John Hartson nem játszhat

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2003.05.19. 20:58
Címkék
John Hartson biztosan nem léphet pályára az UEFA-kupa szerdai, sevillai döntőjében. A Celtic csatára útra kelt a csapattal Spanyolországba, ahol a skót bajnoki címvédő a Portóval küzd meg a serlegért.
Hartson még április 27-én, a Rangers elleni bajnokin sérült meg, és a hét végén biztossá vált, hogy porckorongsérve miatt nem játszhat az 1999-es sevillai atlétkai vb-re megépített Olimpiai stadionban rendezendő találkozón.A 60 ezer férőhelyes, teljesen fedett lelátóval ellátott stadionban nem rendeznek rendszeresen futballmérkőzéseket, mindkét helyi élvonalbeli csapatnak (a Betisnek és a Sevillának) saját arénája van. Április 27-én a Sevilla elvállalta, hogy az UEFA-kupa-döntő főpróbájaként az Olimpiai stadionban fogadja bajnokin a Real Madridot, és 3–1-re ki is kapott. Az UEFA illetékesei elégedetlenek voltak a pályával, a fű minősége ugyanis bőven hagyott kívánnivalót maga után.Amíg a rendezők a pályát próbálják helyrehozni, a portugálok Francisco Costinha izomsérülésének gyógyításával foglalkoznak, és úgy tűnik, hogy sikeresen megbirkóznak a középpályás problémájával. "Vasárnap már edzett, úgyhogy számítok rá a szerdai találkozón – mondta José Mourinho edző. – Úgy érzem, mindent megtettünk, hogy feltérképezzük a Celticet, amióta kialakult a döntő párosítása, mindegyik meccsén ott voltunk, és videón láttuk a Liverpool, a Stuttgart és a Boavista elleni összecsapását is.”A glasgow-iak nehezen tudják túltenni magukat Hartson kiesésén, a csatárra nemcsak az UEFA-kupában, a bajnoki végjátékban is nagy szükség lenne. "Hatalmas balszerencse, John és a klub is roppant csalódott. Meghatározó alakja volt a csapatnak a szezon során, roppant fontos szerepet játszott az együttes UEFA-kupabeli menetelésében. Szörnyű, hogy nem játszhat” – kesergett Martin O’Neill menedzser. "Megszakad a szívem, de ott leszek a fiúkkal, és szorítok értük” – fogalmazott Hartson.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik