Minimum a maximum

A Honvéd sprintere kitűnően versenyezve megnyerte az előfutamát (6.61 másodperc), majd az elődöntőben idei legjobb eredményét beállítva (6.58), futamában másodikként szerzett jogot a világbajnoki döntőben való szereplésre. Eddig Kovács Attila volt az utolsó magyar sprinter, aki – még 1987-ben, a római szabadtéri – világbajnokságon a legjobbak között futhatott.

– A döntő után azt nyilatkozta lapunknak, hogy bár nagyon boldog a döntőbeli szereplés miatt, egy kicsit mégis úgy érzi, elszalaszott egy nagy lehetőséget. Néhány nappal a történtek után melyik érzés erősebb önben?
– Az elégedettség. Hiszen az ötödik helynél nem nagyon tudtam volna előrébb végezni, csak valami extrateljesítménnyel. De minthogy erre a téli szezonra nem készültünk speciálisan, nem várhattam magamtól, hogy megdöntöm a 6.54-es országos csúcsomat. Ezzel együtt jobb lett volna, ha képes vagyok megismételni az elődöntőben nyújtott 6.58-as futásomat. De azzal is csak ötödik lettem volna, szóval nem bosszankodom.
– A rajtjára nem lehetett panasza, abban bízhatott nyugodtan, hiszen az előfutam és az elődöntő során is a legjobb reakcióidővel lőtt ki a rajtgépből, sőt a döntőben is csak Kim Collins reagált gyorsabban a startpisztoly dörrenésére.
– A szezon végére, ahogy egyre rangosabb viadalokon indultam, mind jobban kaptam el a rajt pillanatát, szóval egészséges önbizalommal vártam a futamokat. Az első két futás során mindenkinek utánam kellett kapaszkodnia, a döntőben azonban a periférikus látómezőmben már többen is ott voltak, ez pedig egy kicsit görcsössé tett. Talán ez az egyetlen, ami miatt nem lehetek maradéktalanul elégedett. De még egyszer mondom, nem erre a vébére készültem, ez csak egy állomása volt a nyári felkészülésemnek. Jó volt arra, hogy megtörje a kemény edzések monotóniáját.
– Nem tart attól, hogy úgy jár, mint ön előtt nagyon sokan, akik hirtelen feltűntek fedett pályán, hatvan méteren, aztán százon beleszürkültek a nemzetközi mezőnybe?
– Bár ezt versenyeredményekkel egyelőre nem tudom alátámasztani, azt mondom, hogy százon sokkal jobb eredményre lennék képes akár most is, mint hatvanon voltam ebben az esztendőben.
– Márpedig ez a Spiriev-táblázat alapján azt jelenti, hogy 10.20-on belüli időre is képesnek tartja magát.

– Most. De ha nem jön közbe semmi, akkor a magyar csúcs, a 10.08 is megdőlhet. Ne feledje, hogy korábban már 10.17-et is tudtam. Persze ez még mindig nem a közvetlen világelit százon, márpedig én oda szeretnék tartozni.
– Merész kijelentés, de pontosan mit takar?
– Konkrét számokkal nem jó dobálózni, ezt én sem szívesen tenném. Legyen elég annyi, hogy nagyon szeretném megismételni ezt a világbajnoki helyezést szabadtéren is, sőt jó lenne még ennél is előrébb lépni.
– Ön aztán igazán szép célokat tűz maga elé!
– Másként semmi értelme sem lenne belefogni a munkába. A lehetetlennek tűnő vagy csodaszámba menő teljesítmény csak nagyon ritkán és nagyon keveseknek sikerül. De ha az ember álmodni sem mer róla, biztos lehet abban, hogy nem is éri el. A siker felé vezető út első állomása, hogy az ember eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha nekem sikerülne. Másként megfogalmazva nálam a minimális cél a maximum.
– Az ön esetében már az is kisebbfajta csoda, hogy kétéves kényszerpihenő után újra képes volt megközelíteni a legjobb eredményét.
– Kétezerben, az eltiltásomat követően nagyon magam alatt voltam. Két út állt előttem: vagy ott maradok, vagy megpróbálok kimászni a gödörből. Én megpróbáltam, és sikerült.
– Mit csinált ez idő alatt?
– Az első évben, bár nem hagytam abba teljesen a mozgást, rengeteg olyasmit kipróbáltam, amit korábban nem tehettem meg, például elmentem vadvízi evezőstúrákra, és persze folytattam tanulmányaimat a Havas Henrik-féle iskolában, médiaszakon. Az idén diplomázom, és egy angol nyelvvizsga is a zsebemben lesz rövidesen. Utána egy második diplomát is megcélzok majd, és olaszból is szeretném letenni a középfokú nyelvvizsgát. Időm lesz rá, mert úgy tervezem, hogy még hat évig az atlétika tölti ki az életem nagy részét. A civil életemet majd ráérek a pekingi olimpia után megtervezni, hiszen kétezer-nyolcban még csak harminckét éves leszek.
– Kétezer után hogyan tudta fenntartani magát?
– A korábbi támogatóim mindvégig mellettem álltak. Hihetetlenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül tudok felkészülni. Bár nagyon jó lenne, ha az atlétikai szövetség jelentős támogatást tudna nyújtani, de e nélkül is képesnek érzem magam a céljaim elérésére. A mostani csőd engem nem temetett maga alá.
– Alaposan meghálálta a támogatói bizalmát!
– Pedig nem volt diadalmenet a visszatérésem. Tavaly túlságosan is akartam bizonyítani, aminek sérülés lett a vége. 10.32 másodpercig jutottam száz méteren úgy, hogy az Achilles-inam meghúzódott, bevérzett. Szinte az első versenyem után lehúzhattam a rolót. Az idén már sokkal okosabban kezdtem neki a felkészülésnek, türelmesebb voltam, aminek meg is lett az eredménye.
– Négy éve a sevillai világbajnokságon, igaz, váltóban, de már megtapasztalhatta, milyen egy szabadtéri vébédöntő hangulata. Most is lát erre esélyt?
– A váltóval korábban nagyon balszerencsések voltunk. Bennünk volt a nagy eredmény lehetősége, de mindig közbejött valami. A budapesti Európa-bajnokságon nem sikerült egy váltás. Egy évvel később meg, bár bekerültünk a fináléba, Gyulai Miklós nem futhatott a sérülése miatt, így esélyünk sem volt a jó szereplésre a döntőben. Sajnos sokkal optimistább most sem lehetek. Igaz, hogy Németh Roland tavaly remekelt, de az ő Achilles-inát már negyedszer műtötték, nem tudom, meddig lehet így készülni. Gyulai Miklós is reményt keltően tért vissza, de ez még mindig csak három ember. Bár Babály László vagy Ágoston Dániel is jó lehet, ez még mindig nem az a választék, mint mondjuk a briteké és az amerikaiaké, akiknél minden kieső helyére ott van egy másik, szinte ugyanolyan képességű sprinter. De ezzel együtt azt mondom, hogy ne temessük el ezt a négyest. Ha minden összejön, valóban van esélyünk új országos csúcsra (a mostani 38.67 másodperc – a szerk.) és az első hatba kerülésre a világbajnokságon. Márpedig ez is olyan tett lenne, amire a világ felkapja a fejét.

Khannouchi visszalépett
LONDON. Betegsége miatt nem vesz részt az idei londoni maratonin Khalid Khannouchi, aki a tavalyi versenyen 2:05:38 órával a világ legjobb eredményét érte el. A marokkói származású amerikai futó súlyos torokgyulladása miatt lesz kénytelen kihagyni az április 13-án sorra kerülő versenyt. Addigra ugyan várhatóan felépül majd, hiszen már három hete küzd a betegséggel, formája azonban erősen kérdéses lenne, felkészületlenül pedig nem akar rajthoz állni. Kannouchi február végén Japánban fertőződött meg, amikor a kiotói félmaratonira készült. Az ottani versenyt – amelyre részben hóesésben került sor – egyébként 1:02:15 órás idővel megnyerte.

Román vb-botrány
BUKAREST. A román sportminisztérium addig nem hajlandó pénzt folyósítani az atlétikai szövetségnek, amíg meg nem nevezi a felelősöket a vasárnap befejeződött birminghami fedett pályás világbajnokságon szerepelt csapat körüli botrányért. Három versenyző ugyanis úgy vett részt a vb-n, hogy előzőleg nem teljesítette a kiküldetési szintet. A múlt héten indított vizsgálat bebizonyította: a távolugró Bogdan Tarus, a magasugró Stefan Vasilache és a súlylökő Gheorge Guset eredményeit erősen "kozmetikázták” utazásuk érdekében. A szövetség, amely az idén már több mint 233 ezer dollárnak megfelelő összeget kapott az államtól, természetesen az ügy gyors lezárását ígérte.