Az Eb az ő specialitása

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 21:57
Címkék
Furcsa kettősség jellemzi Tóth Krisztinát: miközben az Európa Top 12 versenyeken rendre lecsúszik a dobogóról (a néhány héttel ezelőtti saarbrückeni viadalon szerzett bronzérme e tekintetben az üde kivételt képezi), addig a talán nehezebb, de mindenképpen rangosabb Európa-bajnokságok specialistájává nőtte ki magát. Legalábbis erre utal, hogy a legutóbbi négy kontinensbajnokságból egyesben háromszor is dobogóra állhatott: 1996-ban és 2002-ben a második, míg 1998-ban a harmadik helyig jutott, s csak 2000-ben kellett megelégednie a számára vélhetően csalódást jelentő nyolcaddöntős helyezéssel.
Tóth Krisztina minden számban éremeséllyel indul az Európa-bajnokságon
Tóth Krisztina minden számban éremeséllyel indul az Európa-bajnokságon
Tóth Krisztina minden számban éremeséllyel indul az Európa-bajnokságon
Tóth Krisztina minden számban éremeséllyel indul az Európa-bajnokságon
Tóth Krisztina minden számban éremeséllyel indul az Európa-bajnokságon
Tóth Krisztina minden számban éremeséllyel indul az Európa-bajnokságon
- Erre a sorozatomra büszke is vagyok, remélem, hogy most Courmayeurban is képes leszek a folytatására – mondta a német TV Busenbachnál légióskodó négyszeres Európa-bajnoknő a szombaton kezdődő 24. Európa-bajnokság rajtja előtt. – Persze tudom azt is, hogy ez nem olyan egyszerű, és sok mindennek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy sikerüljön.
– Elsősorban jól kell játszani. Bátorfi Csilla arról beszélt, hogy a tatai edzőtáborban töltött napok alatt igencsak gyenge produkcióval rukkoltak elő. Osztja a véleményét?
– Igen, én is úgy vélem, hogy meszsze voltunk a csúcsformánktól.
– Mi lehetett ennek az oka?
– Az én esetemben egyértelműen az, hogy az edzőtábort megelőző héten sérüléssel bajlódtam, egy hét pihenőre kényszerültem, és ez a kihagyás nem múlt el nyomtalanul. A hét végi Bundesliga-fordulóban aztán már jobban ment a játék, még akkor is, ha kikaptam. Érzésem szerint egyre jobb leszek, nagyon bízok abban, hogy ez a felfelé ívelő forma kitart az Európa-bajnokságig.
– Az Eb a szokásoknak megfelelően a csapatversenyekkel kezdődik. A sorsolás ismert, a negyeddöntőben az oroszok, az elődöntőben pedig várhatóan a németek ellen kell játszani. Optimista?
– Igen. Szerintem most jóval egységesebb lehet a csapatunk mint korábban, hiszen a nemrégiben magyar bajnokságot nyert Fazekas Mária és az egyre jobb nemzetközi eredményeket produkáló fiatal Póta Georgina is bevethető, s ez bizonyára Csillának és nekem is könnyebbséget jelent majd.
– A szakvélemények szerint a címvédő román válogatott az Európa-bajnokság első számú esélyese…
– Nagyon jó a román csapat, ez kétségtelen. Tavaly úgy tudtak nyerni, hogy egyik legjobbjuk, Otilia Badescu sérülés miatt nem is lehetett ott Zágrábban. Most azonban rá is számíthatnak, tehát még erősebbek lesznek. Ez tény. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy csakis ők nyerhetnek. Szerintem a németeket egy jó teljesítménnyel legyőzhetjük, az Európa-bajnoki döntőben pedig minden megtörténhet. Emlékezzen csak, hogy három évvel ezelőtt Brémában sem mi voltunk a favoritok, mégis legyőztük a bombaerős és ráadásul saját közönsége előtt játszó német csapatot.
– De az érmet, ugye biztosra vehetjük?
– Biztos csak az, ami már megtörtént, ám a realitásokat nézve az oroszok elleni negyeddöntőben egyértelműen mi leszünk az esélyesek.
– Tudja, hogy ez esetben sportágtörténeti tettet hajthatnak végre? Az eddig huszonhárom Európa-bajnokságon ugyanis kilencvenkilenc magyar érem született, azaz Courmayeurban a női csapat szerezheti a századikat…
– Ezt nem tudtam, de így még jobban örülök, mert újabb motivációt jelenthet számunkra.
– Aztán persze nyugodtan jöhet a százegyedik, meg a százkettedik is…
– Értem a célzást.
– És mit gondol, menni fog?
– Annak ellenére, hogy ebben a számban tényleg jól szerepeltem mostanában, a legnehezebb ügy mégis az egyes. Sok függ a sorsolástól, vagyis a szerencse döntő lehet. A harmadik helyen leszek kiemelve, s ahogy néztem a mezőnyt, a negyeddöntőben már biztosan nagyon nehéz ellenfelem lesz. Szerintem az a forduló lesz a kulcs, amennyiben odáig eljutok és onnan is továbblépek, utána már bármi lehet.
– A reményeket még szebbé teszi az a tény, miszerint a kontinensen honosított legjobb kínai játékosok, a luxemburgi Ni Xialian, az osztrák Liu Jia nem állnak asztalhoz, s a németek is mellőzik az ázsiai származású asztaliteniszezőiket.
– Való igaz, ők nem lesznek ott Courmayeurban, ám ez közel sem jelenti azt, hogy elővesszük a tavalyi végeredményt, kihúzzuk belőle a kínaiakat, és kijön, hogy én vagyok az aranyérmes, Bátorfi Csilla pedig a második. Ez azért ennél sokkal bonyolultabb…
– A páros is?
– Igen. Csillával együtt jók vagyunk, bármikor éremeséllyel állunk asztalhoz, mégsem sikerül mindig dobogóra állnunk. Sokat gondolkoztam már azon, hogy mi lehet ennek az oka, és arra jutottam, hogy talán velünk van a gond. Mostanában kevesebb lehetőségünk volt arra, hogy párost játsszunk, s mintha ezért bizonytalanabbak lennénk egy kicsit. Csak arra van szükségünk, hogy elkapjuk a fonalat, hogy ráérezzünk a játékra, és akkor nincs gond. Nagyon bízom abban, hogy ez Olaszországban is így lesz.
– Kisebb meglepetést keltett az a néhány nappal ezelőtti bejelentés, miszerint a korábbi tervekkel ellentétben mégiscsak elindul vegyes párosban, mégpedig az osztrák Werner Schlager oldalán. Hogyan született meg ez a kettős?
– Mivel Schlager partnere, Liu Jia sérülés miatt nem indul, ezért az osztrákok megkerestek, vállalnám-e Schlagerrel a szereplést. Néhány évvel ezelőtt egy világbajnokságon már játszottunk együtt, akkor a későbbi győztes kínai pártól kaptunk ki. Úgy tudom, Schlager komolyan veszi ezt a számot, meg aztán neki még nincs Európa-bajnoki aranyérme, így valószínűleg nagyon "odateszi” majd magát.
– Ha két ilyen klasszis összeáll, az egyértelműen aranyesélyt jelent…
– Mivel a vegyes páros rendkívül kiszámíthatatlan szám, ezért én inkább úgy fogalmaznék, hogy lehet eső, lehet hó. De tudja mit? Előbb szülessen meg az a századik magyar érem, aztán a többit majd meglátjuk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik