Jasko távozik Fehérvárról

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.03.20. 20:28
Címkék
Az Alba Volán szlovák csatára, Pavol Fedor toronymagasan végzett az OB I-es kanadai táblázat élén. A légiós szélső az előkészítők versenyében is diadalmaskodott, míg a góllövőlistán klubtársa, Kovács Csaba és a miskolciak szlovákiai támadója, Orosz Rudolf söpörte be az elsőséget.
A borsodiak légióssora egyébként remekül teljesített a szezon során, Orosz mellett Béres Roland, Jan Faith és Kocsis Tamás is kiváló mutatókkal dicsekedhet. Szintén kellemes meglepetés a ferencvárosiak ponterős játéka, Bálint György és Fekete Szabolcs a befejezéseknél, míg Hoffmann Attila az előkészítésekben jeleskedett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a "kiscsapatok” játékosainak előretörésében – persze, ez érdemeiket nem csökkenti – jelentős szerepet játszott, hogy a Volán és a Dunaferr legjobbjai ellenük gyakran csak ideig-óráig tartózkodtak a jégen. S ha már a bajnok Volánt említettük, érdekes hír Székesfehérvárról, hogy Jan Jasko, az együttes szlovák szakvezetője, akinek az irányításával az Interligát és a bajnokságot is megnyerték az albások, az idény végeztével távozik a csapattól, hazatér, és várhatóan a szlovák Extraligában – információink szerint Trencsénben, a Slovannál vagy Zólyomban – vállal munkát. Az OB I statisztikái
Kanadai táblázat (gól+assziszt): 1. Pavol Fedor (Alba Volán) 36 (11+25), 2. Hoffmann Attila (FTC) és Karol Rusznyák (Alba Volán) 28-28 (11+17), 4. Kovács Csaba (Alba Volán) 25 (17+8), 5. Orosz Rudolf (Miskolc) 23 (17+6), 6. Bálint György (FTC) 23 (16+7), 7. Béres Roland (Miskolc) 23 (14+9), 8. Fekete Szabolcs (FTC) 22 (15+7), 9. Palkovics Krisztián (Alba Volán) 22 (14+8), 10. Kocsis Tamás (Miskolc) 21 (8+13), 11. Ocskay Gábor (Alba Volán) 21 (6+15), 12. Peterdi Imre (Dunaferr) 20 (14+6), 13. Ladányi Balázs (Dunaferr) 20 (6+14)
Góllövőlista: 1. Kovács Cs. és Orosz 17-17, 3. Bálint 16, 4. Fekete Sz. 15, 5. Béres, Palkovics és Peterdi 14-14, 8. Fodor Szabolcs (Alba Volán) 13, 9. Rastislav Ondrejcik (Alba Volán) és Orsó László (Dunaferr) 12-12, 11. Jan Faith (Miskolc), Fedor, Hoffmann és Rusznyák 11-11
Asszisztok: 1. Fedor 25, 2. Hoffmann és Rusznyák 17-17, 4. Ocskay 15, 5. Erdősi Péter (Dunaferr) és Ladányi 14-14, 7. Kocsis és Tokaji Viktor (Dunaferr) 13-13
Kiállítások (perc): 1. UTE 163, 2. Győr 169, 3. Miskolc 431, 4. FTC 455, 5. Alba Volán 517, 6. Dunaferr 527
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik