Ritter az ászok között

Ritter nem került könnyű csoportba, de nem is panaszkodott: a román Preda, a grúz Szagirasvili és a bolgár Todorov ellen is sikerrel vette az akadályt. Az elődöntőben ismerős riválissal mecscselhetett: a fehérorosz Gajdarovot – akárcsak tavaly a baki Eb fináléjában – összekapaszkodások után verte meg, míg a döntőben a vb- és Eb-aranyérmes, félig-meddig olimpiai bajnok (doppinghasználat miatt elvették tőle Sydneyben megszerzett aranyérmét) német Leipold következett. Az idegek harcában a csepeli birkózó volt a jobb, így sikerült a bravúros címvédés.
A maga nemében a magyar szabadfogású válogatott szereplése is kiérdemelheti ezt a jelzőt: immár negyedik esztendeje éremmel zárják az Eb-t (2000-ben Kapuvári Gábor harmadik, 2001-ben Bánkuti Zsolt első és Ritter Árpád harmadik, 2002-ben és ugye Rigában Ritter aranyérmes), mi több, a sérülések miatt megtizedelt, fiatalokkal kiegészített öttagú csapat az ötödik helyet tudta megszerezni a pontversenyben! Szabó Gergely (66 kg, Váci Forma) élete első felnőttvilágversenyén ötödik lett, Wöller Gergő (60, Vasi Volán) ugyancsak debütált, méghozzá hatodik hellyel, míg a nehézsúlyú Aubéli Ottó (120, Csepel BC) hozta a tőle elvárhatót, a hatodik helyen végzett. Az ötödik magyar, Farkas Zoltán (96, BVSC-Ganz-Tát) is közelállt a pontszerzéshez, de ezúttal nem tudott élni a lehetőséggel.
"Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Nemzeti Sportnak, hogy rendszeresen törődik velünk, a versenyzőinkkel, mert a magyar média egyébként nem nagyon foglalkozik azzal, hogy most már rendszeresen Európa-bajnokot adunk a magyar sportnak – kezdte értékelését Gulyás István szakágvezető. – Éremért jöttünk Rigába, ezt mindig nehéz előre kimondani, de nem lehetünk kishitűek, Árpitól igenis elvárható, hogy érmeket nyerjen, és hála az égnek, már nem kell feltételes módban beszélni erről. A szabadfogású Európa-bajnokságon lassan megtanulja a mezőny a Himnuszt. Utólag mindig könnyű dicsérni a győztest, de Ritter Árpi valóban világklaszszis, mindent alárendel annak érdekében, hogy eredményes legyen, példaként lehet állítani, és annak is állítom a többiek elé, így kell élni, így kell hozzáállni. Hosszú folyamat eredménye a két aranyérme, lassan húsz éve mindennap megteszi, amit kell, hol napi három, hol napi két edzése van, de elfogadta, hogy a céljaiért ezt az életformát kell vállalnia. Wöller Gergő is nagyon tetszett, szép, hogy hatodik lett első felnőttversenyén, de több maradt benne, mint ami kijött belőle. Mindig az a cél egy világverseny előtt, hogy ne legyen olyan meccsünk, amiben benne maradt a győzelem lehetősége. Gergő egy ilyen meccset hagyott ott a későbbi ezüstérmes ellen, ettől függetlenül le a kalappal a teljesítménye előtt. Szabó Gergő a legtöbbet hozta ki a sorsolásából, sohasem volt bajom a képességeivel, nagyon jó adottságai vannak, a sérülékenysége és egy kicsit a hozzáállása viszont még nem Ritter-szintű. El kell döntenie, hogy megelégszik-e az ötödik hellyel, vagy magasabb célokat tűz ki maga elé. Aubéli Ottó lassan bebetonozza magát az első hatba, szép, amit elért, de tudja ő is, hogy még van egy kis, egyre kisebb távolság közte és az érmesek között. Az olimpiára már úgy akarunk kimenni, hogy ne kelljen nézegetnie a sorsolást. Farkas Zoli már tett le az asztalra, világbajnoki negyedik helyezett, itt, Rigában kapott egy lehetőséget, amellyel nem tudott élni. Iszonyatosan bántja ez a kudarc, legalább annyira, mint engem, tudni kell, ő nagyon lelkiismeretes, rendes ember, megtesz mindent azért, hogy az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon eredményesen szerepeljen. De ne feledkezzünk meg a többiekről sem! Van két betegünk, Bánkuti Zsoltot és Kiss Tamást is megoperálták, de viszszavárjuk őket a csapatba, és reméljük, hogy ezek az eredmények erőt adnak nekik a felépüléshez.”