Szabóval megint számolni kell

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.05.21. 22:29
Címkék
Nyolc évvel ezelőtt állított fel először rúdugrásban országos rekordot (350 centiméter) Szabó Zsuzsa, 1999-ben pedig 451 centiméterrel már fedett pályás Európa-csúcstartó volt. Az az éve remekül sikerült, a maebasi fedett pályás világbajnokságon bronzérmet nyert, a sevillai szabadtéri világbajnokságon a negyedik helyen végzett. Ezt követően azonban halványabban szerepelt, de úgy tűnik, most ismét számolni kell vele: a hét végén egy németországi vidalon 430 centimétert ért el.
Szabó legközelebb Ljubljanában szerepel (Fotó: Danis Barna)
Szabó legközelebb Ljubljanában szerepel (Fotó: Danis Barna)
Szabó legközelebb Ljubljanában szerepel (Fotó: Danis Barna)
Szabó legközelebb Ljubljanában szerepel (Fotó: Danis Barna)
Szabó legközelebb Ljubljanában szerepel (Fotó: Danis Barna)
Szabó legközelebb Ljubljanában szerepel (Fotó: Danis Barna)
– Mikor kezdte utoljára négyszázharminccal az idényt?
– Szabadtéren soha, fedett pályán is csak akkor, amikor négyszázötvenegy centiméterig jutottam.
– Pedig a körülmények nem voltak ideálisak.
– Egy fiatalabb rúdugró is velem volt a versenyen, akinek segítenem kellett, így már fél tízkor kint voltam a pályán. Esett az eső, hideg volt, mire délután mi, felnőttek versenyezni kezdtünk, átáztam és átfáztam. Igaz, akkorra elállt az eső, de a szél változatlanul kavargott.
– Ennek ellenére majdnem beállította szabadtéri legjobbját, a négyszáznegyven centimétert.
– A bemelegítéskor kétszer is átugrottam a négyszázhúszat, és a versenyt ezen a magasságon kezdtem. Ezt és a négyszázharmincat is levegősen, biztosan vittem, a négyszáznegyvenre felülről estem rá. Ennek az volt az oka, hogy még bizonytalan a mozgásom, ha az edzőm is ott van, könynyen lehet, hogy ezt a magasságot is teljesítem. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy négyszázhúszon álltam csak be a versenybe, négy éve erre sem volt példa.
– Jó nevű ellenfeleket előzött meg.
– Ott volt a német élmezőny, mégis harmadik lettem. Mögöttem végzett például Nastja Ryshich és Christine Adams.
– Edzésen már négyszázharmincnyolc centimétert is teljesített.
– Mégpedig fáradtan, két nappal a német verseny után, és kétszer.
– Minek köszönhető, hogy ismét kezd formába lendülni?
– Két olyan edzővel dolgozom, akiktől emberileg és szakmailag is sokat kapok. A rúdugróedzéseimet Gagyi Endre, az erősítő és gyorsasági munkámat Nagy Zsigmond irányítja.
– Mit vár az évtől?
– Szeretnék kijutni a világbajnokságra, és ott nagyot ugrani. Az edzéseredményeim alapján joggal reménykedem abban, hogy megjavítom az egyéni csúcsomat, de a négyszáznegyven centit át is kell ugrani. A célom persze még több, szeretnék újra szabadtéren is országos csúcstartó lenni.
– Mikor rajtol legközelebb?
– A jövő hét végén a ljubljanai válogatott viadalon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik