Szökésben a Bayern München

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2002.11.23. 22:05
Címkék
Király szerint bátrabban kellett volna futballozni

Király Gábornak kevés feladata akadt, s azokból csak egyet nem tudott megoldani. A Hertha kapusa azt mondta, nem tartja magát teljesen vétlennek Aílton találatában. „Az elsô félidôben nem voltunk a helyzet magaslatán, nem tudtuk megfogni a meccset. Úgy láttam, a második negyvenöt percben már jobban ment, mezônyfölényt is kialakítottunk, de a néhány kisebb helyzetünkbôl nem jött össze a gól. Sok volt a technikai hiba elsôsorban a labdakezelésben, nyilván a vizes talaj miatt. Szerintem a többiek nem merték vállalni a bátrabb, kockáztatosabb dolgokat, a gyorsabb elôretöréseket, inkább a biztosra játszottak, s ez kevésnek bizonyult. A gólnál Aílton nagyon okosan lefejelte a nedves fűre a labdát, hogy az felgyorsuljon, és megnehezítse a védést még akkor is, ha nem elég pontos a fejes. Így is történt, de megmondom ôszintén, én sajnos nem éreztem, hogy védhetetlen lett volna” – ismerte el a magyar válogatott hálóôre.
Lisztes Krisztián úgy véli, ezúttal az óvatosság hozta meg gyümölcsét. „Rég nem nyert a Bréma Berlinben, ezért külön öröm a diadal, meg aztán ha a Hertha gyôzött volna, megelôzött volna minket. Nagyon fegyelmezetten játszottunk, védekezésben alig hibáztunk. Azt hiszem, több van a csapatban annál, mint amennyit most mutatott, de ne felejtsük el, hogy az utóbbi idôben sok gólt kaptunk, kritizáltak is minket érte rendesen ezért óvatosabbak voltunk a megszokottnál. A legfontosabb az elôny megtartása volt, s mivel ki tudtuk kapcsolni a játékból a Hertha két brazilját, Alvest és Marcelinhót, ez sikerült is” – magyarázta a gólpasszt adó középpályás.

A forduló "magyar rangadója”, a Hertha–Werder Bremen találkozó leginkább valamiféle nyári, barátságos meccsre emlékeztetett, melyen két újonnan szerződtetett edző éppen a csapatát építi. Hogy a Bundesliga két élgárdája viaskodott érmes pozícióért, az csak nagyon halványan derengett a berlini ködben, egy-egy jobb megmozdulás, illetve a kétségtelen akarás volt mindöszsze erre utaló jel. Király Gábor, a hazaiak kapusa persze nem tehetett minderről, és a brémai Lisztes Kriszitánnak sem lenne tisztességes felróni az alacsony színvonalat, elvégre ő készítette elő a három pontról döntő gólt, mely a fájdalmasan kevés szép jelenet egyike volt. Ami Dárdai Pált illeti, őt nem küldte pályára Huub Stevens.
A Werder a 4. percben veszélyeztette először a fővárosi kaput, Stalteri lövése ment épphogy mellé. Pár perc múlva Daum gyönyörű sarkazással adott kötényt egy védőnek, Lisztes megiramodott az elé került labdával, beadását pedig az ötös vonalán szálegyedül ácsorgó Aílton a hosszú sarokba fejelte, szezonbeli kilencedik találatával a góllövőlista élére ugorva. Jóformán kizárólag egy váratlan Alex Alves-sarkazással volt képes válaszolni a Hertha, a második félidőben pedig az volt a legérdekesebb momentum, amikor a megugró Micoud-t Király kapujából meszsze kifutva szerelni próbálta, s a francia középpályás végül nem is tudta befejezni az akciót. (Igaz, utána ugyanő lőtt még egy bődületes kapufát.) A Hertha teljesítménye önmagáért beszél, míg a Werderről nehéz lenne megállapítani, vajon szándékosan adott-e ki csak ennyit magából…
Egyre kilátástalanabb a Kaiserslautern helyzete, mivel a Bayern tulajdonképpen könnyedén diadalmaskodott a sereghajtó otthonában. A parázs összecsapáson mindkét gólt a 'lauterni védelem csapnivaló lestaktikája idézte elő. Hiába reklamáltak Baslerék, se Michael Ballack elragadó emelésénél, se Roque Santa Cruz príma kapáslövésénél nem lehetett szó lesről. A második játékrészben érdekes módon nem játszott rosszul a hazai együttes, de játékosai nem tudtak mit kezdeni a fantasztikusan védő Oliver Kahnnal. S ez elég is volt ahhoz, hogy a Bayern hat pontra növelje előnyét a tabellán – immár a Werder Bremen előtt.
Lars Ricken mozdulata jelképes, a Dortmund fejre állt Wolfsburgban
Lars Ricken mozdulata jelképes, a Dortmund fejre állt Wolfsburgban
Lars Ricken mozdulata jelképes, a Dortmund fejre állt Wolfsburgban
Váratlan vereséget szenvedett Wolfsburgban a bajnok Dortmund, így visszacsúszott a negyedik pozícióba. Mindkét gólt a "farkasok” argentin csatára, Diego Klimowicz jegyezte, egy precíz fejes és egy közeli lövés formájában. Megjegyzendő, hogy 1–0-nál a dortmundi Reuter kapásból gyönyörű gólt vágott, amit a bíró – tévesen – nem adott meg.
A remek formájának köszönhetően a válogatottba is visszahívott Fredi Bobic ezúttal nem villogott volt csapata, a Stuttgart ellen, a "svábok” viszont elemükben voltak – különösen a fehérorosz Alekszandr Hleb szólógólja volt emlékezetes –, így a Hannover súlyos vereséggel távozott a Gottlieb Daimler-stadionból.
Nem ment a legutóbbi idény ezüstérmesének sem, pedig a Leverkusen kétszer is vezetett Bielefeldben. Ennél is rosszabbul járt a Mönchengladbach, mely otthon tapsolt el kétgólos előnyt, méghozzá az utolsó öt perc leforgása alatt. Hasonló "hőstettet” vitt véghez a Schalke is a Rostock ellen, jóllehet a gelsenkircheniek szinte végig fölényben futballoztak.
Úgy tűnik, Lőw Zsolt tudja vállalni a játékot vasárnap, a Hamburg ellen. A Cottbus magyar futballistája ugyanis kapott egy új kötést, amely a sérült kezén lévő sebet megóvja a felszakadástól.

Bundesliga I

14. forduló: Arminia Bielefeld–Bayer Leverkusen 2–2 (Wichniarek 26., 84., ill. Brdaric 17., Zivkovic 69.), Hertha BSC–Werder Bremen 0–1 (Aílton 10.), Kaiserslautern–Bayern München 0–2 (Ballack 9., Santa Cruz 16.), Mönchengladbach–VfL Bochum 2–2 (Demo 56., Van Houdt 59., ill. Hasemian 86., Graulund 90.), Schalke–Hansa Rostock 2–2 (Sand 4., E. Mpenza 39., ill. Wibran 51., Prica 86.), VfB Stuttgart–Hannover 3–0 (Amanatidisz 35., Hleb 54., Danijel 73. – öngól), Wolfsburg–Borussia Dortmund 2–0 (Klimowicz 19., 55.). A Hamburg–Energie Cottbus és az 1860 München–Nürnberg találkozót vasárnap rendezik.
A Bundesliga I állása
1. Bayern München14102231–1432
2. Werder Bremen14 82428–2526
3. VfB Stuttgart14 66224–1524
4. Borussia Dortmund14 66219–1124
5. Schalke14 65318–1323
6. Hertha BSC14 64416–1322
7. Wolfsburg14 71617–1622
8. VfL Bochum14 63529–2321
9. 1860 München13 62518–1520
10. Hamburg13 61616–1919
11. Bayer Leverkusen14 45519–2217
13. Mönchengladbach14 44618–1416
14. Hansa Rostock14 44617–1616
12. Nürnberg13 51716–2116
15. Hannover14 43722–3015
16. Arminia Bielefeld14 43715–2415
17. Energie Cottbus13 229 7–27 8
18. Kaiserslautern14 14912–24 7
Következik a 15. forduló (november 30-án és december 1-jén): Energie Cottbus–1860 München, Nürnberg–Dortmund, Bayern München–Hertha BSC, Werder Bremen–VfB Stuttgart, Hannover– Schalke, Hansa Rostock–Mönchengladbach, VfL Bochum–Arminia Bielefeld, Leverkusen–Hamburg, Kaiserslautern–Wolfsburg

Bundesliga II
14. forduló: Ahlen–Union Berlin 1–1 (Gorschluter 28., ill. Vidolov 64.), Alemannia Aachen–Mannheim 1–2 (Spizak 27., ill. Plassnegger 49., Zinnow 82.), Duisburg–Oberhausen 3–0 (Ebbers 2., 68., Vana 56.), Eintracht Frankfurt–Mainz 1–0 (Schur 19.)
A Burghausen–St. Pauli, a Greuther Fürth–Eintracht Trier, a Karlsruhe–Reutlingen és a VfB Lübeck–Braunschweig mérkőzésekre vasárnap, a Köln–Freiburg összecsapásra hétfőn kerül sor.
Az élcsoport: 1. Köln 27 pont (29–15, 13 mérk.), 2. Frankfurt 27 (25–12), 3. Freiburg 26 (13 mérk.), 4. Aachen 22 (23–19), 5. Oberhausen 22 (16–15)

Tv: a Sport1 ma 17.15-től élőben közvetíti az 1860 München– Nürnberg mérkőzést
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik