Renault nagy hasznot húzott a betlikből, a felvezető körnek nehezen nekikezdő Jarno Trulli az utolsó rajthelyről indulva lett negyedik, megelőzve Jenson Buttont. Az öt szerzett ponttal valószínűleg bebiztosította a csapat a vb 4. helyét. Olivier Panis remek vezetéssel lett hatodik, a két boxkiállása között a 3. helyen is állt már. A BAR a Brit Nagydíj után először szerzett pontot, és Panis sokat köszönhet kétkiállásos taktikájának, hiszen a 16. helyről rajtolva három hellyel megelőzte a 9. rajtkockából induló Jacques Villeneuve-öt, aki csak egyszer ment a boxba, ezért a verseny elején nagyon lassú volt.


Körről körre

Felvezető kör. Trulli autója csak a mezőny után indult el, az olasznak ezért az utolsó helyről kellett rajtolnia.
Rajt. A pole-ból induló Montoya jobbra húzott Michael Schumacher elé, így Ralf Schumacher a bal szélen el tudott menni kettejük mellett. Közben Michael Schumachert megelőzte Barrichello, ő haladt a harmadik helyen. A négyest Räikkönen, Irvine, McNish és Salo követte.
1. kör. Coulthardnak a boxba kellett hajtania új első légterelőért, mert az eredeti megrongálódott a rajtnál, amikor nekiütközött Räikkönennek.
4. kör. Ralf Schumacher BMW-motorja füstölögni kezdett, a német mellett elment Montoya és Barrichello.
5. kör. A hármas rajtszámú kék-fehér gép a célegyenes végén leállt, közben Barrichello remek manőverrel megelőzte Montoyát, és az élre állt. A kolumbiai elvétette a Roggia-kanyarkombinációt, de megőrizte pozícióját.
6. kör. Michael Schumacher a célegyenesben megelőzte Montoyát, Barrichello 5 másodpercre növelte előnyét.
12. kör. Barrichello körönként 2.5 másodpercet vert Montoyára, a brazilt Michael Schumacher 11.7, Montoya 20.6, Räikkönen 28.5 másodperccel követte.
17. kör. De La Rosa és Massa autója összeért, ezért kis idő múlva mindketten feladták a versenyt.
19. kör. Barrichello a boxba hajtott, és 10 másodperccel csapattársa, Michael Schumacher mögé, a második helyre jött vissza. Az élmezőnyből a brazil vállalt egyedül két szervizelést, a többiek egykiállásos taktikát alkalmaztak.
28. kör. Michael Schumacher tartani tudta előnyét, mielőtt a garázsa elé hajtott. A világbajnok 10.8 másodperces pit stop után Montoya mögött, a 3. helyen folytatta a versenyt. Ebben a körben hajtott a boxba Irvine is, aki a 6. helyre jött vissza.
30. kör. Montoya és Salo a boxban járt, miközben Räikkönen mögött tönkrement a Mercedes-motor. Barrichello mögött M. Schumacher, Montoya, Irvine, Villeneuve és Fisichella állt a pontszerző helyeken, utóbbi kettő még nem volt a boxban.
34. kör. Montoya autójának kerékfelfüggesztése meghibásodott, a kolumbiai a boxban feladta a versenyt, Irvine dobogós helyre került. Salónak gyorshajtás miatt, büntetésből át kellett hajtania a boxutcán.
35. kör. Villeneuve letudta a kerékcseréjét és üzemanyagfelvételét.
37. kör. Barrichello Ferrariján másodszor is elvégezték a szükséges teendőket, a brazil éppen csapattársa elé ért vissza. Fisichella és Coulthard is szervizelt, az első hat sorrendje Barrichello, M. Schumacher, Irvine, Panis, Trulli, Button volt.
39. kör. Panis megelőzte Irvine-t, és már a harmadik helyen száguldott.
41. kör. Panis letudta második szervizelését, Irvine ismét a harmadik helyen állt, mögötte a két Renault, majd a BAR franciája következett.
43. kör. Michael Schumacher Ferrarija látványosan lelassult, miközben Coulthard megelőzte Villeneuve-öt, és feljött a 8. helyre.
47. kör. Coulthard Fisichellát próbálta megelőzni, de túl későn fékezett az első kanyarban, és kisodródott a pályáról.
51. kör. Coulthard megelőzte Fisichellát, és már a 7. helyen haladt. Schumihoz hasonlóan Barrichellót is előzgették a többiek, a hatalmas előnnyel álló Ferrarik tartalékoltak a végére, kímélték autóikat.
53. kör. Barrichello és M. Schumacher egymás mögött haladt a célba, Irvine lett a harmadik dobogós, és pontot szerzett még Trulli, Button és Panis is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik