Sikeres nők külön páholya

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2002.09.20. 21:32
Címkék
Nagy fába vágta a fejszéjét az NRK-Nyíregyháza női röplabdaegyüttese, amely immár három év óta egyeduralkodó a hazai mezőnyben. Míg a többi, nemzetközi kupaszereplésre jogosult társa (BSE-FCSM, V-fon-Jászberény, Architekton-Gödöllői RC) nem vállalta az indulást, a szabolcsiak a lehető legkeményebb feltételeket támasztó Indesit-Bajnokok Ligájában próbálnak szerencsét. Egy kézen meg lehet számolni azon magyarországi csarnokokat, amelyekben röplabda BL-meccset lehet rendezni, éppen ezek közé tartozik a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok. Igen ám, de az Európai Röplabdaszövetség (CEV) előírásai egyéb igényeket is magukba foglalnak – így például megfelelő számú kiszolgálóhelységet, kötelező kiadványok megjelentetését, a hirdetőtáblák és molinók kihelyezésének módját, azok arányát és számát, a sajtó magas szintű kiszolgálását, számítógépes statisztikai program kitelepítését, kötelező televíziós közvetítést. No, meg előírja a taraflex borítást, amelyet külön erre az alkalomra meg kell vásárolnia a D-csoportban az olasz Bergamóval, a spanyol Burgosszal és a lengyel SKRA Warszawával összesorsolt klubnak. A 6-7 milliós beruházást igénylő pályaborításra meglehetősen nehezen leltek rá a nyírségi vezetők, tulajdonképpen külföldön világosították fel őket, hogy a taraflexet előállító francia Gerflor cégnek hazánkban is van képviselete. A lényeg, hogy világszínvonalú, minőségi talajon fogadja vendégeit a magyar bajnok, amelynek részvételét megkönnyítette, hogy a tavalyi sorozattal ellentétben ezúttal nem kellett több tízezer dolláros nevezési díjat fizetni, és nem kötelező az élő televíziós közvetítés. Más kérdés, hogy az NRK minden találkozóját a helyszínről sugározza a Sport1.A klubnál külön gondot fordítanak a közönség becsalogatására, és Szabó Szilvia PR-menedzser elsorolta, milyen csábító körítést szerveznek az egyes találkozókhoz. Hogy a szurkolók valóban jól érezzék magukat, pomponos lányok, a pályán és a vonalak mentén sétáló kabalaállat és a tombola gondoskodik. Ez utóbbin a kisorsolt jegyekkel akár autót is lehet nyerni. Érdekes színfoltot képviselnek a nézőtéren a "Sikeres nők a sikeres nőkért” kezdeményezés tagjai, ők külön páholyban foglalnak majd helyet a Bujtosi-csarnokban, ráadásul segítik az esemény népszerűsítését is. Az első "vizsga” időpontja december 4. vagy 5. – ekkor látogat Nyíregyházára a spanyol Burgos.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik