Aranyos hölgykoszorú

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.05.13. 21:21
Címkék
A rendezők tájékoztatása szerint 27 ország 242 versenyzője lép majd tatamira a pénteken kezdődő düsseldorfi Európa-bajnokságon. A Philipshalle tatamiján négy magyar indul a nők mezőnyében  vagyis az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal sem lesz képviselőnk a legfelső három súlycsoportban.
Szabó Brigitta (fehérben) tavaly a juniorok között tarolt, most a felnôttek ellen készül
Szabó Brigitta (fehérben) tavaly a juniorok között tarolt, most a felnôttek ellen készül
Szabó Brigitta (fehérben) tavaly a juniorok között tarolt, most a felnôttek ellen készül
Szabó Brigitta (fehérben) tavaly a juniorok között tarolt, most a felnôttek ellen készül
Szabó Brigitta (fehérben) tavaly a juniorok között tarolt, most a felnôttek ellen készül
Szabó Brigitta (fehérben) tavaly a juniorok között tarolt, most a felnôttek ellen készül
A magyar lányok között a 21 esztendős kétszeres junior Európa-bajnok Nagy Viktória lesz a "rangidős”, s a csapatból az UTE 52 kilósa az egyetlen, aki évek óta részt vesz a felnőttek világversenyein. Bejczi Zsuzsa is bemutatkozott már az idősebbek között, méghozzá 2001-ben a müncheni világbajnokságon, amelyen a hazaiak legjobbját le is győzte, majd néhány hónappal később junior Európa-bajnok lett Budapesten. Nagyhoz és Bejczihez hasonlóan Szabó Brigitta is volt már kontinensbajnok a juniorok között, sőt a ceglédiek büszkesége az első a magyar dzsúdósok közül, aki a junior-világbajnokság dobogójának legfelső fokára állhatott. A statisztikák szerint az ilyen eredménysorral rendelkező cselgáncsozók rövid időn belül súlycsoportjuk meghatározó alakjai lesznek a felnőtteknél is, igaz, Szabónak van még ideje, hiszen még ebben az évben is juniorkorú – ugyanez igaz a csapat negyedik tagjára, a legkisebbek között induló Perge Ilonára.
Szabó Brigitta is az ünnepeltek között volt kedden: a Magyar Judószövetség az elmúlt év legjobbjait köszöntötte egy baráti ünnepség keretében, a tavalyi junior-világbajnokság érmesei – Szabó mellett Rajcsányi Gergő és Ónody Beáta – és edzőik – Bíró Tamás, Csikesz Csaba, Illés Sándor és Moravetz Ferenc –, továbbá a 2002-es felnőtt Eb helyezettjeinek mesterei – Bíró Tamás, Hangyási László, Pánczél Gábor és Moravetz Ferenc – vehettek át jutalmat. Tóth László, az MJSZ elnöke rövid köszöntőjében utalt rá: reméli, hamarosan újra lesz alkalom az ünneplésre…
A női mezőnyben 1996-ban állhatott utoljára magyar versenyző az Eb-dobogóra, a legutóbbi kiemelkedő eredmény pedig az azóta már visszavonult Csizmadia Eszter nevéhez fűződik: a Honvéd 63 kilósa ötödik lett az 1999-es birminghami olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
"Nagyon megerősödött a női mezőny, ha az indulók névsorát végignézzük, láthatjuk, hogy még az atlantai olimpia legjobbjaival is számolni kell, miközben egyre több a trónkövetelő” – vélekedett Németh Ferenc, a nők szövetségi kapitánya. – "Időközben itthon túl vagyunk egy generációváltáson. Ezek a fiatal lányok eddig is képesek voltak egy-egy kiemelkedő eredményre a felnőttek között, Nagy Viki, Szabó Brigi és Bejczi Zsuzsi is volt már dobogós Világkupa-versenyen, úgy érzem, bármikor berobbanhatnak. Ez mindenképpen bekövetkezik, de azt nem tudnám megjósolni, hogy mikor, most, Düsseldorfban vagy a szeptemberi világbajnokságon, esetleg jövőre. Mindemellett nagyon jó érzés, hogy mellettük-mögöttük ott van még jó néhány nagyon tehetséges lány, az ifjúsági és junior korcsoportban miénk Európa egyik legerősebb csapata. Csak idő kérdése, hogy a felnőttek között is megsüvegeljék a lányainkat.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik