Birkózás - Ritter önmagát is meglepte

– Nem látszik fáradtnak. Nem is ünnepelt vasárnap este?
– Nem volt különösebb felhajtás, jó volt a bankett, nagyon szép helyen, finom ételekkel, ott voltam éjfélig és ennyi. Otthon a családdal egy kicsit jobban megünnepeljük majd – válaszolt az immár kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád, aki vasárnap a rigai szabadfogású kontinensviadalon védte meg elsőségét.
– S az ereszd el a hajam mulatság?
– Á, dehogy… Talán nem az a legjobb kifejezés rá, hogy megöregedtem, de régebben egy kicsit minden más volt. Tavaly például volt ilyen ünneplés is, aztán a világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, talán ezért vagyok most visszafogottabb.
– Árulja el, mire gondolt néhány nappal ezelőtt, a sorsolás után?
– Arra, hogy nem jó, de nem is rossz a sorsolásom. Kaphattam volna könnyebb ellenfeleket, de ennél nehezebb csoportot is össze tudtam volna rakni. Az viszont zavart egy kicsit, hogy Predával kellett kezdenem, mert tartottam tőle.
– Az edzője, Gulyás István szerint meglehetősen döcögős volt a rajt…
– Ez jó szó rá. Eleve olyan típus vagyok, akinek az első meccs igazából csak ráhangolódás, kell, hogy érezzem a verseny hangulatát, légkörét, ezért nem túl jó, ha nagyon kemény az első ellenfél. A román kellemetlen stílusú birkózó, aki a legjobbak orra alá is borsot törhet. Egy ideje úgy próbálunk meg ráhangolódni az első meccsekre, hogy reggel egy éles küzdelmet vívok valakivel, most éppen a testvérem, Henrik és az edzőm váltogatták egymást. Végül is sikerült venni az első akadályt.
– Következett a grúz Szagirasvili, akiről keveset lehetett tudni.
– Korábban én is csak egy versenyen láttam. Nem tartottam tőle, de egyetlen exszovjet versenyzőt sem szabad lebecsülni, nem szabad nekirontani. Ráadásul Szagirasvili az első meccsén nagyon elverte a bolgár Todorovot, akitől én tavaly még kikaptam. Magas, a hosszú kezével jól dolgozik, szerencsére a meccs jól alakult, két pörgetését is meg tudtam kontrázni.
– Jöhetett Todorov és a visszavágó.
– Ettől viszont tartottam. Tudtam, hogy be lesz kenve valamilyen bolgár csodaszerrel, borzasztóan csúszós lesz a bőre, így is lett, már az első fogások után törölgettem a kezem a mezembe. Háromszor is le tudtam vinni egy-egy pontért, de a meccs végéig volt bennem némi félsz.
– Az elődöntő is amolyan visszavágó volt, hiszen a fehérorosz Gajdarovot a tavalyi Eb-döntőben legyőzte, a vébén viszont kikapott tőle.
– Az edzőmmel minden meccs előtt végigzongorázunk a lehetőségeken, megnézzük, hogy az ellenfél miben lehet jó. Tudtuk, hogy nem lesz sok akció, Gajdarov is inkább védekező típus, megpróbál a pörgetésekre és a kapaszkodásra építeni, fejben és állóképességben is nagyon erős. A tavalyi két mecscsünket szinte lekopíroztuk, most is kétszer volt összekapaszkodás, s a másodiknál Gajdarov, úgy érzem, elveszítette a fejét. Szabálytalanul fogott, a bíró figyelmeztette, ennek ellenére nem hagyta abba. Ha én kapok figyelmeztetést ilyen helyzetben, amikor a győzelem múlhat rajta, biztosan nem kockáztatok. Ô megtette.

– Az idegek harca volt, de a finálé ezt is felülmúlta.
– A német Leipolddal ötödször mérkőztem, az első három alkalommal ő nyert, de mindig nagyon kiélezett meccseket vívtunk. Jól ismerjük egymást, nem tudunk újat mutatni a másiknak. Tudtuk róla, hogy ragyogóan védi a bal lábát, s minden ellenfelét belehajszolja abba, hogy megfogja. Két másodperc híján kilenc percig tartott a meccs, és végig nagyon jól összpontosítottam. S talán szerencsém is volt, hogy Leipold már azt hitte, megnyerte a meccset. Kettő kettőre álltunk, és az intésekben ő volt a jobb, tudtam, hogy pontot kell szereznem, lábra támadtam, aztán valami egészen különös sült ki belőle. Visszanéztem videón, ilyet nem nagyon szoktam csinálni, de biztos van olyan, amikor az ember az utolsó erőtartalékait is mozgósítja. Éreztem, hogy emelnem kell, és valahogy eldobtam. Engem is meglepett…
– Mit gondol Leipoldról?
– Nagyon jó képességű birkózó, a saját műfajában a legjobb a világon. Fejben is jó, maga mellé tudja állítani a bírókat és a közönséget. A doppingügyével nem nagyon foglalkozom, beszélnek róla mindenfélét. Jó viszonyban vagyunk, de semmi különös.
– Beszélt vele a döntő után?
– Persze, gratulált az eredményhirdetésnél, és azt mondta, nagyon jó meccs volt. Ez szimpatikus hozzáállás, nem olyan, mint Gajdarové, aki valamiért nagyon pikkel rám. Pedig nem vagyok az a típus, aki a szőnyegen szétszedi az ellenfelét…
– Miben volt más ez a verseny, mint egy évvel korábban a baki kontinensviadal?
– Akkor fogyasztottam először hetvennégy kilóra, és borzasztóan megviselt. Két nappal a mérlegelés előtt egy holtponton is át kellett küzdenem magam, akkor azt hittem, nem fog sikerülni. A fogyasztás most is nehéz volt, de már jóval magabiztosabb vagyok. Akkor is tisztában voltam a képességeimmel, tudtam, hogy már mindenki várja tőlem az igazán jó eredményt…
– Két éve viszont senkinek sem adósa.
– De ez a sorozat elkezdődhetett volna már korábban is. Kilencvenhat óta vagyok felnőtt, akkor azt hittem, egy-két év alatt befuthatok, és jó néhány alkalommal csak hajszálon múlt a siker, és ezek a versenyek már nem hozhatók vissza. Már a kilencvennyolcas kontinensviadal előtt nagyon jónak éreztem magam, és az elődöntőben egy örmény birkózótól csak bosszantó taktikai hiba miatt kaptam ki, kettő kettes állásnál azt hittem, hogy akcióznom kell a győzelemért, pedig az intések száma is döntetlen volt. Így végül negyedik lettem, pedig akkor is Leipolddal döntőztem volna, s ki tudja, talán már nem is lennék itt…
– Rigába menet az edzője azt mondta, csak Buvajsza Szajtyijev ellen nem engedné szőnyegre szívesen. Az orosz ott volt Lettországban, de nem indulóként. Neki már elég volt a sikerekből?
– Tavalyelőtt indult utoljára világversenyen, de az idén is birkózott, Minszkben például ő nyert. Azt hittem, indulni fog Rigában, de az ugyancsak csecsen barátja versenyzett, be is ült Szajtyijev a szőnyeg mellé. Nem tudom, mi van vele, szerintem Athénban még el fog indulni, Atlanta után egy második olimpiai arany talán még elég motivációt jelent neki.
– Már szóba hozta a fogyasztást, tavaly pedig egy esetleges súlycsoportváltást sem tartott elképzelhetetlennek. Most sem?
– Az olimpiáig erre már nincs idő. Igaz, hogy ebben az évben is voltak jó eredményeim a nyolcvannégy kilóban, de a hetvennégyben van csak esélyem arra, hogy megvalósítsam az álmom, és megnyerjem az olimpiát. Ha tavaly nem sikerült volna az Európa-bajnokság Bakiban, akkor biztosan váltottam volna, de ez a kérdés most nem foglalkoztat. Majd Athén után.
– Ha akkor, olimpiai bajnokként még marad elég motivációja…
– Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy mostanában, ha elkezd fájni valami, már két-három hét is kell ahhoz, hogy kipihenjem. Régen egy-két nap alatt magamra találtam.
– Most kap két-három hét pihenőt?
– Tavaly Baki után egy hónapig szabad voltam, talán egész pályafutásom során nem volt olyan hosszú szünetem, de most nincs idő pihengetni, alig négy hónap, és jön a világbajnokság, aztán nyakunkon az olimpia…