Kati duplája a vizesnyolcassal

Sydneyben még két – amúgy felettébb csodás – ezüstérem jutott Kovács Katalinnak, ám azóta csak terhelhetőbb, mondjuk ki, jobb és szebb, avagy – a kettő összevonásaként – miként azt az imént neve előtti nagybetűs jelzőjévé nemesítettük: aranyosabb lett. Katink az ötkarikás évben vállalt párost azóta egyesre cserélte, és – amellett hogy a vele egy lapon méltán említhető társaival a magyarok számára mindig oly kedves csapathajóban sem adja alább – a legnagyobb presztízst jelentő szólószámokban vált igazi világklasszissá.Érdemes hát idősorrendben újra felidéznünk valamennyi sevillai győzelmét…Különösen azért, mert talán épp a "nem olimpiai szám”, a K–1 1000 méteres döntő volt a legnehezebb, amelyben Kovácsot szokás szerint egy német, Katrin Wagner próbálta becserkészni, de vágya csak a finálé után teljesült. Hősnőnk e döntővel iratkozott fel végérvényesen a kajakos világklasszisok márványtáblájára: egyrészt azért, mert a tavalyi és az idei Európa-bajnoki remeklést követően személyében újra akad női egyesben vb-aranyérmesünk, másrészt azért, mert immár az év fő versenyén is leiskolázta Josefa Idemet, Katrin Borchertet, és Caroline Brunet-t – a közelmúlt nagyjait. Avagy mostantól úgy helyes: a múlt nagyjait.Katrin Wagner puszijaAz "öreglányok” a távolban szívták a fogukat, amíg Wagner a befutó után nyomban Katihoz lapátolt, s egy puszival köszöntötte őt. Hogy nem egy "hej, de könnyen megszerezhető” cím Kovácsé, jelzi, hogy maga ekképp kommentálta az esetet: "Azért is esett olyan jól, hogy odajött hozzám, mert így belecsimpaszkodhattam a kajakjába, tudniillik előtte úgy hajtottam, hogy majd’ beleszédültem. Persze, egy kis szenvedést megért ez a szép arany.”Ezen a világbajnokságon egyébiránt kizárólag a női kajakosok győztek (ezért minden tiszteletünk, hódolatunk az övék). Hozzájuk is csak egy férfiú próbált meg hűtlen lenni, ám nyakoncsípték őkelmét. Andrásról van szó, a kurta farkú kabalamalacról, aki eredendően Viski Erzsébet, az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok kajakos szerencsehozója, ám az elmúlt években a női kvartett valamennyi tagja megkedvelte, és minden futamra elvárta, elvárja hajója "ötödik beülőjébe” a kis plüssállatot. András viszont ama bizonyos szeptember elsejei borús reggelen nem jelent meg időben a bemelegítésnél. A lányok arra gyanakodtak, hogy a hotelban lustálkodik, ezért Móni Katalint rögvest visszaküldték a felkutatására. A fiatal csapattárs a malackát keresve feltúrta az egész szobát, de nem lelte. Végül őkelme az utolsó pillanatban a vízitelepen került elő, Viski edzőtáskájának legaljáról.Aki látta a futamot, tanúsíthatja, hogy ezzel minden akadály elhárult a női négyes győzelme elől. Kovács Katalin vezérletével Szabó Szilvia, Viski Erzsébet (és András), valamint Bóta Kinga ellentmondást és ellenállást nem tűrően, szinte a starttól az élen haladva lapátolta végig az ötszáz méteres távot. Másfél másodperccel előzték meg a németeket és a lelkes spanyolokat.
Kovács Katalin e döntő után épp csak kiintegethetett a "Beé-középnek” (vagyis a kajakos papa, Beé István és a csepeli törzsgárdatag, Ladunga Károly vezette drukkerhadnak), máris hajót váltott, és fertályóra múlva egyesben állt oda az újabb rajthoz. Nem kötelező rutinfeladatra készült, épp csak megpihent izmait azért feszítette meg ismét, hogy a szombati ezres győzelem után a kajak "királynői” kategóriájában, K–1 500 méteren is meghódítsa a világot.
Kívülről úgy tetszett, a fáradtság legapróbb jele nélkül, harmonikus mozgással hajtja végig a távot. A hajdan Birgit Fischerrel és Kőbán Ritával küzdő Caroline Brunet, Josefa Idem és Katrin Borchert megint úgy nézett, mint Rozi a moziban, és hiába merte a vizet keserves elszántsággal, pusztán Kati hajójának hullámaival találkozhatott. Kovács mind csodásabban alakuló karrierjét követve ismételten megkockáztatjuk: előbb-utóbb nyomába sem érnek majd.
Kovács Kati persze nem lenne az, aki, ha – a Nemzeti Sport Online szervezésében egy úgynevezett Sztár chaten olvasóink kérdéseire válaszolva, a vb után néhány nappal nem jelenti ki: "A győzelmeimtől függetlenül nem vagyok határtalanul nyugodt, továbbra is keményen edzek majd.” E bájos és izmos szőke hölgy természetesen szívesen fogadja a bókokat és a gratulációkat, de öndicséretre sosem vállalkozik, s nyilvánvaló erősségeivel sem kérkedik. A szakmához nálunk jobban konyítók hiába mondták neki, mily kimunkált és harmonikus a kajakozása, elhárította, hogy 26 esztendősen a tökéletességet szimbolizáló példaképpé tegyék: "Szerintem tökéletes kajakozás nincs, mindig van min javítani. Én tizenöt éve próbálom tökéletesíteni a lapátkezelést, és ebben Fábiánné Rozsnyói Katalin rengeteget segít nekem” – mondta az MTK nyolcszoros (!) világbajnoka.

Eredményre sosem tippel

A győzelmekre aligha lehet ráunni, ám erre az elképesztő fizikai megterhelést jelentő, szabadidőt legfeljebb évente néhány hétig engedélyező sportra talán igen. Amikor egy, a kajakozással már felhagyó úriember a monoton munka hátrányairól faggatta a zseniális "vizesnyolcast” összehozó klasszist, a következőképp válaszolt: "Én a mai napig nagyon-nagyon élvezem a kajakozást. Ön valamit talán elrontott, ha monotonnak találta… Nincs annál szebb, amikor az ember tükörsima vízen, napsütésben egyedül szeli a vizet…” – festett idilli képet, noha titkon sejtjük, Katink sem óhajtja sportolói nyugdíjazásáig állni a versenysport nyűgjeit. Korántsem feddőleg írunk erről, pusztán rögzítjük: az athéni olimpia utáni időszakról, újabb és újabb olimpiai tervekről sosem beszél.
Igaz, erre akár magyarázatot adhat az is, hogy – hiába készül előbb-utóbb a hellénekhez –, a delphoi jósda tagjaiétól a lehető legmesszebb áll gondolkodásmódja. Eredményre sosem tippel, élversenyzőként számára a következő verseny s annak első döntője jelenti a legtávolabbi jövőt. Következésképp a 2003-as atlantai világbajnokság megnyerésére vágyik, s kilencedik vb-aranyára, noha mi már – telhetetlenül – a két számjegyű aranymennyiségről és a 2004-es esélyekről tudakozódnánk.

Senkinek sincs biztos helye

Mindeközben Kati csak egyet akar: mindenütt úgy szeretne nekifeszülni a cél előtti utolsó nagy húzásnak, hogy érezze, addig a maximumot adta ki magából. Az idei szegedi Eb-n a lelkének jót tett, hogy több tízezer ember biztatta, ugyanakkor ez úton sietve tudatja szurkolóival, értük máshol is ugyanígy hajt: "Nem lehet különbséget tenni a hazai és a külföldi versenyek között: odakint is ugyanúgy kell bizonyítani. Szeged után ráadásul a mezőny Sevillában még erősebb lett” – ecsetelte, miért nem engedhet ki egy pillanatra sem.
Aranyos Katica márpedig nem csak a határokon kívüli, a tiszaújvárosi, szolnoki és dunavarsányi tréningeken is megküzd a konkurenciával. Athén folytonos emlegetése kapcsán úgy vélte, az ez évi győzelmek ellenére nem állítható, hogy mostantól változatlan lesz, és két esztendeig csupán rajtra készen vár az olimpiai női kajakos csapat: "Olyan heves, ugyanakkor egészséges rivalizálás folyik Kati néni csapatán belül, hogy biztosan változik még a gárda, de remélem, ez nem engem érint majd. Az bizton kijelenthető, hogy senkinek sincs tuti helye.”
Kovács, miközben kajakosként – a vízen – már-már megközelíthetetlen, emberként olyan, mint oly sokan közülünk. Inkább hajt, mintsem ő ösztökélje a többieket, így pályafutása lezárása után nem ülne át kajakjából a motorosba, s nemigen gondol az edzői hivatásra: "Ha úgy hozza a sors, kisgyerekekkel foglalkoznék – de csakis az első lapátfogás megtanításáig, majd vízi túrák vezetéséig –, felnőtteket viszont, azt hiszem, sosem edzenék.”
Mi csupán annyit kérünk tőle, hogy a női mezőnyt Athénban egy (illetve: két…) ízben még nagyon leckéztesse meg.