Lovassport: Pazar formában az ugróink

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2003.08.04. 23:09
Címkék
Összességében kellemes élményekkel zárták a díjugrató Világkupa magyarországi fordulóját a magyar válogatott tagjai.
A záró napon rendezett Gresham Palace Nagydíj ezúttal egészen jól sikerült, hiszen régen volt már arra példa, hogy az első nyolcban három magyar végezzen. A mieink közül Szász Sándor volt az egyetlen, aki hiba nélkül teljesítette az alappályát, ám időtúllépés miatt kapott egy hibapontot, így nem jutott el az összevetésig. Körmendi György és Pirik Zsolt lova mindössze egy-egy akadályt vert, és a Samsung Nemzetek Díján kétszer is hibátlanul teljesítő Grundtner Gábor is közel állt a még előkelőbb eredmény eléréséhez. A Világkupa-minősítő győztese, a német Holger Wenz a Turi József emlékére alapított örökös vándordíjat is átvehette."Örülünk annak, hogy az Európa-bajnokságra készülő válogatott tagjai: Szász Sándor, Grundtner Gábor, Körmendi György és Krucsó Balázs jó formában vannak, de a hét végén kiderült, hogy rajtuk kívül már többen is meg tudnak birkózni az ilyen szintű pályákkal. Ez a színvonalas viadal kiválóan szolgálja a felkészülésünket a németországi kontinensviadal előtt, ahol az olimpiai minősülés lesz az egyik nagy feladat” – összegezte tapasztalatait Burucs Balázs szövetségi kapitány.A négynapos budapesti eseményen nemcsak a 16 országból érkezett lovasok, hanem a pályaépítők is sokat tanultak, hiszen egy kurzust rendeztek részükre a Nemzeti Lovardában."A pálya építésekor mindig oda kell figyelni a mezőny erősségére, hogy a nézők is jól szórakozzanak és a versenyzőknek is legyen esélyük a hibátlan teljesítményre – magyarázta Kiss István nemzetközi pályaépítő mester, aki "szakmájában” szintén esélyes az athéni részvételre. – Manapság egyébként már nem az akadályok magassága, hanem a jó technika a lényeg, vagyis fejben is jól fel kell készülnie annak, aki a mezőny elején akar végezni.”Díjugrató-válogatottunk tagjai legközelebb augusztus 20. és 24. között, a pozsonyi Világkupa-fordulón bizonyíthatnak, aztán jöhet a donaueschingeni Európa-bajnokság.
Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
3 órája

Szerdai sportműsor: Real Madrid–Arsenal, Inter–Bayern a BL-ben

Minden más foci
3 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
4 órája

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
4 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
5 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
5 órája

Női jégkorong: Svédország és az USA is hibátlanul nyerte meg a csoportját

Jégkorong
5 órája

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik