Jégkorong - Az FTC az alapszakasz élén

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 21:24
Címkék
Pannónia-liga
Mladost Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–11 (0–2, 0–7, 1–2). A Ferencváros gólszerzôi: Bognár 2, Farkas 2, Feil 2, Csiki 2, Jánosi, Simon, Nagy
Pannónia-liga
Mladost Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–11 (0–2, 0–7, 1–2). A Ferencváros gólszerzôi: Bognár 2, Farkas 2, Feil 2, Csiki 2, Jánosi, Simon, Nagy
A Pannónia-liga alapszakaszában az utolsó mérkőzését játszotta a Ferencváros Zágrábban, ahol a helyi Mladost vendégeként lépett jégre. A zöld-fehérek már az első játékrészben megnyugtató előnyre tettek szert, a második harmadban pedig alaposan "megszórták” a horvátokat, akik végül saját közönségük előtt szenvedtek 11–1-es vereséget. A zöld-fehérek sikerének értékét növeli, hogy a csapatban három ifjúsági korú tehetség – a védő Cvekán, valamint két csatár, Simon és Major – is helyet kapott, és mindhármuknak remekül sikerült a bemutatkozásuk a felnőttek között, sőt Simon még gólt is szerzett.
"Jól játszott a csapat, természetesen elégedett vagyok a mutatott játékkal – értékelte a történteket Hudák Gábor vezetőedző. – Annál is inkább, mert ez a győzelem egyben azt is jelentette, hogy a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül megnyertük a Pannónia-liga alapszakaszát, és a folytatásban már biztosan döntőt játszunk, az azonban még kérdéses, hogy melyik csapattal. Erre legnagyobb esélyük szerintem a csíkszeredaiaknak van, de még a horvát KHL Zagreb is befuthat a második helyre.”
A Ferencváros döntőbeli ellenfelére tehát még várni kell, az viszont már biztos, hogy a finálé második mérkőzését játsszák majd a Kisstadionban, mégpedig február 25-én, míg a február 18-i első összecsapásra vagy Csíkszeredára, vagy Zágrábba utaznak majd a zöld-fehérek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik