Gerebics Roland végre magára talált. Míg az év első felében igencsak rányomta a bélyegét világbajnoki ezüstérmes dupla traposunk teljesítményére a klub- és edzőváltás – na és az anyagi nehézségek sem kerülték el –, addig a legutóbbi, dominikai Világkupán, és a hét végi országos bajnokságon már régi önmagát idézte. Így aztán remek formában várja a közelgő Vk-döntőt.
Gerebics Rolandot nem zavarja többé a kontaktlencse, hamarosan dioptriás lövôszemüveget készíttet magának
Gerebics Rolandot nem zavarja többé a kontaktlencse, hamarosan dioptriás lövôszemüveget készíttet magának
– Ennyire nehéz volt megemésztenie a szezon kezdetén az önt érintő változásokat? – Nem tagadom, beletelt egy kis időbe, amíg valamennyit feldolgoztam. Egyrészt össze kellett rázódnom az új edzőmmel, Palkovics Andrással, hozzá kellett szoknom a sarlóspusztai pályához, habár továbbra is eljárhatok edzeni Balatonfűzfőre, na és akkor még nem említettem, hogy lőszergyártót is váltottam. – Ez utóbbi azért nem olyan rossz hír… – Egyik sem az, nem panaszképpen soroltam az előbbieket. Sőt. Az előbbi kettő az én döntésem volt, az pedig, hogy egy olasz cég szerződést ajánl, azt hiszem minden koronglövő legszebb álmai közé tartozik. – A dominikai Világkupa jelentette a várt fordulópontot? – Igen, az volt az idei első olyan versenyem, ahol végre elfogadhatóan szerepeltem. Mert míg korábban sehogyan sem tudtam százharminchat korong fölé kerülni, ott végre száznegyvenkettővel kerültem a hatos fináléba. És ugyan végül lecsúsztam a dobogóról, negyedik lettem, mégis nagyon örültem, mert végre úgy érezhettem, visszataláltam a régi ritmushoz. – A hét végi bajnokságon is remekül kezdett, aztán becsúszott egy gyengébb sorozat. Mi volt a baj? – Nem szeretek kifogásokat keresni, de ezúttal tényleg megzavart egy külső tényező. Fél éve kiderült, hogy egy fél dioptriát romlott a látásom, így kontaktlencsét csináltattam. Igen ám, de a szemem nem bírja, egyszerűen három-négy óra hordás után fájni, szúrni kezd, majd ledobja a lencsét. Az első sorozatom alatt még jó volt, akkor negyvennyolc korongot találtam el ötvenből, a folytatásban aztán káprázni kezdett a szemem, nem is sikerült csak negyvenegyet leszednem. Ezért aztán úgy döntöttem, lesz ami lesz, zárásként lencse nélkül lövök. Erre mi történt? Ötvenből ötven korong sikeredett. Márpedig ilyesmire eddig nem volt itthon példa, nemcsak országos bajnokságon, de még nagyobb versenyen sem. – Vagyis remek formában várja a két hét múlva esedékes lonatói Világkupa-döntőt? – Szerencsére igen. – Na és mi lesz, ha ott is "bezavar” a kontaktlencse? – Az ötvenes sorozat után úgy döntöttem, inkább feláldozom a kristálytiszta látást, és lencse nélkül lövök a versenyen. – A jövőre nézve azért kitalált már valami áthidaló megoldást? – Dioptriás lövőszemüveget csináltatok. – A lonatói verseny után hogyan alakul a programja? – Egy kis pihenés után a telet arra használom majd, hogy megerősítsem a fizikai kondíciómat. Mert év közben mindig van egy kis lazulás. Jövőre ugyanis szeretném, ha már kezdettől fogva jól menne a lövészet. Mert érzem, hogy a jelenlegi felállásban, azaz az új edzőmmel, egyesületemmel, a minket segítőkkel remek csapatot alkotunk, és a közös munkának egyszerűen be kell hogy érjen a gyümölcse. Bízom benne, hogy ez egy olimpiai kvótában nyilvánul majd meg – méghozzá minél előbb…