Bűnhődtek a renitenskedők

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.10.30. 22:01
Címkék
A labdarúgásban tapasztalt erőszak visszaszorítására létrehozott testület, az Antiviolencia szerdai ülésén több határozatot hozott az elmúlt forduló rendbontásaival kapcsolatban. Eszerint a Celta VigoAtlético Madrid derbire kilátogató két szurkolót  akik nem voltak hajlandóak a bejáratnál leadni a dobozos söreiket a rendőröknek  1500 euró befizetésére kötelezte, illetve három hónapra kitiltotta az ország összes sportkomplexumából.
Ugyanezen a mérkőzésen a kamerák bizonyítékai alapján 300 euróra büntette azt a drukkert, aki egy vizespalackot dobott a pályára. Szintén három hónapos stadionlátogatási tilalmat, valamint 1200 eurós pénzbüntetést kapott az a magáról megfeledkezett Barcelona-drukker, aki csapata Alavés elleni mérkőzésén beszaladt a pályára, hogy köszöntse a katalánok egykori játékosát, Abelardót. Egyébként ugyanezért az esetért a gránátvörös-kék egyesületet is bírsággal sújtotta az Antiviolencia, igaz, a 750 euró minden bizonnyal nem fogja padlóra küldeni a Barcelonát.Szintén a katalán sztárgárdához kapcsolódik a hír, miszerint Luis Enrique nem biztos, hogy pályára léphet vasárnap a Santander elleni bajnoki mérkőzésen. A kiváló középpályás még a Valladolid elleni meccsen szenvedett Achilles-ín-sérülést, és bár egy héttel később (múlt szombaton) az Alavés ellen pályára lépett (sőt, gólt is szerzett), az akkori egy félidő túl megerőltetőnek bizonyult. A futballista ezen a héten ugyanis még nem tudott edzeni, és az orvosi jelentések szerint korántsem biztos, hogy a hátralévő napokban pótolhatja a hiányt.Sokkal jobb hírek érkeztek Vigóból, ahol a helyi Celtát erősítő Alekszandr Mosztovojnak kellett meglátogatnia a klub orvosait. A "Cár” becenévre hallgató támadó a múlt hét végén, az Atlético Madrid elleni bajnoki első perceiben sérült meg a térdén, de szerencséjére az első röntgenfelvételek csak kisebb bevérzést mutatnak. "Semmi komolyat sem találtunk egy jelentéktelen bevérzésen kívül. Igaz, ettől még megbújhat egy szövevényesebb sérülés is, de nem túl valószínű. Éppen ezért csütörtökön még egy felvételt készítünk a biztonság kedvéért, de ismétlem: nem hiszem, hogy bármi komoly történt volna Mosztovojjal” – nyilatkozta Mario Galán, a galíciaiak csapatorvosa.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik