NB I/B - láthatatlan kaposvári emberelőny

A mérkőzésről tudósított: MOLNÁR JÓZSEFA mérkőzésről tudósított: MOLNÁR JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2002.11.09. 20:27
Címkék
GÓLSZERZÔRomanek J. az 5. percben Radnics, szöglettel felérő jobb oldali bedobása után, nyolc méterről fejelte a labdát a kapu jobb oldalába (1–0). Tóth Z. a 88. percben Vejmola indításából Madart lefutva a tizenhatosról gurított jobbal a kifutó Balajcza mellett a bal alsó sarokba (2–0)SÁRGA LAP Tóth Gábor (megrúgta Semseit) a 38., Hosnyánszki (elgáncsolta Kovácsevi- cset) a 46., Petrók (színészkedésért) az 52., Semsei (elgáncsolta Tóth Gábort) a 64., Tóth Z. (sípszó után elrúgta a labdát) a 71. percbenKIÁLLÍTVA: Hosnyánszki (második sárga lap) a 77. percbenSZÖGLETARÁNY: 2:2 (1:1)Régóta nem jutott ilyen korai vezetéshez az FC Tatabánya. A vendéglátók Romanek Imre fejesével már az 5. percben előnyt szereztek. A másik oldalon Rajczi Péter került kihagyhatatlan helyzetbe, ám a döntő pillanatban luftot rúgott a kaputól két méterre. A hazaiak a névnapját ünneplő Romanek révén növelhették volna előnyüket, ám az egykori váci, élvonalbeli labdarúgó elhibázta második ziccerét. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a Kaposvár ötletesebb játékkal igyekezett egyenlíteni, ám a kapu előtt rendre elakadtak a vendégtámadások. A labdát lényegesen többet birtokló somogyiak először Rajczi, majd Tóth Balázs révén egyenlíthettek volna, ám Kovács Kálmán együttese ezen a napon képtelen volt a gólszerzésre. Ennek oka lehetett többek között Lipták József a tatabányai kapus is, aki mindvégig remek formában védett. A szünetben beállt Marcsek Zoltán játékával némileg nőttek a kaposvári esélyek, ám csak a közeli szabadrúgások jelentettek gólveszélyt Lipták kapujára. Hosnyánszki Zsolt második sárga lapját követően rohamozott az emberelőnybe került Kaposvár, és ez lett a veszte. A végig okosan és jól védekező Vejmola Tamás megindulásával kontrázott a Tatabánya, és Tóth Zoltán okos gurítása eldöntötte a mérkőzést. A Tatabánya a szezon leggyengébb játékával emberhátrányban is le tudta győzni a balszerencsés Kaposvárt.MESTERMÉRLEGTörök József: – Eddig sok olyan mérkőzést játszottunk, melyeken jobbak voltunk, mégis kikaptunk, ma az eddigi leggyengébb játékkal és kis szerencsével győzni tudtunk. Kovács Kálmán: – Katasztrofális helyzetkihasználásunk nem is eredményezhetett mást, csak vereséget. Két bedobás eldöntötte a mérkőzést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik