A Martin, Park duó első diadala

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2003.06.09. 21:55
Címkék
Már járt neki.Azok is ezt gondolták, akik nem rajonganak különösebben Markko Martinért, viszont tisztában vannak az utóbbi hét-nyolc versenyen nyújtott teljesítményével. Merthogy ennek a fiatal észt fiúnak már a tavalyi Brit-ralin is jó esélye volt a győzelemre, és azóta is sokszor volt közel a tűzhöz.
A jubileumi, 50. Akropolisz-raliig kellett várnia élete első futamgyőzelmére, amely egyben az áprilisban (vagyis két versennyel ezelőtt) bemutatott új Ford Focus első sikere is. Martin a második gyorsasági szakasztól kezdve az élen állt, és a zárónapra már nyilvánvaló volt, hogy ha nem hibázik, vagy nem romlik el valami a kocsijában, akkor senki sem veheti el tőle a diadalt. "Egyetlen momentuma volt a versenynek, amikor úgy éreztem, hogy nem fogok nyerni: pénteken felcsapódott motorháztetővel autóztam húsz kilométert” – mondta a boldog győztes.Carlos Sainz és Petter Solberg között "vérre menő” csata dúlt a második helyért. A párharcot végül Colin McRae döntötte el, akinek Citroenjében tönkrement az elektronika, így akarva-akaratlanul is feltartotta az utána rajtoló Solberget. Az ezüst babérkoszorúval díszített trófea Sainz vitrinjébe került, aki ezzel az eredményével a második helyre jött föl az összetett pontversenyben.
50. Akropolisz-rali, a 14 futamos vb 6. versenye

Abszolút végeredmény: 1. Martin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 4:53:40.5, 2. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 46.0 másodperc hátrány, 3. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 52.7 mp h., 4. Burns, Reid (brit, Peugeot 206 WRC) 2:06.6 perc h., 5. Mäkinen, Lindström (finn, Subaru Impreza WRC) 2:12.3 p h., 6. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Peugeot 206 WRC) 3:44.7 p h., 7. G. Panizzi, H. Panizzi (francia, Peugeot 206 WRC) 3:54.3 p h., 8. C. McRae, Ringer (brit, Citroen Xsara WRC) 4:05.0 p h., 9. Auriol, Giraudet (francia, Skoda Octavia WRC) 6:27.2 p h.*
A *-gal jelzett pilóta a márkabajnokságban szerzett pontot.
A vb állása. Pilóták: 1. Burns 37 pont, 2. Sainz 32, 3. Grönholm (finn, Peugeot 206 WRC) 30, 4. Martin 23, 5. Solberg 19, 6. C. McRae 18, 7. Loeb (francia, Citroen Xsara WRC) 17, 8. Mäkinen 15. Gyártók: 1. Peugeot 73, 2. Citroen 62, 3. Ford 39, 4. Subaru 37, 5. Skoda 20, 6. Hyundai 3
Következik (június 20–22.): Ciprus-rali, a vb 7. futama

Legfrissebb hírek

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
26 perce

Torna-vk: Mayer Gréta ugrásban bronzérmes lett Dohában

Torna
30 perce

A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

Labdarúgó NB I
46 perce

„Manchesteri” fordítással legyőzte a norvégokat a magyar férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
1 órája

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

Kosárlabda
1 órája

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik