A megszállottak versenye

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.08.05. 20:58
Címkék
Megint nagy fába vágja a fejszéjét Szalay Balázs, a Dakar-ralit első magyarként teljesítő terepralis. Elhatározta ugyanis, hogy rajthoz áll a Master-rali utódának számító Orient-ralin, amely a politikai helyzet miatt ezúttal nem szel át országokat  a szakaszokat kivétel nélkül Törökországban jelölték ki , viszont ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lesz, mint a korábbi években. A terep autógyilkos (elég csak a török rali-vb-futamra gondolni, amelyen a mezőny egyharmada ért célba), és a hőség sem lesz kisebb, mint bármelyik sivatagi viadalon.
– Nem tart a nehéz pályáktól?– Olyan jó a Chevroletem, hogy ezt is ki kell bírnia.– Kivel indul?– Révész Zsolt lesz a navigátorom, akit egy internetes válogatáson találtam, és a legutóbbi magyar futamon bevált. – A hét végén átvették a vezetést a magyar bajnokságban. Jelent ez valami pluszt?– Csak lelkileg. – Elkezdett már számolgatni?– Messze még az országos bajnoki sorozat vége, ráadásul ez a török verseny most sokkal fontosabb nekem, mint az egész magyar sorozat. A Világkupa-szereplés ugyanis nagyon sokat számít a nemzetközi megítélés szempontjából. – Milyen eredménnyel lenne elégedett?– Kétszáznégyes rajtszámmal indulok, ami azt jelenti, hogy nagyon jó pozícióban, negyedikként rajtolok a szakaszokon. A célom pedig az első tízbe kerülés.– Azt mondják, a Master-rali annyira kemény verseny, hogy csak az igazán megszállottak indulnak rajta.– Én is a nehézsége miatt választottam. A Dakaron kívül három komoly viadal van, a marokkói, a tunéziai és az Orient-rali. Ha ezeken tudunk bizonyítani, akkor egy kicsit nyugodtabb szívvel állhatunk oda a sivatagi show rajtjához.
Legfrissebb hírek

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
12 perce

Stronati: nincs idő a búslakodásra, nyerni kell

NB1
28 perce

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
32 perce

Férfi kézi NB I: nagy bajban az Eger, a klub működése is veszélyben

Kézilabda
35 perce

Guardiola csaphat le a világbajnok középpályásra – sajtóhír

Angol labdarúgás
37 perce

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
53 perce

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is negyeddöntőbe jutott az oeirasi tenisztornán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik