Szalay Balázs és Laklóth Aladár vaskos meglepetésekkel szolgált az élversenyzőknek a vasárnap befejeződött Tunézia-ralin. A Chevrolettel autózó kettős remek részeredményeket produkált a legkiemelkedőbb az utolsó előtti napon elért kilencedik és a zárónapi ötödik helyezés volt.
A Szalay, Laklóth kettôs részeredményeivel az élversenyzôket is meglepte Tunéziában
A Szalay, Laklóth kettôs részeredményeivel az élversenyzôket is meglepte Tunéziában
Sajnos az összetettben ez nem jelentett túl nagy előrelépést, mert a szerdai váltócsere miatt a kettős kénytelen volt kihagyni egy ellenőrző pontot, és ez háromórás büntetést jelentett számára. A gyári menőknek azonban már a részeredmények is sokat mondanak: nem véletlen, hogy a francia autóépítő fenomén, a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser hosszú időn keresztül álldogált a magyarok kamionja mellett, és tanulmányozta a Blazert. – A szelektív szakaszok ezernyolcszáz kilométert tettek ki, ezekhez rövid öszszekötő szakaszok kapcsolódtak, szóval azt nem lehet mondani, hogy itt a tét nélküli autókázásról szólna a verseny. Remek viadal volt, bár szerintem már csak a távjából adódóan is jóval könynyebb, mint a Dakar-rali. Az egy hét alatt ugyanazon az útvonalon haladtunk végig, mint a Dakar tunéziai szakaszán. – Melyik volt a legnehezebb nap? – Ha az ember gyorsan közlekedik, akkor minden nap tud meglepetéssel szolgálni. Szerintem az El Borma–El Borma hurokszakasz volt a legmegerőltetőbb, mert az szinte csak dűnékből állt, míg a többi napokon azért lehetett tevefüvek között kacskaringózni, sőt, volt, hogy utakon haladtunk. No nem betonútra kell itt gondolni, hanem rég elfeledett, homokos beduinutakra. Élveztük a versenyt, bár megtanultuk, hogy sokkal könnyebb hibázni, ha az ember gyorsan megy. Persze a gyorsaság is relatív, de ha a korábbi tempónkat vesszük figyelembe, akkor igenis gyorsultunk. – Kifejezhető ez számokban? – A viadal utolsó két-három napját figyelembe véve, amikor nagyobb technikai gond nélkül autóztunk, körülbelül tíz kilométer per órával volt alacsonyabb az átlagsebességünk az elsőnél, régen pedig ez a szám húsz, de sokszor harminc kilométer per óra is volt. Úgy érzem, folyamatosan gyorsulunk, a következő egy évben még ebből a tízből is faragnunk kell legalább ötöt. Ennyi van bennem és van az autóban, de szerintem közelebb már nem juthatunk a gyári menőkhöz. Ôk öt kilométer per órás átlaggal mindig gyorsabbak lesznek, mint mi. –Ennek ellenére, ha jól tudom, azért ők is összeszaladtak az ötödik helye hallatán. – Valóban odajöttek a Nissan- és a Mitsubishi-csapattól is, sőt, maga Jean-Louis Schlesser is odaballagott a kamionunkhoz, és érdeklődéssel nézegette a Chevyt. Franciául tanakodott a szerelőivel, aztán kérdezett egyet-kettőt angolul, és látszott, hogy jól megnézte magának az autónkat. A futóműre különös figyelmet fordított, és erre azért voltam büszke, mert az teljesen saját konstrukció. A hátsó még Frank Papp műve, az elsőt pedig már a mostani csapatunk álmodta meg Darázsi Zsolt vezetésével. – Nem jelentett hátrányt, hogy a Dakaron viszonylag hamar búcsúzni kényszerültek? Nem hiányoztak a versenykilométerek? – Minden rajt előtt ideges vagyok egy kicsit, az jár a fejemben, hogy vajon elfelejtettem-e mindent, vagy ugyanúgy fog menni az autózás, mint amikor legutóbb a sivatagban jártam. Aztán tíz-húsz kilométer után már újra nyugodt vagyok. – Hol versenyez legközelebb? – Budapest környékén, a május közepén tartandó BF Goodrich-kupán. Az országos bajnoki megméretés után pedig újabb sivatagi erőpróba, a Marokkó-rali következik. – Ezek szerint a sprinttávokat kihagyja? – Úgy döntöttem, hogy az idén nem indulunk kétnapos Világkupa-viadalokon, az azokra szánt pénzt inkább fejlesztésre fordítjuk. A tervek szerint ugyanis az autó hamarosan nemcsak belsőre, hanem külsőre is megváltozik. Lehet, hogy rá sem ismernek majd az ellenfelek a Marokkó-ralin.